Csak semmi pánik!

A minap épp a számítógépen kalapáltam valamit, amikor csengett a mobiltelefonom. Egy határozott, fiatalos férfihang szólt bele, és röviden elmondta, hogy kardiológus kolléganőm javaslatára keresett meg engem. Eredetileg vérnyomáspanaszokkal kezelték, ám a kolléganőnek gyanús lett, hogy a probléma nem a szívben, hanem a lélek mélyén rejtőzhet…

Később a fiatalember a rendelőmben részletesen elmondta, hogy körülbelül két éve volt az első rosszulléte. Váratlanul fulladni kezdett, kapkodta levegőt, erősen és gyorsan vert a szíve, a testét melegség öntötte el, majd erős halálfélelme lett, és pár perc után nagyon elgyengült. Azóta már sok hasonló rosszullétet átélt, ilyenkor néha szédült, remegett vagy verejtékezett is. Az utóbbi hetekben heti két-három alkalommal is volt rohama. Úgy fél-egy éve egyre kevésbé bírja a tömeget, zsúfolt helyeket. Legutóbb egy labdarúgó-mérkőzésen lett rosszul, a második félidőt már nem is tudta megnézni. A rohamok a legváratlanabb időpontokban, helyeken törtek rá.

„Te jó ég, infarktusom van!”

Ez a kis történet elég jól bemutatja a pánikbetegség néhány fontos tünetét, fejlődését és „karrierjét”. A szívpanaszok például nagyon gyakoriak a pánikrohamokban. Nem csoda hát, hogy az emberben elég hamar felmerül: „Te jó ég, biztos infarktusom van!” És nyomban rá is tör a halálfélelem… De a hasonlóan gyakori fulladásérzés is könnyen vezet ilyen félelmekhez. Sajnos ezek a gondolatok tovább fokozzák a beteg szorongását és testi panaszait. Így aztán kialakul az „ördögi kör”: a testi panaszok növelik a szorongást, a szorongás pedig tovább erősíti a testi tüneteket. Végül a pánikroham során a betegek elementáris rosszullétet élhetnek át.

A pánikroham tüneteit tehát két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportot a legkülönfélébb testi panaszok (hányinger, hasi panaszok, zsibbadás, bizsergés, hőhullám vagy épp hidegrázás stb.) alkotják, melyek miatt a beteg általában sok vizsgálaton esik át, mielőtt a negatív eredményekkel eljut egy pszichiáterhez. A tünetek másik fő csoportját az igen intenzív félelmek adják (halálfélelem, az önmaguk feletti kontroll elvesztése miatti rettegés, például az elájulástól, megőrüléstől való félelem).

Roham vagy betegség?

A pánikroham azonban még nem pánikbetegség. Orvosilag csak akkor beszélünk pánikbetegségről, ha a rohamok gyakorivá válnak, és a betegek már az ezek közötti időszakokban is átélnek valamilyen intenzitású szorongást, amelynek lényege a roham újbóli bekövetkezésétől való félelem.

A pánikbetegeknél az említett tünetekhez gyakran társul tömegiszony, míg másokra a liftben, metrón vagy más tömegközlekedési járművön jön rá a szorongás. Egyesek nem mernek moziba, színházba menni, ha nem a sor szélén kapnak helyet. Vannak, akik képtelenek üzletekben vagy piacon sorba állni, nagy nyílt tereken átmenni. Egy fiatal huszonéves betegem például szorongani kezdett, ha a széles utcák melletti magas házakra felnézett. Egy másik a Duna-hidakon való áthaladás közben retteg. Az ilyen, helyzetekhez kötött szorongást nevezzük általában agórafóbiának, azaz „piactérfóbiának”.

A pánikbetegség egyébként nem új keletű jelenség. Már az ókori görögöktől – így például a Kr. e. 6. századból Szapphótól is – maradtak ránk olyan leírások, melyekben felfedezhetők a tünetek. Napjainkban világszerte a népesség kettő-öt százalékát érinti, és a nők között közel háromszor gyakoribb, mint a férfiaknál.

