Anya születik

Amikor megfogan egy gyermek, abban a pillanatban megfogan egy anya is. A lelkében  valami megmozdul, megváltozik. S bár minden nő más és más, az anyaság mindannyiukat egy irányba indítja: a másikra figyelés, az önzetlen szeretet, és igen, az önfeláldozás felé. A legnagyobb csodáért cserébe, amit az élet adhat.

Amikor az első gyermekemet vártam, minden napban egyszerre volt jelen az euforikus öröm és a folyamatos aggódás: tudom majd eléggé szeretni? Tudom majd jól szeretni? Meg tudok válni attól az önző, mindig csak magára figyelő embertől, aki most vagyok? Képes leszek ekkora áldozatra? És ezekre a kérdésekre a pillanatban megérkezett a válasz, amikor először megölelhettem a kislányomat. Igen, képes vagyok rá. Megszületett az első gyermekem, és ezzel én is új emberré váltam, pontosabban: anyává.

Amikor a második gyermekem megfogant, a reggeltől estig tartó hányingeres hónapok és a másféléves kislányom folyamatos jelenléte mellett már sokkal kevesebb időm volt arra, hogy bármin is gondolkozzak, de egy kérdés azért ott motoszkált a fejemben, és egyre hangosabban hallottam: tudom-e majd annyira szeretni ezt a második babát mint a kislányomat? Lehet-e ilyen végtelen, mindent betöltő érzelmet megosztani? És amikor viharos gyorsasággal megérkezett a kisfiam, már tudtam, hogy a szeretetet nem lehet elosztani, de nem is kell, mert minél több embernek van rá szüksége, annál több lesz belőle, így jut elég mindenkinek. Pont annyi, amennyire szükségük van, amennyitől nőni, gyarapodni, fejlődni és szeretetteljessé válni tudnak.

És amikor a harmadik kisbabám is jelezte, hogy hamarosan megérkezik, már nem volt bennem egy csöppnyi aggódás, kétség, félelem sem. Tudtam, hogy minden rendben lesz, mert csak egy dolog számít: az, hogy itt legyek neki, nekik. És itt vagyok azóta is. És itt vannak azóta is nekem.