Az a bűvös 12 nap

A kislányom tegnap hazajőve az iskolai ünnepélyről megkérdezte: milyenek azok a tankok? El lehet-e mesélnem szavakkal?

Persze elmeséltem neki, milyen egy ilyen páncélos, lánctalpas jármű, a tetején a forgatható ágyúcsővel, s azt, miképp vonultak fel a szovjet tankok Budapest utcáin, miképp lőtték az embereket, a házakat, de azt is, hogy hogyan szálltak szembe velük a magyar diákok, szinte még gyermekek, s mi az a molotov-koktél, milyen koktél is az…?!?

Igen, persze, mindez elmesélhető! Ennél sokkal több is… Lehunytam a szemem, és megelevenedett előttem az a bűvös 12 nap. Ahogy elkezdődött…és meséltem neki, de úgy, hogy ő is megértse, így hat évesen. Meséltem neki az egyetemistákról, akik tüntettek a lengyelek mellett. Hogy miért a lengyelek mellett? Azt már tudta, hogy a lengyeleket szeretjük, mármint nem csak mi, mint szűk család, hanem mi, mint magyarok. Most megismert egy új szót, s persze annak a tartalmát, azaz azt, hogy „szolidaritás.”

Ruszkik haza!

A nap legfontosabb követelése, jelszava – persze a többi 15 mellett – ez volt: Ruszkik haza! Ezt vette át leghamarabb a tömeg, s ezt skandálták az emberek Budapest utcáin, ettől visszhangzott a Hősök tere csakúgy, mint a Kossuth tér! Ütemesen zúgta a tömeg: Rusz-kik – haza! Te is hallod ezt a zenét?

Hiszen miért is küzdöttünk akkor? Hát a szabadságért! A szabadság elnyomásának legkézzelfoghatóbb, legérthetőbb, legláthatóbb bizonyítéka épp az orosz csapatok mindenütt látható, érezhető, félelmet keltő jelenléte volt! Mi mással tartotta volna fent nemzetünktől idegen rendszerét a kommunista kormányzat, amelyet itt igaz magyar ember nem akart, nem akarhatott, mint a félelemmel, amit idegen támogatóinak állandó és nyomasztó jelenléte sugárzott az emberekbe mindig és mindenütt? És most eljött a perc, kimondhattuk, kiálthattuk együtt, egyszerre: RUSZKIK HAZA!!! Ha ők elmennek, talán eltűnnek a kommunisták is, s eltűnik minden rossz az életünkből…! IGEN! Ruszkik haza!!! Ott éreztem magam a felvonuló, zászlókat kivágó tömegben. Láttam, ahogy az emberek az erkélyekről lyukas zászlókat lobogtatnak felénk, s ahogy kitépik, kihasítják, kidobják belőle a gyűlölt kommunista címert.

Merthogy minden megmozduláshoz jelképek kellenek! Itt a jelkép valaminek az eltörlése volt, s valaminek a visszaállítása persze! Édesanyám akkor 11 éves volt, és mesélte, hogy éppen ment haza az iskolából a Baross térre, és látta a felvonuló boldog embereket, ahogy egymásra nevettek, és olyan boldogságot, vidámságot, felszabadult örömöt érzett az embereken, amilyent azelőtt sosem!
A 12 bűvös szám a történelmünkben! 1848 12 pontja után most a 12 napig tartó varázslat, és persze az, hogy 12 nap alatt új magyar világot teremtettünk a kommunista világ helyébe! Ismét rövid idő alatt, ha lehetett, csodálatos rövid idő alatt, ahogyan Trianon után, majd 1945 után is, azaz e században már harmadszor, és mindig valamiféle internacionalista, kommunista vagy szovjet pusztítás után, illetve annak ellenében!

Mi a szabadság?

Az a bűvös 12 nap, s persze az elmesélése lehetőséget nyújt arra, hogy még egy hat éves gyermeknek is átadjuk, mi is a szabadság, amit annyira féltünk, s milyen az a szabadság, amit féltünk! Mit jelent egy nemzet szabadsága, s mit vettek el e néptől már sokadszor, s miképp törték meg e nemzet gerincét a kommunisták, nem először és szándékaik szerint nem is utoljára…!