Családháló

Kezdőoldal Történetek Három történet az igaz szerelemről

Három történet az igaz szerelemről

Mi a hosszantartó házasság titka? Hogyan lehet egy háborús időszakban boldog maradni és örök szerelemmel szeretni? Nehézség. Akadály. Távolság. Nem különbek a gondok, mint a mai fiataloknál, mégis valahogy többet jelentett számukra az ígéret: holtodiglan.

Írta: Csontos Dóra,

Mi a hosszantartó házasság titka? Hogyan lehet egy háborús időszakban boldog maradni és örök szerelemmel szeretni? Nehézség. Akadály. Távolság. Nem különbek a gondok, mint a mai fiataloknál, mégis valahogy többet jelentett számukra az ígéret: holtodiglan.


Kezdhetnénk a cikket egy viccel is, miszerint a székely ember felesége megkérdezi, hogy szereti-e az ura. Mire a férj: egyszer már mondtam, hogy igen. Majd szólok, ha változás történik. Igen ám, de a történet mégsem ennyire egyszerű? Vagy mégis? Mai írásunkban három olyan idős párt faggattunk a házasságukról, akik a legnehezebb időkben is kitartottak egymás mellett, és azóta is a legnagyobb szeretetben élnek. Az egyik pozitív példának engedjétek meg, hogy bemutassam a nagyszüleimet, akiket igazán örömteli volt látni, ahogy felidézték a kapcsolatuk elejét.

A szeretet a legfontosabb kapocs

„Papa, miért ilyen jó a házasságotok?” – kérdeztem a nagypapámat, aki épp kijött a konyhába, miközben a nagyival épp almáspitét készítettük délutáni nasinak. „Azért mert szeretjük egymást. Mi másért!?” Igazán megmosolyogtató válasz volt ez számomra. És elgondolkodtam: vajon tényleg csak ennyi kéne egy boldog házassághoz? Mikor láttam, hogy könnybe lábadt szemmel egymásra mosolyognak, ahogy előjönnek a régi emlékek biztossá vált bennem a válasz.

Aztán egymás szavába vágva mesélni kezdik a történetüket: ’59 május 6-án találkoztak egy lagzis meneten, Mezőtárkányon. Itt papi azonnal megjegyzi, hogy már a menet elején kiszúrta a mamámat és azonnal kitört belőle a féltékenység, ha egy másik fiúval látta táncolni – éppen ezért nem is hagyta, hogy mással táncoljon egész este… Ahogy mami meséli, ő is kiszúrta magának a jóképű nagyapámat, aki ezután 5 évig udvarolt neki. „Idén ünnepeljük az 52. házassági évfordulónkat, amiben maminak nagy szerepe van. Egyedül vitte a háztartást, és nevelt fel két gyermeket, mert én 30 évig kamionosként dolgoztam, és előfordult, hogy egy hónapig haza sem jöttem, ugyanis egyik külföldi cégtől küldtek a másikra.” Mami elmesélte, hogy az udvarlás időszakában kapott egy levelet a papától, amiből azonnal tudta, hogy ő lesz számára az igazi. A levél egy igazi, régimódi szerelmes levél volt, melynek a végén ez állt: Sz…..k! Itt papa csintalan kis mosollyal a szája szélén elmesélte maminak, hogy ő bizony már akkor szerelemes lett, amikor először meglátta 10 éves kislányként bicajozni a barátnőivel. „Szerelem volt első látásra!” – mondja, mire mami könnyes szemmel megöleli. „’64-ben aztán összeházasodtunk, és tényleg nehéz volt, mert egyedül kellett építkeznem, helytállnom a munkában és családanyaként, amikor a papa itthon volt akkor meg feleségként. De minden perce megérte. Sok boldog pillanatot éltünk meg együtt, lett két gyönyörű lányunk, és 5 unokánk. Mi többet kívánhat ennél az ember? A nehézségek ezek mellett eltörpülnek.”

„Nem beszélünk a múltról, csak a jelenre koncentrálunk.”

