Beszélgess a gyerekkel!

Egy, kettő, három, öt, hét – sorolta a számokat legjobb tudása szerint egy 4 éves forma fiúcska a troli ülésébe süppedve egy álmos hétköznap reggelen. Édesapja feltehetőleg, ha hallja – legalábbis remélem – biztosan kijavítja a hibát, ám erre esélye sem volt: zenét hallgatott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 06. bencze.aron

Egy, kettő, három, öt, hét – sorolta a számokat legjobb tudása szerint egy 4 éves forma fiúcska a troli ülésébe süppedve egy álmos hétköznap reggelen. Édesapja feltehetőleg, ha hallja – legalábbis remélem – biztosan kijavítja a hibát, ám erre esélye sem volt: zenét hallgatott.


Gyerekként rengeteg kérdésem volt. Igényeltem a figyelmet, hiszen szinte semmit sem tudtam a világról. Magamba akartam szívni mindazt, amire csak képes voltam. Sokszor és sokat kérdeztem. Hálás vagyok azért, hogy szinte mindenre választ kaptam. A beszélgetéshez nem kell diploma, sok pénz vagy kapcsolatok. Egyszerűen oda kell figyelni a gyerekre és időt szánni a fejlődésére. És a türelemről se feledkezzünk meg, hiszen gyerekként tízszer, hússzor fogják ugyanazt megkérdezni.

Ez azonban ne legyen teher: ez még az a hálás időszak, mikor még igénye is van a picinek a szülői szóra. Nem intézi el egy „semmivel” a mai nap történéseire vonatkozó kérdésünket, hanem ő kezdeményez. Szomorú látni, hogy sokan mégsem élnek a lehetőséggel. Vajon tényleg annyira fontos zenét hallgatni azon a negyedórás úton, míg a közösségi közlekedés bájos zötykölődését élvezhetjük?

A kisfiú próbálkozott olykor. Jó, ha a negyedik alkalommal meg is értette édesapja a kérdést, mikor volt oly kedves, és félrehúzta a fülhallgatóját. Rezignáltan válaszolt, majd visszahúzódott a maga kis világába.

Egy barátom már a pocakban beszélni kezdett az érkező babához. Minden nap munka után odabújt a kismamához és elmesélte az aznapi történéseket. A gondos odafigyelésnek meg is lett az eredménye: a pici az utolsó hetekben mindig reagált, ha meghallotta a hangot vagy megérezte a kéz érintését a pocakon.

A mai felmérések szerint a szülő-gyermek között zajló kommunikáció átlagban nem haladja meg a hét percet. És ebben benne van a „jóreggeltől” kezdve, a „mit kérsz ennin” keresztül a „mit akarsz holnap felevenni-ig” minden. Nagyjából a funkcionalitás határát súrolják a párbeszédek. Nincsen valódi beszélgetés, nincsen élménybeszámoló. Gyakorlatilag nincsen semmi.

Ám ha már kisgyermekkortól arra szoktatjuk a gyereket, hogy merüljön el saját világába, akkor később ne csodálkozzunk, ha annyival intézi el a „mikor érsz haza” kérdésünket, hogy „majd”. Mert egészen biztosan nem lesz nyitott arra, hogy megossza velünk élete apró rezdüléseit. Legalább addig figyeljünk rá, míg nyit felénk!