Abortusz után – megrendítő vallomások

Az abortusz soha nem jó és megnyugtató megoldás. Egy gyermek meghal, az anya pedig élete hátralévő részében azzal a tudattal kell éljen, hogy elvette saját kisbabája életét. Semmi nem mutatja meg jobban ezt a fájdalmat mint azok a szavak, amelyeket abortusz után mondanak az anyák.

Lori Nerad

“Két héttel az abortuszom után vajúdni kezdtem. A fürdőszoba padlóján kuporogtam a fájdalomtól és egyszer csak megszültem azt a részét a babának, amelyet, az orvos bennem felejtett. A fejét…

Éjszakánként felriadok, mert úgy hallom, valahol sír egy kisbaba. Rendszeresen rémálmaim vannak, amelyekben arra kényszerítenek, hogy végignézzem, ahogy a gyermekemet szétszakítják. Állandóan arra ébredek, hogy szeretném megszoptatni, magamhoz ölelni a gyermekemet.  Sajnálom, hogy az orvos nem mondta el, milyen érzés lesz, ha elvetetem a kisbabámat.”

Abby Johnson

„Egy nap a kislányom megkérdezte tőlem, találkozik-e majd a testvéreivel a mennyországban. Megkérdeztem, mire gondol, és nagyon erősen reménykedtem, hogy nem a két abortuszomról beszél. De természetesen arra gondolt: azt mondta, tudja, hogy két babát elvetettem és szeretné tudni, találkozik-e még velük, mert a szívében nagyon hiányoznak neki. Soha nem gondoltam, hogy egy gyerek képes átvenni egy ilyenfajta fájdalmat.”

Ashley Granger

„Most, hogy a fiam 14 éves, néha eltűnődőm az arcát nézve, vajon milyen vonásai lettek volna a másik gyermekemnek? Még mindig álmodom vele, ahogy a karomban tartom őt és mélységesen szomorú érzés tölt el azért, hogy megfosztottam a fiamat a testvérétől. Hogy miért nem szülök még egy babát? Nos, a férjemmel együtt szeretnénk még egy gyereket, de két és fél éve nem sikerül teherbe esnem, Álmomban sem gondoltam volna, hogy nem tudok várandós lenni, ha akarok. A fiam minden éjjel imádkozik azért, hogy kistestvére legyen és ahogy hallgatom őt, a szívem majd’ meghasad attól, amit tettem. Mert az abortusz nem megoldása egy problémának: az abortusz maga a probléma, amely nagyon komoly nyomokat hagy az elkövetkező generációkon.”

Katrina Fernadez

“Két gyermekemet öltem meg. Megfosztottam a szüleimet két unokától. Meggyilkoltam a fiam testvéreit. A két abortusz következtében egy egészségügyi probléma alakult ki nálam, ami miatt a következő babánk koraszülött lett és egyhetes korában meghalt. A szenvedés, amin keresztülmentem, és amit másoknak okoztam mérhetetlen. A bűntudat miatt majdnem öngyilkos lettem. Gyáva vagyok minden tekintetben.”

Addie Morfoot

“Ross szereti azt mondogatni, hogy Annie a fiunk őrangyala, de ez a gondolat megrémít. Nem biztos, hogy szeretném, ha a fiam védelmezője olyasvalaki lenne, akit az anyja cserbenhagyott és véget vetett az életének. Annyira csalódott, mérges és szomorú lehet! És még most is „kísért”. Valahányszor közeledik az a nap, amikor megszületett volna, vagy amikor a fiam nagyon beteg, Annie-re gondolok. És évente egyszer – a születésnapján, ami elmaradt – megengedem magamnak, hogy sírjak. Elképzelem, milyen érzés lenne a karjaimban tartanom őt. És arra kérem Annie-t, hogy próbálja meg megérteni, hogy azt tettem, amiről azt gondoltam, hogy a legjobb lesz számára.”

