Anyák a világ körül – 1. rész: Norvégia
Új sorozatunkban világ körüli, "anyai" utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel.
Rebecca Zeller, amerikai fotográfus Cincinnati-ből, aki Oslóban él férjével, Martinnal és három gyermekével. Számos dolog, körülmény, nevelési szokás, technika van Norvégiában, ami meglepte. Joanna Goddard “anyablogger” interjújában alaposan kifaggatta.
Várandósság, terhesgondozás: “A legtöbb nő alig találkozik szülész-nőgyógyásszal egész terhessége alatt, szinte mindent szülésznők intéznek. Az Egyesült Államokban általában egyből elmész egy orvoshoz, amint kiderül, hogy várandós vagy. Amikor először felhívtam a szülésznőmet, arra kért, hogy várjam meg a 15 hetet és akkor keressem újra. Csak egyszer volt ultrahang-vizsgálat. Amikor pedig a bába egy hosszú, fából készült kürtszerű műszerrel hallgatta meg a hasamat, na attól teljesen megijedtem.”
Szülésélmény: “A kórházban “fajdalomcsillapítás nélküli” szülést kértem. Amikor azt mondják “nincs fájdalomcsillapítás”, azt VALÓBAN úgy értik. Nincs semmi! És nincs alternatíva. Még antibiotikumot sem adnak be.”
Befogadás – be nem fogadás: “Az emberek közel sem olyan barátságosak itt, mint mondjuk az Államokban – főleg nem itt, a középnyugati régióban. Amikor kismama voltam az Egyesült Államokban, teljesen idegenek is mosolyogtak rám, ajtót nyitottak, segítettek. Az idegen anyukák a játszótereken egymásnak adtak tanácsot. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam itt Norvégiában, az emberek sokkal zárkózottabbak. Amikor nyolc éve idejöttünk, sütöttem egy citromos tortát a szomszédunknak, akinek éppen megszületett a kisbabája. Amikor átvittem neki, úgy nézett rám, mint aki levágott pár fejet: teljesen meg volt rökönyödve. Úgy gondolom, az itteni emberek igen sztoikusak. Értéke van annak, ha önerőből meg tudsz oldani mindent és zavarbaejtőnek gondolják a segítségkérést. Másrészről viszont nem érzek semmiféle nyomást (mint Amerikában), hogy mindig kedves legyek. Teljesen rendben van az, hogy csendben legyünk és megtartsuk magunknak a dolgainkat. Például azért szeretek fodrászhoz járni, mert nem érzem a kényszert, hogy mindenképp beszélgessek.”
Oktatás: “Mindkét gyermekem a Barnehage-ba (ami norvégul körülbelül azt jelenti, hogy “gyermekek kertje”) jár. A legtöbb kisgyermek itt kezdi a szocializációt: egy éves kortól reggel 8-tól este 5-ig lehetnek itt. Rengeteget vannak a szabadban, felfedezve a környezetüket és a természetet. Még enni is kint kapnak. Eleinte féltettem őket, hogy megfáznak, de az apósom megnyugtatott, hogy nem árt az ujjaiknak egy kis fagy. Ez tipikus norvég hozzáállás: a kemény dolgok biztos, hogy jót tesznek!”
Keménység:“Amíg Amerikában a kényelem megszokott fogalom, Norvégiában a kihívásnak van igazán értéke. Hadd mondjak egy példát: amikor az apósom nyaralni megy, bérel egy egyszerű kis faházat internet nélkül és zenét hallgat vagy nézi a madarak vándorlását. Itt nincs “tipikus” vakációs séma, úgy gondolom ez része annak a különleges önfenntartó mechanizmusnak, ami a norvégokra annyira jellemző. Az időjárás, a körülmények igen kegyetlenek tudnak lenni, a túlélésért folyó küzdelem beleivódott a mindennapokba.”
Játszótéri kultúra: “Mivel szinte mindenki dolgozik, nem alakult ki igazán játszótéri kultúra. Miután ideköltöztünk és a gyermekeimmel otthon voltam márciustól augusztusig, tulajdonképpen semmit nem tudtunk csinálni. Nagyon kevés program, helyszín kínálkozik a kisgyerekes családoknak.”
Dolgozó anyák: “A nők itt 10 hónapig lehetnek otthon az újszülöttel, 12 hónap után csak 80%-ig kapnak az államtól támogatást. De az apukák is mehetnek szülési szabadságra, amit ki is használnak! Osló a világ legdrágább városa Tokió és Moszkva után, úgyhogy a nők nemigazán tehetik meg, hogy otthon maradjanak főállású anyaként.”
Élelmiszerek:“Olyan karakteres ételkultúra – mint mondjuk Olaszországban vagy Franciaországban létezik – itt nincs nagyon. Kevés a választék, Norvégiában az élelmiszer inkább csak arra van, hogy jól lakhassunk tőle. A gyerekek általában kenyeret esznek karamellizált kecskesajttal, ezt eszi amúgy a férjem is szinte minden egyes nap. Emellett a norvégok, ahogy én tapasztaltam nagyon szeretik a hot dogot, mindenhol lehet kapni: a benzinkutaktól kezdve a gyerekzsúrokig.”
