Apa, szükség van rád!

Nehézségek minden család életében adódnak. Még akkor is, ha felkészülten vágtak bele a szülők a családalapításba. István meséli el a történetét.

Koch István nem tagadja, hogy mikor megszületett Marci, nehezen viselte az első hónapokat.
‒ Akkoriban úgy éreztem, hogy nem vagyok jó semmire. A baba minden ébren töltött idejét az anyjával töltötte, én meg kívülálló maradtam. Ezért aztán elkezdtem teperni, és a szoptatáson kívül mindenből ki akartam venni a részem. Úgy láttam, hogy a hordozás az egyedüli beszállási pontom az ösvénybe, ezért amikor csak lehetett (és a hátam is bírta), már kötöttem is föl a gyereket. Így közelebb éreztem magam hozzá, és az is fontos, hogy nagyon hamar el is fogadott. Gyorsan eljutott a kapcsolatunk oda, hogy ha nem is annyira, mint anya, de azért már én is jó vagyok.

A hordozás azóta is fontos kapocs köztem és a gyerekeim között. Az elsőnél emlékszem, hogy igencsak megbámultak az utcán, mikor rajtam volt a gyerek. Főleg amikor egyedül csatangoltam vele. Mára mintha ezt elfogadták volna, valószínűleg egyre többen viszik magukon a kicsit. Mondjuk most is tudok újat mutatni a közönségnek. Amikor hárman mozgunk valahova ‒ a kicsi felkötve előre/hátra, a nagy pedig a bringám gyerekülésében ‒, kapok elismerő biccentéseket és sóvárgó pillantásokat.