Amikor a dédi dirigál

Habár kevesen olyan szerencsések, hogy ismerhetik dédszüleiket, a korosztályok között feszülő ellentét sajnos a dédunoka-dédszülő viszonyt is érinti. De hogy élik meg a rosszcsont gyerekek, amikor az idős, sokszor már feledékeny vagy türelmetlen dédi „nevelni” kezd?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 01. czefernek.lena

Habár kevesen olyan szerencsések, hogy ismerhetik dédszüleiket, a korosztályok között feszülő ellentét sajnos a dédunoka-dédszülő viszonyt is érinti. De hogy élik meg a rosszcsont gyerekek, amikor az idős, sokszor már feledékeny vagy türelmetlen dédi „nevelni” kezd?


Nagyon kevesen olyan szerencsések, hogy ismerhették dédszüleiket is. Ennek ellenére ez a viszony sem mentes a generációk között feszülő ellentétektől. Míg a nagyszülő sok gyerek számára a „minden”, hiszen engedékeny, jókedélyű, folyton csak az unoka kedvében járna, addig az idősödő dédszülők kezdeményezéseit sokszor nehezen fogadja el a legifjabb generáció.

Közhely, de így van, az ember karaktere idősebb korára igencsak felerősödik. A saját szeretteinkkel sincs ez másként, s rengeteg türelem, elfogadás szükséges ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni az ebből adódó eltéréseket. Mert a szülő az nevel, még ha 88 éves is. A negyvenes kislányra még mindig rászól az anyukája, ha nem öltözik elég melegen a családi látogatáson, s az apuka is ugyanúgy félti háromgyerekes kislányát az élet viharaitól.

A család legifjabb tagjai sem maradhatnak ki a sorból, s ha a dédi nevel, meglehetősen szigorú elveket követ. Türelme sem a régi már, s nem érti, miért, hogy egyszer nem elég rászólni az ágyon életveszélyes módon ugráló kétéves fiúcskára. Nem érti, hogy lehet az, hogy ennek a kislánynak mindent megenged az anyja, pedig az ő idejében szigor volt, s a szülői tekintély sokkal jobban működött?

A gyerek pedig nem érti, hogy a dédi rászól, hogy türelmetlen és nála semmit sem szabad, hogy amit a nagyi, sőt, még néha anyu is megenged, amiatt a dédi ideges lesz, veszekedni kezd. És nem tudja összerakni. Mert ő szereti a dédit, puszilgatja is, sőt, még rajzot is csinált a szülinapjára, mi akkor a baj? A dédszülő is tehetetlen, hiszen mindezt csak jószándékból teszi, szeretetből izgul a család legifjabb, heveskedő tagjáért, aki neki is a szeme fénye.

És itt jön be a mi feladatunk, szülők, nagyszülők közvetítő szerepe. Mert ezt a generációs szakadékot bizony már csak mi segíthetünk átugrani. Azzal, hogy elmagyarázzuk csemetéinknek, mennyire szereti őket a dédmama, csak már idős és fáradt, ezért nem lehet vele olyan jókat játszani. Vagy elmondhatjuk a dédpapának, hogy a pici nem mindig ilyen rakoncátlan, csak most fel van dobódva a vendégségtől, örül, hogy együtt van az egész család nagyszülőstül, dédistül, mindenestül.

Mert végülis ez a lényeg, nem?