A Gulag elfeledett kísértetei
A politikailag legveszélyesebbnek tartott foglyokat a Perm 36 nevű táborba zárták – őket a többször elkövetett szovjetellenes ténykedéseik miatt ítélték el. Az Ural lakatlan vidékein, hatalmas erdőkben épült erődökben egy rabra három felfegyverzett őr jutott.
A Perm 36 volt a Szovjetunió utolsó politikai tábora, amely egészen Gorbacsov leváltásáig, a 80-as évek végéig előszeretettel hozták ide a „másként gondolkodókat”.
2001-ben Moszkvában kiállítást szerveztek a Gulagról. Fotókon mutatták be a magánzárkákat, a barakkokat, az őrtornyokat, a végtelen, havas tájat. A fényképeken jól látható volt például az a négy lépés széles cella is, amelybe napi 40 percre tették a rabokat büntetésként és „korrekciós” módszerként a rabokat, s ahol körbe-körbe kellett járniuk.
A kiállítás megnyitóját követő napon a galéria üres volt. Senki nem akarta megnézni a Gulagról szóló bemutatót, sokan pedig egyszerűen nem is tudtak arról, hogy politikai táborok még a 80-as években is léteztek.
A Perm 36-ot 1987-ben zárták be. Az egyik utolsó rab Lev Tyimofejev volt, akit két évet ült a táborban regényei és külföldön kiadott publikációi miatt.
A Perm 36-ra nem volt jellemző a többi Gulag-tábor szélsőségesen rossz körülményei, így itt nem volt olyan magas a halálozási arány, legalábbis nem a hideg vagy az éhség miatt: a legtöbben öngyilkosok lettek, a barakkok ugyanis embertelenül túlzsúfoltak voltak, ami rengeteg rabnál klausztrofóbiához vezetett, de rengetegszer büntették az elítélteket magánzárkával már olyan apró „kihágásokért” is, mert megálltak egy-egy pillanatra a munkával.
„A Második Világháború után Németország teljes mértékben elutasította a fasizmust – ám ez a fajta önvizsgálat sosem történt meg nálunk, mivel a politikai „reformot” is a Kommunista Párt hajtotta végre”, mondja Tyimofejev. „Könnyebb elfeledkezni erről az egészről”, mondja Leonyid Borogyin író, aki öt évet töltött fogságban. Szerinte az embereket nem lehet hibáztatni az érdektelenségükért. „A mai oroszok rengeteg problémával küzdenek, és nincs idejük a múlttal foglalkozni. S ha már itt tartunk: a legtöbb orosz börtönben pont olyan rosszak a körülmények, mint annak idején a Gulagon.”
