Amikor minden KaKa

Gyermekeink első szava legféltettebb kincseink közé tartozik és bizony nagy az öröm, ha Apu vagy Anyu nevét halljuk először – pláne elsőszülöttünk szájából. De mi van addig? Mi van akkor, mikor minden csak HöHö és KaKa?

Bizony nem minden gyermek első megszólalása meghitt és baráti körben elmesélhető. E cikk írója például őszi születésű, s így a nyiladozó elme figyelme egy éves kor körül fordult a külvilág, s annak megfogalmazása felé. Mint minden évben, kertünkben akkor is rengeteg varjú honolt, így aztán talán nem is meglepő, hogy eme izgalmat keltő sötét tónusú szárnyasok ihlették első szavamat, amely a Kár…volt. Persze szüleim ezt is megkönnyezték, ám annál jobban örültek, mikor végre meghallották első „igazi” szavamat. Megnyugtatásul azért leírom, hogy a kezdeti károgás ellenére sem lettem pesszimista alkat.

De ha körbekérdezünk ismerőseink között, bizony ennél furcsább jelenségekkel is találkozhatunk. Egy kétnyelvű házaspár kislánya például egészen három éves koráig hallgatott, majd szép, kerek mondatot  formált arról, ami őt akkor a legjobban foglalkoztatta: Anya, te mikor fogsz meghalni? Hát, igen, ez a helyzet bizony talán összetettebb (s elemzésére nem is vállalkoznánk) de azért kicsit hasonlít a viccbéli kisfiúhoz, aki évekig nem beszélt, majd egy ebéd során elkérte a sót a szüleitől. Mikor számon kérték, miért nem szólalt meg idáig, a válasza mosolyogtató és kézenfekvő volt, mert szerinte „eddig minden rendben volt”.

Egy barátom nemrég arról panaszkodott, hogy kisfia már nagyon akar, de még nem tud megszólalni. Ezért neki most minden Hö, (illetve ha jól emlékszem csak Ö). Ezért aztán egy avatatlan szem (akarom mondani fül) talán úgy vélheti, a gyerek egész nap nyökög, holott csak ég a vágytól, hogy végre ő is kifejezhesse magát a felnőttek cizellált világában. Persze a munkából hazatérő, fáradt apuka saját bevallása szerint ezt néha nehezen viseli…

Megint máshol egész jól bírják, ha a másfél éves csupán egy szótagot ismételget: unokahúgom például valamiért azt tudta legügyesebben kimondani, hogy Ka, de azt akár egymás után százszor is. Így aztán a szülők együtt nevettek a vendégsereggel, hiszen hónapokon keresztül ebben a világban minden kakának bizonyult a pici szerint (és valljuk be, néha még az is lehet, hogy igaza volt). Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy szakavatatlan szemlélő nem is biztos hogy észrevette a turpisságot, unokahúgom ugyanis olyan kifejezően és szépen kakázott, közben mutatva, gesztikulálva, mintha valódi szavakat formált volna pici szája.

Később aztán belépett a képbe a valódi ábécé is, s a család örömmel fedezte fel, hogy a gyerek – persze csak ha nem volt cumi a szájában – végre valódi szavakat formál. Igaz, azok többségét csak anyu tudja dekódolni, vagy – mily meglepő! – a gondos nővér, akinek hanglejtése és jellegzetes szóalkotási módja még a szülőkénél is jobban felfedezhető a hugica kommunikációjában.

A tiétek mit mondott először?