“Hangosék” – a szomszédaink
Egy kertvárosinak mondott részén lakunk Budapestnek, ahol sokmindent ki lehet küszöbölni, pl.: kerttel tudjuk magunkat becsapni, hogy mégis van közünk a természethez a kockavállú városi életmód közepette is, ugyanakkor a kedves szomszédokat itt sem tudjuk kiszűrni – nem tehetünk úgy, mintha egy tanyán élnénk. És a szomszédokból nem csak jófajta létezik…
Egy kertvárosinak mondott részén lakunk Budapestnek, ahol sokmindent ki lehet küszöbölni, pl.: kerttel tudjuk magunkat becsapni, hogy mégis van közünk a természethez a kockavállú városi életmód közepette is, ugyanakkor a kedves szomszédokat itt sem tudjuk kiszűrni – nem tehetünk úgy, mintha egy tanyán élnénk. És a szomszédokból nem csak jófajta létezik…
Gyerekes család vagyunk. Kisgyerekesek, tehát nem lehet azt mondani, hogy alapból idegesít minket a csecsemők nyivákolása és nem igaz, hogy embergyűlölők vagyunk. De…
Van a szomszéd telken egy 3 emeletes társasház, amelynek a 2. emeletén laknak „hangosék”. Apa, mama és 3 +/- 1 gyerek. Nem lenne semmi baj velük, ha az nem, hogy tavasztól késő őszig a viszonylag nagyméretű erkélyükön élnek társadalmi életet: fogadják a nagyszámú vendégsereget, nevelik gyermekeiket hangos szóval, teregetnek és közben fáradhatatlanul kommunikálnak. Ahogy egy korábbi tanárom mondta: nem tud az ember nem kommunikálni. Ez így is van, de hogy ennyire nem – azt nem is gondoltam volna…
Mindig örömmel nyugtáztuk a kis friss újszülött sírást tavasszal, mikor kitárultak az ablakok – ezzel nem is volt gond. Valószínűleg távoli szomszédaink hangszálainak erőteljes, öblös hangja, az épületek elrendezésének peches volta mind hozzájárul ahhoz, amit talán elég ha csak röviden úgy írok le: a környék fellélegzik, amikor a „hangosék” 1-2 hét szabadságra mennek a Balatonhoz. Félig viccesen – de mint minden ilyen mögött, a tehetetlen szarkazmus áll csak – felmerült már, hogy a környék lakói adakozásból beutalnák a családot egy egésznyaras utazásra…
Egyszerűen akármennyire is „suttognak” azt nem tudjuk nem hallani a kertünkben. Az már csak hab a tortán, hogy ha éppen nem lóg kettőnk lakótere közé egy vastagabb faág, akkor még azt is kielemezheti fennhangon, hogy éppen milyen uzsonnát majszolunk a kerti asztalunkról.
Külön telek, külön lakás, külön magassági szint, s mégis, mintha az intim zónánkban léteznének.
Nektek volt ilyen élményetek? Hogyan lehet finoman a közellakó tudomására hozni, hogy kicsit halkabban is lehetne létezniük?
