Egy alkartörött hajótörött

Férjem  a tettek embere, nosza fűrész, csípőfogó, szabóolló, neki a gipsznek - hisz az ép csontnak csak árt! Én csak ülök, karomban a kislány elégedetten dől hátra, s szavak nélkül szól: ”Tudtam hogy az én apukám segít, s megszabadít ettől a ronda, kemény szörnyűségtől!”

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. november 15. Paulik András

Legkisebb – másfél éves – lányom volt játékból a hajótörött a “magányos szigeten”, ami valójában egy kivágott fa épen maradt, remekül megmászható ága. Úgy két méter körül mászhatott a bátor hajótörött, amikor a teraszról észrevettem a veszélyes játékot. Odaszaladtam, nehogy leessen és akkor puff! Hát persze, hogy pont akkor huppant le…


Sírás, ordítás, jobb keze bedagadt – irány a sebészet. Alkartörés! – hangzik a diagnózis.

Begipszelik, ”jajszegénykicsike”, szeretgetik, babusgatják. Aggódó kérdésemre – tud-e majd írni, rajzolni jobb kezes létére? – megnyugtatnak: maradéktalanul helyrejön, a gipsz segít.

No, igen, a gipsz… Másnap már le is szedte magáról, nem volt nehéz, mert félkörösen tették rá. Vissza a sebészetre ”jajszegénykicsike már megint gipszelnek”- persze ordít, persze sajnálják, persze szeretnének túl lenni rajta már.

Végre otthon, este fürdetés. Férjem segít, öltözteti a picit, s kérdi:

– Ez az új gipsz, ezt kapta ma?

– Igen – felelem – ez már tartja a kis karját, jól felrakták ugye?

– Hát jól… De a másik karjára, az épre!

Uramisten! Valóban… A nagy kapkodásban a bal karját tartottam oda, csak mihamarabb végezzünk, csak ne sírjon!

Férjem  a tettek embere, nosza fűrész, csípőfogó, szabóolló, neki a gipsznek – hisz az ép csontnak csak árt! Én csak ülök, karomban a kislány elégedetten dől hátra, s szavak nélkül szól: ”Tudtam hogy az én apukám segít, s megszabadít ettől a ronda, kemény szörnyűségtől!”

S mosolyogva, érdeklődve nézi ahogy apja “lebontja”róla a kötést, fűrészel, feszít, szakít…

Hogy másnap mi volt a sebészeten, mikor harmadszor is beállított a “jajszegénykicsike” és “kétbalkezes mamája” azt le se merem írni…

Döbbent csend, aztán hatalmas nevetés, később dorgáló szavak, s persze megint elő a gipsz, de már nem sajnálják a szokásosat!”(Értsd: gipszelés, ordítás, stb…ld. mint fent.) Mindezt lejegyezte: egy gyógyult kezű kislány mamája, aki rohan a kertbe mert mit gondolnak mit játszanak?

Hajótöröttesdit!


Az írást kedves olvasónk küldte, amelyet ezúton is köszönünk. Küldjétek be saját történeteteket a szerkesztoseg [at] csaladhalo [dot] hu címre, s a legjobbakat közöljük honlapunkon!