Ember a havason

Leírtunk szép mondatokat, semmit nem mondó szavakat, majd úgy döntöttünk, álljanak itt mementóul Erőss Zsoltért saját gondolatai.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. június 03. szabo.daniel

Leírtunk szép mondatokat, semmit nem mondó szavakat, majd úgy döntöttünk, álljanak itt mementóul Erőss Zsoltért saját gondolatai.


Félálomban többször egy kép ugrik be, ami amennyire morbid, annyira jelképe is az egész Zsolt-történetnek. A műláb kilóg a hó alól, a rögzítői pedig kioldódva, biztos ez volt a baleset oka. Zsolt egy lapunknak adott interjúban mondta, hogy igen, ez komoly biztonsági kérdés az esetében, valószínű ezért ugrik be,  és nem tudom kiverni a fejemből.

Szerencsére azt sem tudom kiverni a fejemből Zsolt, amilyen ember, amilyen sportember voltál. Végtelenül egyszerűen fogtad fel a világot, nem variáltad túl a dolgokat, mert tudtad, valójában tényleg minden egyszerű. Nem a kunsztot kerested a mászásban, hanem a boldogságot. Tudom, megtaláltad.

“Az “extrém” sportok kiválóak arra, hogy sokkal jobb véleményünk legyen magunkról, megismerjük a határainkat.”

(Utazom)

“Á, nekem nincsenek ilyen titkos terveim. Itt van ön, és láthatja, itt gőgicsél féléves kisfiam, Csoma. Elárulom önnek, vele is szeretnék hegyet mászni. Hát ez az én nagy titkos tervem. És az lenne az igazi szenzáció, ha apa és fia együtt diadalmaskodna a Himaláján.”

(Mandíner)

„Azt hiszem egészséges, ha az ember tartja magát valamire, biztosan vannak érdekes teljesítményeim: magas helyen nagyon jól tudok akklimatizálódni, jól tudok fejlődni és alkalmazkodni. De végtére is nem a képességeimben rejlik ennek a titka, hanem inkább abban, hogy megtaláltam azt a területet magamnak, amely boldoggá tesz és sikeres vagyok benne (…). Ezzel teljesítem ki az életemet. Az embereknek kellene keresniük a maguk életében is ezeket a dolgokat, sajnos kevesen találják meg.”

(Családháló)

„Az emberi élet értelme túl kell, hogy mutasson a létfenntartáson.”

(Kisalföld)

“A jó hegymászók soha nem adják fel, hanem megöregszenek így. Persze a jó hegymászók is meghalhatnak, mert történhetnek balesetek. De azok közül is naponta halnak meg emberek, akik nem hegymászók.”

(Nők lapja Café)

“Mindenki kísérti a sorsot, aki él (nevet). Nem tudom, hogy én mennyivel jobban, mint mások, csak nálam jobban látszik. Az ember nem arra van teremtve, hogy passzivitásban éljen. Éppen ezért nem azt érzem, hogy kísértem a sorsot, hanem azt, hogy jól élem meg az életet.”

(Könyvesblog)

“A legveszélyesebb dolog az emberre a céltalanság.”

(Mandíner)

“– Fél a haláltól?

– Nem, pedig gyakran voltam már kritikus helyzetben. Olyankor úgy vagyok vele, hogy bármelyik másodperc az utolsó lehet az életemben, de legalább odafönt boldogan halok meg…”

(ÚjÁsz)

Erőss Zsolt a Lhoce csúcsán 2011-ben