Családháló

Kezdőoldal Történetek Anyát ne keressétek. Elköltözött…

Anyát ne keressétek. Elköltözött…

Andi fiatalon ment férjhez, s hamar jöttek a gyerekek is. Egy, kettő, három, négy, öt. Andi eleinte buzgó és odaadó anya volt, de a harmadik gyerek után valahogy apadni kezdett a lelkesedése.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Andi fiatalon ment férjhez, s hamar jöttek a gyerekek is. Egy, kettő, három, négy, öt. Andi eleinte buzgó és odaadó anya volt, de a harmadik gyerek után valahogy apadni kezdett a lelkesedése. Egyre gyakrabban érezte gátnak, zavaró tényezőnek azt, hogy anya. Ezt azonban sem magának, sem másnak nem merte bevallani. Inkább még nagyobb erőt fektetett abba, hogy a látszatot fenntartsa. Ezért aztán szült még két babát. Aztán egy reggel elindította a gyerekeket iskolába, délelőtt összepakolt, és többet nem ment haza…


Ami az egész történetben talán a legdöbbenetesebb, az az, hogy Andi sosem érezte, milyen súlyos a tette, és annak minden rövid és hosszú távú következménye. Ő szentül meg volt (és most is meg van) győződve róla, hogy teljesítette a kötelességét azzal, hogy sok gyereket szült, az viszont, hogy a gyerekek miként nőnek fel, ki vigyáz rájuk, ki beszélget velük, ad nekik tanácsot, vesz nekik ruhát, ételt, gyógyszert,hozza-viszi őket, öleli meg őket, szól hozzájuk két jó szót, már nem igazán volt fontos számára. Megoldották a rokonok, barátok, ismerősök, osztálytársak szülei. Mert valaki mindig megsajnálta az egyedül csámborgó gyerekeket, akikről sokszor derült ki, hogy aznap bizony még nem ettek egy falatot sem.

Egy elhanyagolt gyerek sokféleképpen tud felnőni. Alkalmazkodik, csendben marad, nem panaszkodik, vagy épp tombol, agresszív lesz, és kimondhatatlan fájdalmát mások felé csatornázza, hiszen otthon nincs kinek, meg hát nem is tudja, hogy lehet olyat, hogy anyának elmondom. Mert anya, amíg volt, nem ért rá, most meg már nincs itt. Egyesek magasan kitűnnek teljesítményükkel, megnyernek minden versenyt, elkészítenek minden plusz házi feladatot és soha nem hiányoznak egy napot sem, mert talán mélyen belül abban bíznak, hogy egyszer ezt észreveszi az, akinek figyelmét soha nem sikerült igazán felkelteni… Mások viszont magasról tesznek kötelességre, feladatra, szabályra és eredményre. Minek is tennék? Nincs előttük jó példa, és senkit nem érdekel, mi van velük és mi lesz belőlük. Nos, az öt gyerek között lett ilyen is, olyan is. Hárman közülük éltanulók, ketten depressziós, begubózott emberpalánták. Hogy mi lesz velük, azt jobb nem találgatni.

A gyerekeknek persze van apja is. Ő sokáig, nagyon sokáig próbálta egyben tartani a széthulló családot, a csendben tönkremenő gyerekeket, de egy idő után nem ment neki sem. Újranősült, s az új kapcsolatban, ahol végre megtapasztalhatta a teljes harmóniát és szeretetet, nem volt már benne sem az a nagy-nagy elszántság, hogy a gyerekeire igazán odafigyeljen.  

Mi ebből a tanulság? Nem akarunk olyan semmitmondó és semmit nem érő, bár kétségkívül hangzatos mondatokat ismételgetni,mint „minek szül az ilyen” és „az ilyen szülő inkább ment volna apácának”, de az biztos, hogy az öt gyerek ötféleképpen ugyan, de ugyanazt a traumát élte és éli nap mint nap. Vajon nekik mekkora esélyük van párkapcsolatot működtetni, netán normális, összetartó, szeretetteljes házasságban élni és gyerekeket vállalni? És melyikük lesz az első, aki egy nap odaáll az anyja elé, és fel meri tenni a kérdést: Miért?

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Anyák gyöngye: hány hét még a szeptember?

Azok a szülők, akik azért várták annyira a tanév végét, hogy ne kelljen végre egy finoman hangolt koreográfia szerint, még...

Close