Böjte Csaba anyaotthonokat támogathat Kovács Ákos botrányának köszönhetően

Ez aztán a meglepő fordulat! A nőgyűlölőnek beállított Ákos - aki sokak szerint csak a keresztény értékrendet szerette volna közvetíteni azzal, amikor azt mondta, hogy a nők dolga az, hogy otthon maradjanak és szüljenek, illetve tartozzanak valakihez -, 50 millió forinttal támogatta Böjte Csaba alapítványát.  

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
50 milliió
2016. március 11. Csontos Dóra

Ez aztán a meglepő fordulat! A nőgyűlölőnek beállított Ákos – aki sokak szerint csak a keresztény értékrendet szerette volna közvetíteni azzal, amikor azt mondta, hogy a nők dolga az, hogy otthon maradjanak és szüljenek, illetve tartozzanak valakihez -, 50 millió forinttal támogatta Böjte Csaba alapítványát.


Kovács Ákos: A nőnek az a dolga, hogy gyereket szüljön”, „Kovács Ákos: A nőknek az a dolga, hogy tartozzanak valakihez” – ilyen és ehhez hasonló címekkel került tavaly decemberben címlapra Kovács Ákos, énekes, dalszerző. A zenész decemberi nagykoncertje előtt kiragadott mondatai miatt nők (tíz)ezrei lázadtak fel, és buzdították arra a nőtársaikat, hogy váltsák vissza a jegyeiket mondván „ki vigyáz a gyerekre, ha anyuci koncertre megy”. Az énekes bocsánatot kért a nőktől, és az édesanyáktól, valamint több újságtól helyreigazítást követelt, amiatt mert csak bizonyos részleteket emeltek ki az Echo TV által készített interjúból, ami rossz fényt vetett rá.

Az ominózus jelenetet alább tekinthetitek meg, akit viszont az egész érdekel az ide kattintson:

Az Ákos kontra nők botrányt tetézte, hogy a legnagyobb támogatója, a Telekom azonnal kihátrált és közleményben tudatta, hogy ők tisztelik a nőket, a dolgozó édesanyákat és egyáltalán nem értenek egyet az énekes kijelentésével. „Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit, és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportunk hitvallásával és értékrendjével”- tudta meg korábban az Origo.

A Kossuth-díjas popsztár sem hagyta annyiban a dolgot, rendre helyreigazításokat kért a különböző sajtóorgánumoktól, és mivel a Magyar Telekom felbontotta szponzori szerződését az énekessel, nem várhattak arra, hogy az énekes esetleg beperli őket. Mint tudjuk, Orbán Viktor is elmondta a véleményét a témában, és felhívta a figyelmet arra, hogy tiszteletben kell tartani azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak, így a szólásszabadságot is. Éppen ezért a Telekom nem járt el jogosan, amikor felbontotta a szerződését az énekessel. Valószínűleg ezt ők is tudták, így nem akarták, hogy Ákos kártérítést követeljen tőlük ezért igyekeztek megegyezésre jutni.

Talán ennek köszönhető, hogy Ákos jelentős összeggel támogatta a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő tevékenységét. Megegyezés született. A Telekom álláspontja itt, Ákosé pedig alább olvasható. A megegyezés mögött természetesen számos kérdés megbújik: ezt a pénzt kapta Ákos kárpótlásul? Ez volt a Telekom feltétele a pénz átadására? Erre valószínűleg már sosem derül fény.

Egy biztos: Böjte Csaba anyaotthonokat is fog támogatni abból a pénzből, amit a „nőgyűlölőnek” kikiáltott Ákos adományozott. Böjte Csaba a rá jellemző szerénységgel köszönte meg, amit kaptak: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse meg!

MEGEGYEZÉS.“Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése. A partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan…

Közzétette: Ákos – 2016. március 2.