El a kezekkel a pocakomtól!

Örülők, fanyalgók és társaik. Avagy mit szól a környezet, ha váratlanul érkezik egy kisbaba?

Az első reakció talán sokak részéről az, hogy mégis mit érdekel, hogy ki mit szól, ha egészségesek vagyunk, szeretjük egymást, és örülünk a babának? A válasz azonban korántsem ennyire egyszerű: hiszen az ember társas lány, illetve lény.

Nem igazán vagyok az a típus, aki az utcán odaszalad egy babakocsihoz, és gügyög, hogy milyen édes. Ezt még a barátaim és családtagjaim gyermekeivel sem nagyon szerettem megtenni, nem erőszakoskodtam, hogy hadd ringassam, hadd fogdossam, mert azt hiszem, egy újszülöttnek bőven elég sokk, míg megszokja, hogy körülöttem minden zajos, szagos, világos. Semmi szüksége arra, hogy mindenféle emberek, számára idegenek fogdossák, furcsa hangon értelmetlenségeket susogjanak az arcába. Szóval nem. Nem vagyok egy “cukizós” típus, azt gondolom, hogy idegenek kutyáját sem szabad simogatni, és nemcsak azért, mert esetleg rámar a kacsónkra, hanem azért sem, mert nem szokás, nem illik, és a gazdi sem szereti.

A cikk itt továbbolvasható!