Egy apa megrázó videója Down-kóros kislányáról
Mielőtt megszületett a lányom, megmondtam a feleségemnek, hogy nem akarom őt. Egy teljes évig voltam depressziós, mert elhittem a társadalomnak mindent, amit a Down-kórról mondtak. Most, két évvel később, ő az életem boldogsága.
“Ahogy a festék öregszik a vásznon, néha megfakul, átlátszóvá válik. Így néhány festményen látni lehet az eredeti vonalakat: egy fa átalakul egy női ruhává, egy gyermek átadja a helyét egy kutyának, egy hajó eltűnik a tengerről. Ezt pentimento-nak, megbánásnak nevezik, a festő ‘megbánta tettét’, átfestett valamit. Talán úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta látás és újranézés.”
A fenti sorok Lillian Hellman drámaíró Pentimento című önéletrajzi írásából származnak. Mindazonáltal a metafora tökéletesen illik az ‘If they had a voice’ (Ha lenne hangjuk) c. szívszorító videóra, melyben egy Down-kórral diagnosztizált magzat képzeletbeli kérdései és kérései hangzanak el.
Nem lehet elképzelni tökéletesebb formáját a ‘látásnak és újranézésnek’ Jack Barr emlékezetes videójánál, melyben a családapa töredelmesen bevallja, hogyan viselkedett, mikor megtudta, hogy kislánya Down-szindrómás.
“Mielőtt megszületett a lányom, megmondtam a feleségemnek, hogy nem akarom őt. Egy teljes évig voltam depressziós, mert elhittem a társadalomnak mindent, amit a Down-kórról mondtak. Most, két évvel később, ő az életem boldogsága. Nem egy szörnyszülött, nem csúnya, nem retardált és nem is jelent terhet a családra nézve. Egy gyönyörű kislány, aki szebbé teszi a napjainkat. Tudom, hogy egy beteg gyermeket várni félelmetes, mégis arra bátorítanék mindenkit, hogy válassza a kevésbé népszerű utat és tapasztalja meg később a csodálatos dolgokat, amit egy Down-kóros gyermek adhat.”
Miért olyan különleges ez a videó? Mert a kisbaba képzeletbeli kérdései felfedik, mit érez az apa korábbi dühös és kegyetlen viselkedésével kapcsolatban. A gyermek annyira megértő. Megpróbálja megnyugtatni az anyját, akinek nehéz napja volt. Először a magzatát diagnosztizálták a kórral, majd az apa támadt rá mondván “nem akar egy retardált gyereket”. A baba úgy hitte az anyja boldog lesz, hogy van benne valami extra – egy extra kromoszóma, ami a Down-kórt okozza. Ehelyett a szülei veszekedtek és a mindössze tizenhat hetes baba erre a kérdésre jut: Máris tönkretettem az életeteket?
Ekkor következnek a legmegrázóbb mondatok: “Mama, csak veled akarok lenni. Meg tudnának engem változtatni a doktorok? Hogy végül megtarthass?
Amit a videó nem mond ki, csupán sugall, hogy a változtatás nem a baba állapotán szükséges, hanem apja szívében.
A magzat hallotta a ‘teher’ szót is, és nem tudja mit jelent. “Talán azt jelenti, hogy már nem akartok engem többé?”
Felsorolja, mit mondanak a doktorok róla: szívproblémák, fejletlen végtagok, vágott szem várhat rá. “De elfelejtenek mesélni a jó dolgokról: az ölelésekről, puszikról, pacsikról, amiket adok majd, az együttérzésről, a szeretetről”.
A videó üzenete egy finom késszúrás a csúnya sztereotípiáknak, a negatívumoknak, amik színezik az emberek hozzáállását a ‘különleges’ gyerekekhez.
A videó záró sorai Barr csodálatos tiszteletadása a feleségének.
“A feleségemnek, aki erőt adott nekem, amikkor nem akartam a kislányomat, aki később megtanított a feltételek nélküli szeretetre.”
(via)