Beatrice Fedor

“Gyakorlatilag lehúztam a kisbabámat a WC-n, ami iszonyú volt. És nem segített abban, hogy leérettségizzek. Mindez 19 éve történt, de a mai napig nincs diplomám. Hét évvel később megint teherbe estem. Az apa kétszer annyi idős volt mint én és bántalmazott. Az abortusz tűnt a leggyorsabb megoldásnak: úgy gondoltam, így a gyermekemet és magamat is megvédem a további erőszaktól.  A kórházban elaltattak. Amikor felébredtem, véres volt a lábam. Zokogásban törtem ki. Vigasztalhatatlan voltam. Egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióban és meg akartam ölni magam.

Aztán megismerkedtem a férjemmel, aki elhozta Jézust az életembe. Amikor várandós lettem az első gyermekünkkel, ismét előtörtek az abortusszal kapcsolatos emlékeim és a bűntudat elviselhetetlen volt. Elkezdtem pszichológushoz járni és gyógyulni. Végül sikerült megbocsájtanom magamnak és megtalálnom a belső békémet.

Azt hittem, az abortusz megszabadít majd két krízishelyzetből, ehelyett azonban majdnem belepusztultam a döntéseimbe. De van remény azoknak, aki ugyanígy érznek.”

Jewels Green

“1989 január 6-án, 9 és fél hetesen abortáltam a gyermekemet. Majdnem belehaltam. Háromszor kíséreltem meg öngyilkosságot, végül egy fiataloknak fenntartott pszichiátriai intézetben kötöttem ki. Felnőttként egy abortuszklinikán kezdtem dolgozni, ami soha nem volt könnyű: minden egyes üvegben abortált gyermekek testrészeit láttam nappal és éjszaka a rémálmaimban is. Végül megkértem egy, a kórházban dolgozó doktornőt, hogy beszélhessek az érzéseimről. Nagyon megértő volt, nyitott és őszinte. Így fogalmazott: „Mi itt életeknek vetünk véget. Nincs ezen mit szépítgetni.”

Brice Griffin

„Miután felébredtem az altatásból, semmi másra nem vágytam, mint egy whiskey-re. De nem volt elegendő whiskey a városban ahhoz, hogy elfelejtsem, amit tettem. Másnap reggel, amikor felébredtem, a férjem megkérdezte: „Hogy aludtál?” „Mint egy kisbaba”, válaszoltam. „Úgy érted, mint egy kisbaba-gyilkos?!” – üvöltötte ő. Hónapokon át semmi mást nem akartam, csak meghalni. Ez tűnt az egyetlen menekülési útvonalnak. Könyörögtem, hogy terápiára járhassak. Sikoltoztam a segítségért. De csak magamban. Hogy ismerhettem volna be bárkinek, mit tettem? Így aztán eltemettem az egészet. Senki másnak nem kellett tudnia a dologról. Senki másnak nem kellett olyan élesen bírálnia engem, ahogy én bíráltam magamat.

Néhány hónappal később futni mentem, és közben egy lelkész beszédét hallgattam a gyónásról. Azt mondta: „Ha elvetetted a gyermekedet, gyónd meg! A gyermeked érted imádkozik a mennyben.” Kitört belőlem a zokogás és azonnal elmentem gyónni. Megvallottam,hogy bűnös vagyok, mert gyilkosságot követtem el. A drága atya azonban csak elmosolyodott, adott egy doboz zsebkenőt és azt mondta: „Isten nagyon örül annak, hogy most itt vagy. Megbocsájtást nyersz majd, de először meg kell gyógyulnod.” Ezután azt javasolta, keressem fel a Rachel Szőlőskertjét, egy lelkész-vezette csoportot, ahová azok járnak, akik szeretnének meggyógyulni az abortuszuk után.”
 

A fenti idézet csupán nyolc nő gondolata. Ezek a nők fájdalommal és megbánással a szívükben élik az életüket. Egyetlen nap sem múlik el anélkül, hogy ne jutna eszükbe, milyen érzés lehet a karjukban tartani a kisbabájukat. Az abortusz nem fél óráig tart, hanem egy egész életen át.