Mitől is leszünk pánikbetegek? Az esetek többségében sokszor van jelen valamiféle családi hajlam. Ez a genetikai adottság olyan biokémiai eltéréseket okoz szervezetünkben, amelyek hajlamosítanak a betegségre.

Ehhez társulnak a már kora gyerekkorunktól érő környezeti stresszhatások, melyek az ilyen irányú sérülékenységet fokozzák. Sokaknál áll a háttérben valamilyen krónikus kimerülés, tartós stresszhatás. Gyakran vezetnek pánikbetegséghez a megoldatlan munkahelyi, párkapcsolati vagy családi konfliktusok is. Egy betegem például nem tud a munkahelyén nemet mondani, határokat húzni, folyton csak nyel. Másoknak a szüleikkel vagy a házastársukkal szemben nehéz a szükséges határokat meghúzni. Ha a velünk szemben elkövetett visszaéléseket csak lenyeljük, az ezekből adódó lelki konfliktusokat csak elfojtjuk, egyre frusztráltabbak leszünk, és lehet, hogy egyszer csak átéljük életünk első pánikrohamát. Fontos tehát, hogy megtanuljuk a konfliktusainkat helyesen kezelni és a kapcsolatainkat rendbe hozni.

Van egy, a gondolkodásmódunkkal összefüggő tényező is, amely elősegítheti a pánikbetegség kialakulását. Ez a perfekcionizmus: az a törekvés, hogy mindent tökéletesen, hibátlanul végezzünk el. Ennek hátterében gyakran az a késztetés áll, hogy mindenáron meg akarunk felelni mások elvárásainak.

Szintén a gondolkodásmódunkkal függ össze az, ha túlzottan aggódunk önmagunk vagy az egészségünk miatt. Ha azt gondoljuk, hogy csak mi tudjuk jól kézben tartani az életünket, csak magunkban bízhatunk, akkor ez annyira felfokozhatja a kontroll megtartása iránti késztetésünket, hogy rettegni kezdünk attól, hogy elveszíthetjük – s ezzel be is indul a folyamat.

Nézzünk szembe a félelmeinkkel!

E sok lehetséges kiváltó ok után – melyek még így sem merítették ki a teljes repertoárt – felmerül a kérdés: meg lehet-e gyógyulni ebből a betegségből? S ha igen, hogyan?

Gyógyszeres és „beszélgetős” terápiákat, illetve ezek kombinációját használhatjuk. A gyógyszeres kezelés alapját a modern antidepresszánsok adják. E szerek már néhány hét alatt jelentős tüneti javulást hoznak. Mindemellett azonban a tartós gyógyuláshoz nélkülözhetetlenek a terápiás beszélgetések, amelyek során az említett lelki-kapcsolati problémákat feltárjuk. Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy hozzáértő segítséggel felismerjük és kijavítsuk gondolkodásunk hibáit, téves hiedelmeinket. Ezek nagy része a gyermekkori családunkban vagy más, nagyobb közösségekben szerzett tapasztalataink révén alakul ki. Fontosak, mert nagyban befolyásolják önértékelésünket, az emberi kapcsolatainkban való működésünket, reakcióinkat.

Sokan próbálják a problémáikat a szőnyeg alá söpörni, aztán egyszer csak „kimegy a bokájuk a göröngyökön”. Ha ilyen problémáink vannak, ne habozzunk! Nézzünk szembe minél előbb a félelmeinkkel, és kérjünk segítséget! Mert ahogy már Jeremiás próféta is mondta: „Aki elfut a félelem elől, a verembe esik…”

Dr. Bajtsi Miklós

Pszichiáter

Megjelent a Family magazin születésnapi különszámában. Ha szívesen elolvasná ingyenes ízelítőnket, kattintson ide.