Csodálatos találozás negyven év után

1977-ben egy nővér a kórházban karjaiban tartott egy megégett kisbabát. Majd' negyven évvel később pedig megtörtént a csoda.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. január 05. Gyarmati Orsolya

1977-ben egy nővér a kórházban karjaiban tartott egy megégett kisbabát. Majd’ negyven évvel később pedig megtörtént a csoda.


Egy gyengéd érintés, egy szeretetteljes simogatás a legnagyobb fájdalmat is képes enyhíteni. Ebben a történetben Amanda Scarpinatinak volt rá szüksége – és meg is kapta egy titokzatos nőtől, akit soha nem felejtett el.

Egy szörnyű baleset következtében Amanda, aki 1977-ben csupán pár hónapos volt, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Kórházba került, ahol bizony nehéz megoldani, hogy egy ilyen törékeny kislány megkapja a megfelelő figyelmet. Ám egy nővérnek sikerült időt szakítania rá.

Ahogy Amanda egyre nagyobb lett, gyakran nézegette azt a néhány fotót, ami róla és a nővérről készült. Akkoriban lenyomozni embereket civilként nagyon költséges és hosszadalmas folyamat volt. Ma azonban a Facebook tökéletes eszközzé vált arra, hogy megtaláljunk réges-régi ismerősöket, barátokat, sőt, szülőket, gyerekeket is. Amanda is ebben bízott: kiposztolta az oldalára történetét, majd türelmesen várt, miközben elkezdtek áradni a kommentek.

Egy nővér is azok között volt, akik látták Amanda posztját és felismerte régi kolléganőjét a képeken. Azonnal kapcsolatba lépett Amandával, aki a segítségével ki tudta deríteni a titokzatos nővér elérhetőségét. Amikor Amanda elmondta Sue Burgernek – így hívják a hölgyet – miért keresi, Sue nagyon meghatódott, hiszen ő is jól emlékezett az egykor súlyosan beteg kislányra.

Nézzétek meg a találkozást ezen a videón: