Anyák a világ körül – 3. rész: Kongó
Új sorozatunkban világ körüli, “anyai” utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel.
Joanna Goddard Anyák a világ körül című interjú-sorozatának harmadik részében a Kongói Demokratikus Köztársaságba kalauzol, ahol két gyerekkori barátnő, Sarah és Jill osztják meg velünk tapasztalataikat.
Jill-ről és Sarah-ról: Mindketten 30 évesek, Virginiából származnak. 15 éves koruktól ismerik egymást. Sarah és a férje 6 éve költöztek Kongóba Egyiptomból, a kalandvágy vezette őket. Ezalatt Jill férjével Virginiában nevelték két gyermeküket, egy fiút és egy lányt. “Sarah-val már egy ideje leveleztünk arról, hogy milyen Kongóban az élet és aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy mindketten itt élünk, gyermekeinkkel, békességben.” Sarah, Jill és férjeik a The American School of Kinshasa, azaz a kinshasai Amerikai Iskolában tanítanak és egy igazán vicces, és nagyon őszinte blogban, a Mama Congo-ban osztják meg mindennapi tapasztalataikat. Habár a Save the Children éves jelentése szerint Kongóban vannak a legrosszabb helyzetben az anyák, Jillék nagyon elégedettek. “Kedves és gondoskodó közösségben élünk. Szeretjük vidéken nevelni a gyermekeinket és örülünk, hogy egy egészen más kultúrában nőnek fel. Jövőre lesz már hat éve, hogy itt élünk és reméljük, hogy még sokáig otthonunknak tekinthetjük ezt az országot.”
Az otthoni segítőkről: Jill – “Mielőtt Kongóba érkeztünk, soha nem volt babysitterünk vagy bejárónőnk. Itt azonban ez megszokott és egyben segítünk is a helyi lakosoknak, hogy munkát adunk nekik. Még a kongóiak is kérnek segítséget vagy a családban vagy ismerőstől, mikor megszületik egy gyermek, körülbelül az első három hónapban. Aztán a hátukra kötik és 2 éves korig viszik őket a munkába, és bárhova.”
A “Mamákról”: Jill – “A gyermekeink hihetetlenül szerencsések, hiszen van két biológiai édesanyjuk és még négy “anyukájuk”: Vida, NouNou, Youyou mama és Maitsho, akik vigyáznak rájuk és szeretik őket. Segítenek a nevelésükben, a gondozásukban és a háztartásban is részt vállalnak. Kongóban minden asszonynak – még, ha nincs is saját gyermeke – kijár a ‘Mama’ elnevezés, ez egyfajta tiszteletadás. Azt gondoltam eleinte, hogy zavarni fog, hogy a gyerekeim mást is “leanyukáznak”, de tévedtem.”
A szülésről: Jill – “Sajnos egyikünk sem Kongóban szült. Azonban szülésznőnek tanultam és számos helyen önkénteskedtem. A szülés itt hatalmas dolognak számít. Ugyanakkor gyökeresen más szokások, lehetőségek, körülmények vannak (ahogy a magas számú születési komplikációk, halálozások is mutatják), mint mondjuk az Egyesült Amerikában. Amikor egy nő elmegy szülni egy helyi kis klinikára, addig kell bent maradniuk a babával, amíg ki nem tudják fizetni az ellátást. Mivel a legtöbb anyának alig van pénze, nem is nagyon járnak szülésfelkészítésre, nőgyógyászati gondozásra és a többség otthon hozza világra gyermekét, bizonytalan körülmények között. Az a nő, aki kórházban tud szülni, nagyon szerencsés. A legtöbb nyugati nő megdöbbenne, hogy micsoda adottságok, lehetőségek vannak.”
A szoptatásról: Sarah – “Kongóban a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, akárhol vagy, akármit csinálsz, amint a gyermeked éhes lesz, te nyugodtan megetetheted, nem kell szégyenkezned, sőt! Ha azt látják a kongói nők, hogy sír egy gyermek, képesek maguk is megetetni, csak hogy minden rendben legyen a kicsivel. Ha a közértben vagy a buszon elkezd sírni egy kisbaba, a nők egyből kiabálnak, hogy “Gyorsan meg kell etetni, gyorsan tedd mellre!” – ettől a hozzáállástól lesz az egész a mindennapok szerves része: bárcsak az egész világon elterjedne ez a mentalitás.”
Az óvodáról: Sarah – “Ezen a fotón a helyi óvoda látható. Ez volt a lányok első óvodai napja. A férfi, aki gitározik, nem más, mint Monsieur Papy. Minden egyes nap körbe megy a termekben és egy kicsit énekelget a gyerekekkel.”
A hordozásról: Jill – “Habár a lányom, LouLou már három éves, gyakran kéredzkedik fel a hátamra, ha fáradt vagy beteg. Minden gyerek a háton (franciául au dos) nyugszik meg, nekik ez a hely a legmegnyugtatóbb. És itt, Kongóban, nincs szükség semmi extra kiegészítőre, csak egy hat láb hosszú kendőre, a pagne-ra, amit amúgy hordani is szoktak. Sok nő, a ruhája fölé kanyarítja és ha úgy látja, hogy a gyermekének szüksége van rá, csak beleülteti és kész! Rém egyszerű és olcsó megoldás!”
Az ételekről: Sarah – “Kislányaink egész pici koruktól kezdve mindent esznek, amit a helyi apróságok. És a ‘minden’ alatt TÉNYLEG mindent értek: csigát, kígyót, egzotikus zöldségeket. Itt nem terem meg a fagyasztott csirketallér vagy a halrudacska. Az étel Kongóban nagyon drága és értékes, a gyerekek nem válogatnak, nem finnyáskodnak. Amikor meglátogattuk a rokonságot az Államokban, nevetve néztük, ahogy majszolják az édességet és a friss tejet! Szegénykéink úgy habzsolták, hihetetlen volt, de érthető: nálunk egy szelet kenyér aranyat ér! A fotókon csigát láthatunk, amit Papa Mathieu, a helyi kertész készített a lányoknak. Kongóban a csigák néha akkorára nőnek, mint egy kiscica, emiatt csak kevés ember szereti megfőzni, majd megenni egy kis paradicsommal, hagymával vagy mogyorókrémmel.”