„Mi egy búcsúban ismerkedtünk meg a férjemmel. Akkor voltam 12 éves és Gyula négy évig és fél évig udvarolt nekem, majd megszöktetett és titokban összeházasodtunk” – kezdi közös történetüket Marika. A szüleim nem helyeselték a kapcsolatunkat ezért volt erre szükség. Apukám elfogadta Gyulát, de édesanyám nem.” Érdekes módon ez fordítva is így volt, bár ott az én édesanyám volt nyitott irántad – szól közbe Gyula. Először Dunakeszin laktunk, majd 17 évesen megszültem az első lánygyermekünket, és 86-ban már érkezett is a kistesó.

És elfogadták végül a szülők a házasságotokat? – teszem fel a kérdést. Mire Marika nevetve mondja, hogy nem volt más választásuk. „A ballagásom után az esküvői ruhámban ültem az ünnapi asztalhoz. Akkor és ott jelentettük be, hogy összeházasodtunk és, hogy útban van az első gyermekünk, Viktória.”  A család 88-ban költözött Fehérvárra és az építkezés, a hitel és a családfenntartása nagyon megtépázta a házasságukat, amiről nekem sem szívesen beszélnek. „Mi ezt úgy vészeltük át, hogy nem beszélünk a múltról, csak a jelenről, a gyermekeinkről. Minek kínlódjunk a múlton? Az már elmúlt. Most Sárszentmihályon élünk, szerencsére idővel már elfogadták a szüleink a kapcsolatunkat, de nagyon megviselt, hogy akkoriban ellenezték a szerelmünket.”  ’84 július 2-án két tanúval házasodtunk össze, és egy ír kocsmába mentünk enni így négyen. 2000-ben megszületett a harmadik gyermekünk, aki váratlanul érkezett, hiszen nem számítottunk rá. Ő egy kései gyermek, de nagyon szeretjük, és egyáltalán nem zavar minket, hogy ilyen idős korunkban érkezett a családunkba.” – zárja közös történetüket Gyula. 

„Nem dobjuk el azt, ami rossz.”

„Szerintem az a legnagyobb gond a mai fiatalokkal, hogy nem tudják értékelni azt, amijük van – kezdi Julcsi mama. Az unokámon és a barátain is látom, hogy az első problémánál eldobják a kapcsolatukat. Részben meg is értem, hiszen még fiatal, miért ragadjon meg egy rossz nő/férfi mellett, de ez a mi időnkben nem volt jellemző. Én 15 éves koromban ismertem meg a néhai férjemet, aki az unokatestvérem legjobb barátja volt. Úgy vélem egy igazi szerelem volt a miénk. Ne aggódj, angyalom, nem fáj, hogy Pista bácsiról kell beszélnem. Szerettem őt, és úgy vélem ő is szeretett engem. Míg ő a vasúton dolgozott addig én egy szállodában dolgoztam. Két fiúgyermekünk és egy lány unokánk született. Nagyon boldogunk voltunk, míg szegénykémet el nem vitte egy szívroham.

Julcsi néniről tudni kell, hogy egy imádnivaló kis asszony, aki szívesen beszél bárkivel bármikor, épp ezért kedvelik a fiatalok is, mert tényleg nyitott és haladó személyiség jellemzi. Ennek köszönhető, hogy kertelés nélkül beszélt férje elvesztéséről és arról, hogy ő volt az egyetlen férfi egész életében, amit egy percig sem bán. Tudod, szoktam neki mesélni, és így nekem is könnyebb. Végre nem szól közbe, vagy veszekszik velem – teszi hozzá párás, de mosolygó szemeivel. „Sokszor kimegyek a temetőbe, és csak ülök és mesélek neki: arról, hogy mi van a gyerekekkel, hogy milyen nagy már az unokánk és persze arról is, hogy mennyire hiányzik nekem. Tudom, hogy velem van, és figyelemmel kíséri az életünket, mert álmaimban ő jön el hozzám.”

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Testvérek: ég és föld!

Amikor az elsőt várod, rengeteg nevelési elved van. Amikor megszületik, rájössz, hogy a gyerek nem olyan, mint ahogy gondoltad, hanem...

Close