Farsang mindenáron

Az elképzelés több szempontból is aggályos volt, tekintve hogy soha nem voltam egy kifejezett ezermester típus, ráadásul az utóbbi időben a maradék kreativitásomat is elveszítettem, miközben heteken keresztül próbáltam egyensúlyozni a munka-család-kórház vonalon két beteg gyermekkel a nyomomban. Másodszülöttem ráadásul igazi örökmozgó, így lelki szemeim előtt már meg is jelent a kép, amikor körülbelül három perc elteltével sírva követeli majd, hogy szabadítsuk meg a rá kötözött luftballonoktól, mert nem tud bennük leülni/ bukfencezni/ felmászni a könyvespolcra.

Kell ez nekem? Kérdezem magamtól, miközben lelkesedést színlelve nézegetem a Pinteresten a felvázolt jelmez elkészítésének módját és nosztalgiával gondoltam a tavalyi évre, amikor a nagy kitalálta, hogy ő bizony angyalka lesz, mert korábban kapott valakitől egy igazi szárnyat. A varrást akkor sem úsztam meg ugyan, mert a szárnyaknak nem akaródzott a helyén maradni, így jó alaposan oda kellett rögzítenem némi tű meg cérna segítségével egy hófehér ruhácskára. De abba csak félve mertem belegondolni, hogyan is tudnék 15-20 darab lufit gyerekbiztos módon hozzárögzíteni egy tetszőleges ruhadarabhoz.

Azért megpróbáltam óvatosan célozgatni rá, hogy mi lenne, ha a legutóbbi keresztelőn hordott, frissiben vásárolt ruhákat némi átalakítással hercegnőssé varázsolnánk, van is itthon pár korona elfekvőben, de erre az ötletemre sem a kicsi, sem a nagy nem volt vevő. Nem gondoltam ugyanakkor, hogy könnyebb dolgom lenne, mint azoknak az anyukáknak, akik ezekben a pillanatokban is elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy az utolsó pillanatban mégis be tudjanak szerezni egy rohamosztagos-jelmezt jutányos áron, vagy éppen a rájuk kötözött pár hónapossal próbálják összeragasztani az óriás kartondobozokból készülő Thomas-t, a gőzmozdonyt.

Utolsó reménysugárként megpróbáltam előkeresni az összes olyan tárgyat a lakásban, amelyből megítélésem szerint anya- és pénztárcabarát jelmez születhet rövid időn belül. Előkerült egy örökölt sapka is, mely sógornőm kezei között némi átalakításon esett át, s most apró szirmokból álló virágfejet mintáz. Egyszerű, ám nagyszerű ötlet, amely hatalmasat robbant, egyszerre mindkét lányom virág szeretett volna lenni a farsangon. Megtaláltam azt a lepkeszárnyat is, amit még anyukám készített húsz évvel ezelőtt, s a mai napig szinte kifogástalan állapotban várja következő fellépését. Előkerült végül a tavalyi angyalkajelmez is, amelyet mintha ráöntöttek volna a kicsire, így végül beleszeretett, és átszellemülten mondott le arról, hogy lufikat aggassunk rá.

Fellélegeztem. Nem kell éjszakába nyúlóan kézműveskedni, nem kell óriás jelmezeket cipelni ide-oda, és izgulni, vajon a hatalmas figura befér-e majd a csöppnyi óvodai csoportszoba ajtaján. Idén is egyszerű lesz a jelmezünk: virág és angyalka, ráadásul a lányok tökéletesen boldogok vele. Miért szorongok mégis?

Hirtelen eszembe jut az utolsó farsang, mikor becsülettel beöltöztem, valamikor általános iskola alsó tagozatában. Jelmezverseny volt. Nem én nyertem, ami egyáltalán nem volt meglepő, hiszen – ha jól rémlik – a lányaimhoz hasonlóan én magam sem vágytam különösebben bonyolult jelmezekre, cicának öltöztem akkor. Mégis emlékszem a keserű ízre a számban, amit eredményhirdetéskor éreztem. Emlékszem, hogy egy kölcsönzőből bérelt jelmez nyert, ami ötletes volt ugyan, ám én mégis értetlenül álltam a döntés előtt. És azt hiszem, ezért ülünk mi, anyukák minden februárban a gyéren világított konyhában éjfélig, hogy elkészítsük azt az óriás papírmasé-fejet, ezért kutatjuk fel életünk és vérünk árán magzatunknak az aktuális hercegnő-jelmezt vagy Star Wars kosztümöt csilliárdokért, és ezért próbáljuk még a legképtelenebb jelmezötleteket is teljesíteni. Én is megtettem volna.

De az igazság az, hogy a gyerekeket egyáltalán nem érdekli, hogy a jelmezük régi vagy új, barkácsolt vagy bolti, egyszerűen csak játszanak, szeretnek valaki más bőrébe bújni, és a legegyszerűbb jelmezzel is határtalanul boldogok.

Egészen addig, amíg a felnőttek engedik nekik.