A nap, amikor a négyéves fiam megmentette kishúga életét

Amikor a kislányom csupán pár hetes volt, úgy döntöttünk, este együtt fürdetjük őt 4,5 éves bátyjával, Finnel, hogy segítsünk nekik jó kapcsolatot kialakítani egymásssal. Nagyon kevés vizet engedtünk a kád aljára – épp csak annyit, hogy Finn popsija vizes legyen, miközben kishúgát egy műanyag babahordozó tartotta. Legalábbis ezt gondoltam.

Miután betettem őket a kádba, eszembe jutott, hogy a földszinten hagytam a baba pelenkáját. Mivel számomra úgy tűnt, a babahordozóban tökéletes biztonságban van a kislányom, lerohantam a pelusért. Az egész nem volt több 15 másodpercnél, de amikor leértem, hallottam, hogy Finn azt kiabálja: “A baba a vízben van!”

Olyan gyorsan rohantam, mintha lángolt volna a lábam. Amint beértem a fürdőszobába, láttam, hogy a kislányom valóban a víz alatt van. Kikaptam a kádból, miközben őrültem kiabáltam a férjemnek, hogy jöjjön. Néhány pillanat alatt – ami akkor óráknak tűnt – odaért. A kislányunk közben már normálisan lélegzett, sőt, még gőgicsélt is.

A kisfiunk viszont halálra rémült a kiabálástól, így most őt kellett megnyugtatni. Megpuszilgattam a kis arcát és megköszöntem neki, hogy ilyen okos volt. Rosszul voltam a gondolattól, hogy a dolgok máshogy is alakulhattak volna. Zokogtam, és iszonyúan dühös voltam magamra, hogy ott hagytam a kádban a gyerekeket.

Sajnos nagyon sokszor lesz tragédia az ilyen “épp csak egy percre kimegyek” típusú helyzetekből. Nap mint nap olvashatunk szörnyű esetekről, ahol épp abban a rövid kis pillanatban történt a baleset, amikor anya vagy apa elfordult / kiszaladt / máshová figyelt.

Tanuljanak a példámból! A veszély mindig ott leselkedik valahol. És emlékezzenek rá: soha egy pillanatra se hagyják egyedül a kicsi gyerekeiket!

Forrás: Babble