Egy csodás közös nap emléke – ezt jelenti az anyanap
"Mikor lesz már végre megint anyanap?" - kérdezi a gyermek azzal a csodás, tágra nyílt szemeivel. "Holnap!" - felelem, a gyermek arca felragyog és anya szívét is melegség tölti el.
Második gyerek érkezésekor valószínűleg sokakban felmerül, hogy lehet két gyereket egyformán szeretni. Végül persze kiderül, hogy lehet és persze mégsem ugyanúgy, hanem kicsit máshogyan, méghozzá mindegyiket a maga módján. De nem erről lesz szó.
Minden többgyerekes családban van kis féltékenység. Van, ahol több is van, ahol a kelleténél kicsit több is. De most nem erről lesz szó.
Minden ember és minden gyerek más, még a testvérek is, még akkor is, ha ugyanúgy neveljük. Más a kommunikációjuk, a mozgásigényük, a szokásaik, a játékaik, és más a szeretetigényük is. Mindegyik gyermeknek máshogy kell a tudtára adni, hogy szeretjük őket. Itt írhatnánk a különböző szeretetnyelvekről, de most nem erre szeretném a hangsúlyt helyezni. Hanem egy olyan módszerre, ami a kicsit nagyobb gyerekek nevelésénél már bevált sok családnál, amit már többen leírtak, de így talán személyesebb, hogy elmondom nálunk, hogy működött ez a bizonyos anyanap.
Az anyanap még ovis korban alakult ki. Lányom szerette ugyan az óvodát, de azért nem annyira, így kialakult, hogy a héten egyszer nem kellett elmennie. Ez lett az anyanap! Később, amíg a nagy már iskolában volt, ő otthon maradhatott, vagy csak előbb jöhetett haza, s míg a kistesó aludt csak ketten voltunk. Itt kezdődtek a kis „csak neked, csak veled” programok. Végül rendszere is lett és már amúgy kishercegesen lehetett rá készülni is, mint a rókával való találkozásra.
Nehezen, de megoldható
Az iskolában ez már nehezen volt megoldható, így egy-két órás délutáni sétává, kalanddá zsugorodtak ezek a programok. Az egyik legemlékezetesebbkor egy fára másztunk fel és ott beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről a gyermekemmel.
Persze a többi gyerek sem akart ilyesmiről lemaradni ezekről a közös programokról, de mivel mindegyik más, mindenkivel más alakult ki. Van olyan gyermekem, akivel az éjszakai beszélgetés vált rutinná, a másikkal pedig a különóra után még elmegyünk egyet a cukrászdába sütizni, vagy csak egyszerűen sétálunk egy nagyot.
Arra mindenképpen törekedtem, hogy legyen egy kapocs, ami személyesen, egyesével szól a gyerekeimnek, ami nem megosztható, nem másról, hanem csak és kizárólag róla szól.
Miről is van szó pontosan?
Az anyanap tehát az, amikor tudatosan csak egy gyerekre figyelek, amikor csak vele gyűjtünk élményeket. Egész nap olyan dolgokat teszünk, amit ő szeretne. Ilyenkor előjöhetnek olyan témák is, amiről tudjuk, hogy a többiek előtt nem szívesen mesélne. Beszélgethetünk vágyakról, félelmekről, amihez nyugi kell, ami a vacsora készítés közben, vagy teregetés közben ugyan előbukkanhatnak, de elmélyíteni ott nem lehet.
Bevallom őszintén, néha kifejezetten készülök is ezekre a pillanatokra, mert kamaszodó gyerekeimmel egyre nehezebb beszélgetni, ezért gyűjtöm azokat a témákat, amik érdekelhetik őket – azokra a ritka pillanatokra-, amikor ők is szeretnének velem szóba állni. Ezeken a különleges alkalmakkor kérhetünk tőlük olyat, amin szeretnénk, ha változtatnának, vagy olyat, ami a fejlődésükhöz szükséges lenne. Lehetnek közös kis titkaink, amik összekötnek bennünket. Most eszembe is jutott egy, de ennnél többet már nem árulhatok el…
Ha van anyanap, akkor van…
Az apanapnak is van egy szertartása. Férjem egy A4-es lapot bekockázott (5×4 rubrika), és ezekbe különböző időket írt fel. A papír szélén rövidebb időintervallumok szerepeletek, öt, tíz, de maximum negyed óra. A papír belseje felé haladva, már egyre hosszabb időszakok szerepeltek, például egy vagy két óra. A legbelső részeken volt a legjava, fél nap, egy egész nap vagy egy teljes hétvége szerepelt a rublikákban. Ezeket a gyerekek beválthatták apánál, ha kedvük van hozzá. A legjobb az egészben, hogy a gyerekek alkudozhattak is apjukkal, hogy kinek éppen mikor lenne a legfelelőbb a közös együttlét. A gyerekeknek van kedvük spórolhatnak is az idővel, és egyeztethetnek megfelelő időpontot valamint helyszínt.
Az ideál szépen le van írva, de a valóság néha más. Időt és energiát kell szánni a gyermekeinkre, amiért nagyon hálásak lesznek a későbbiekben. Mára, hogy nagyobbak a gyermekeim ezek a programok sokkal spontánabban alakulnak. Sok ismerősömtől hallom azonban, hogy náluk is van lányos nap, titkos idő, rengeteg kidejezés van ezekre a fontos, együtt töltött percekre. Mi anyanapnak hívjuk, és felragyog a gyerek és a szülő szeme is, amikor erre gondolunk.
