Anyaság kontra feminizmus?

Érdekes vitát indított egy amerikai anyuka blogjában, amikor kritizálta egy francia írónő az anyaságot és a feminizmust szembeállító könyvét. A téma óriási visszhangot váltott ki a blogot olvasók körében, és bekerült a New York Times online vitaszobájába is.

Annie, a PhDParenting.com 2008 óta lelkesen blogoló anyukája Elisabeth Badinter könyvére reagált. Badinter könyve, amelynek címe A konfliktus: hogyan ássa alá a modern anyaság a nők státuszát? egymásnak ellentmondó fogalmakként láttatja az anyaságot és a feminizmust. Annie úgy vélte, nincs ellentmondás a két fogalom között, és ezt ki is fejtette blogbejegyzésében, amelynek a Az anyák elnyomása Franciaország hegemonikus maszkulinitásának szemüvegén keresztül címet adta. A bejegyzést követően Annie-t megkereste a New York Times, hogy a lap online vitaszobájában nagyobb teret adjon Annie véleményének. A kérdés, amit az újság feltett Annie-nek, a következő volt: “Igaza van Badinternek? Valóban lerombolta a feminizmust az a jelenség, hogy a nők megszállottan  igyekeznek tökéletes anyák lenni? És vajon ez megnehezítette a dolgozó anyák helyzetét?”

A New York Times természetesen nem csak Annie-nek adta meg a lehetőséget véleménye kifejtésére, hanem számos más embernek is, köztük az Amerikában nagy népszerűségnek örvendő Erica Jong feminista írónak, Mayim Bialik színésznőnek és Pamela Druckerman Franciaországban élő amerikai újságírónak, akinek a francia gyereknevelési módszerekről írt könyvet.
A vitaszobában gyűlő vélemények az Anyaság kontra feminizmus gyűjtőnevet kapták, aminek láttán a feminista és az anyuka bloggerek egyként hördültek fel. Az egyik blogoló felháborodva kérdezte, hogy vajon ezután az Apaság kontra sport, a Gyermekkor kontra iskola, vagy a Macskák kontra kutyák típusú viták következnek-e?

Annie-nek alapvetően az nem tetszett, hogy Badinter egymás ellentéteként mutatta be a feminizmust és az “intenzív” anyaságot. “Úgy gondolom, nincs szükségünk arra, az egyiket a másikkal szembeállítsuk ebben a párbeszédben. Ez nem segít sem a nőknek, sem a gyerekeknek.”

Annie sem Badinterrel, sem a New York Times kérdésével nem értett egyet, és felhívta rá a figyelmet, hogy az egész párbeszédből hiányoznak az apák. “Ha nem beszélünk nyitottabban, vagy gyakrabban arról a szerepről, amit az apák képesek és gyakran be is akarnak tölteni, mint szülők, akkor nem fogjuk meglátni, hogyan távolodhatunk el attól a konfliktustól, amelyet a nők gyakran éreznek, amikor a karrierjükről és a családjukról van szó.”

Annie-nek a New York Times-ban megjelent írása arról szól, mennyire szükséges értékelni az apák szerepét, akik megpróbálnak családjuk és karrierjük között egyensúlyozni. Természetesen bármilyen szülői szerep elnyomó lehet, ha valaki egyedül próbál megfelelni neki. De ha a nőknek van egy társuk és egy támogató közösség körülöttük, nem kell lemondaniuk arról, hogy mind szülőként, mind karrierjükben elérjék céljaikat.

Annie felhívja a figyelmet arra, hogy ahelyett, hogy csak az anyákra koncentrálnánk és az ő szerepükre, sokkal inkább párokat, családokat, közösségeket kellene látnunk. “Olyan sok lehetőség van a hagyományos modellen kívül, amikor az egyik szülő dolgozik, a másik pedig otthon neveli a gyerekeket! Kreatívabbnak kell lennünk. Olyan példákat kell keresnünk, amelyek működnek és megosztanunk ezeket a tapasztalatokat. A legfontosabb pedig az, hogy megértsük: sem a feminizmus és az anyaság, sem a feministák és az anyák között nem áll fenn harc. Feminista anyaként tenni akarok az olyan jellegű társadalmi változásokért, amelyek örökre megszüntetik ezt a látszólagos megosztottságot!”