Keresztelőre készülünk

Két év tizenegy hónap

Egészen pontosan ennyi idős lesz majd a kislányom a keresztelője napján. Akit egyébként pár hetes korában szerettünk volna megkeresztelni. De mikor az egyik kicsi, a másik pici volt, nem bírtunk erre koncentrálni. Legkésőbb pár hónaposan megkeresztelhettük volna, mint a nővérét, nos, akkor jött az első költözés. És még sorolhatnám… De vajon miért törvényszerű, hogy a második gyermekre csak évek múlva kerül sor? Egyáltalán miért kell ennyit tervezgetni, miért nem lehet egy csecsemőt csak szép csendben megkeresztelni, ahogy régen tették? Hiszen Jézus feltámadása után ezt mondta apostolainak: „Menjetek, tegyétek tanítványaimmá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” (Mt 28,19). Semmilyen elvárást nem fogalmazott meg a keresztelő mikéntjével kapcsolatban. Mi vagyunk csupán, akik a vendégség és a ruha színe miatt izgulunk, akiket ezek a földi hívságok fogva tartanak. Pedig a keresztelés maga sokkal inkább ember és Isten kapcsolatáról, annak megerősítéséről szól, ahogyan az egyház tagjává fogadja az új jövevényt. Ennek megélését családi és egyházi szokások segítik, de sajnos hátráltathatják is.

Hol van már az évi kilencszáz keresztelő?

Amikor elmentem lányom keresztapjának igazolásért, meglepő dolgot hallottam a plébánia irodájában. Miközben az irodavezető hatalmas katalógusokból bogarászta ki, hogy egyáltalán melyik könyvet kell fellapozni ahhoz, hogy az illető adatai előkerüljenek, magyarázkodott: azért kell a katalógushoz is katalógus, mert régen évi kilencszáz keresztelő volt egy plébánián. Most viszont jó, ha 40-50 gyermeket keresztelnek meg egy évben! Én csendesen hallgattam, hiszen a halogatásban mi is jeleskedtünk. Ugyan rengeteg okunk volt rá az elmúlt közel három évben, de valahol, a szívünkben mi is éreztük, hogy ennek nem így kéne lennie. És mi, akik számára ez az egyházi szertartás fontos, és komolyan vágytunk rá, egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy ha nem sürgetjük meg a dolgot, a kicsilány túlkorossá válik. Ugyanis öt éves kor után feltételei vannak a keresztelőnek. De miért vártunk ennyit? És miért van ennyire kevés keresztelő?

Keresztelő kontra esküvő

Napjainkban, mikor az egyházi esküvők száma is jelentősen csökken, nem csodálkozhatunk azon, hogy a keresztelők hasonló sorsra jutnak. A megoldás kulcsa itt is a szokásrendszer megváltozásában keresendő, s nem csupán arról van szó, hogy a vallásos emberek száma csökken. Sajnos az is közrejátszik, hogy az esküvőipar fellendülésével valahogy azon kaptuk magunkat, hogy egy valamirevaló ünnepséget szervezni kell, nem nézhet ki akárhogy.  Míg a szüleink idejében egy jó fényképész megtalálása és a menyasszonyi ruha kiválasztása jelentette a legnagyobb kihívást, mára még azt is komolyan fontolóra kell vennünk, milyen ruhába öltöztetjük az esküvői székeket. Ebben a komoly tortúrában nem mindenki akar részt venni, ám sokszor az igények lejjebb adása helyett a mindent vagy semmit elv érvényesül, és inkább elmarad maga az esküvő. A keresztelők megszervezése pedig hasonló metamorfózison esett át. Valahol mindkét esemény arról szól, hogy egy ember, egy család életében mérföldkőhöz érünk, amit a tágabb környezettel együtt ünnepelünk meg. A társadalmi normák szerint is „legalizáljuk” magát a történést. De mik lettek ezek a társadalmi normák?

„To do” list

Ha csupán a legszűkebb családot hívjuk meg a keresztelőre, akkor is illik egy kisebb vendégséget tartani, és mivel a templomok praktikus módon szombat délelőttre időzítik a keresztelőket (valószínűleg a délutáni időpontokat meghagyják az esküvők és egyéb rendezvények számára), a szülők máris azon kapják magukat, hogy 18-20 embert kell vendégül látniuk ebédidőben. Sokan persze ettől sem ijednek meg és vagy felveszik egy catering céggel a kapcsolatot, vagy batyus bulit szerveznek, esetleg megoldják a vendéglátást egy jó adag gulyáslevessel.

Pár nappal az esküvő akarom mondani a keresztelő előtt érdemes újra felpróbálni azt a cuki fehér ruhát, amit régóta tartogatunk a célra, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy szemünk fénye akkorát nőtt az elmúlt hetekben, hogy indulhatunk is tüllszoknyás fehér ruha,- vagy éppen ünneplő cipő-beszerző körútra.

Szigorú megkötések?

Ha egyházi keresztelőt szeretnénk (nem kell meglepődni, mostanában egyre divatosabb lett az a gyakorlat, hogy egy családban fontos, hogy névleg van „keresztszülő”, ám nem kívánják ezt egyházilag is megerősíteni) akkor nem csupán az fontos, hogy a szülőknek egyházi esküvője legyen. A katolikus egyházban a keresztszülőkkel szemben is elvárás, hogy hitét gyakorló emberek legyenek, ellenkező esetben csupán a keresztség tanújaként vállalhatnak szerepet. A keresztelő időpontját egy hónappal előtte be kell jelenteni, arról pedig templomi igazolás szükséges, hogy valaki lehet keresztszülő. Ennek a sok kitételnek persze komoly oka van, hiszen ha egy felnőtt ember kéri magának a keresztséget, akkor vállalja, hogy az egyház segítségével megismeri Jézus személyét és tanítását és önként bekapcsolódva az egyház életébe gyakorolhatja a keresztény életmódot. Ugyanakkor, ha a szülők ősi szokás szerint újszülött gyermekük számára (és ide tartoznak a hat év alatti kisgyermekek is) kérnek keresztséget, más a helyzet.  Ekkor azért nagyon fontos a házaspár, a keresztszülők hite, személye, mert egy csecsemő még nem tudatosan hisz, így az őt segítő felnőttek vállalják, hogy saját hitüket adják át gyermeküknek, s biztosítják a keresztény nevelését.

Csillogó tekintetek

A nagy szervezkedésben azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az egész nem rólunk, s még kevésbé a külsőségekről szól: a keresztség szentségének kiszolgáltatásakor a ránk bízott gyermek Isten életében részesül: a mennyei Atya gyermekévé, Jézus testvérévé válik. A keresztség szentségi jel, ami Isten szeretetét közvetíti, az ő életébe kapcsol be.

Érzik ezt a gyerekek. Nézem a kislányomat, aki izgatottan készül az alkalomra. Mikor éppen összecsapnának a fejem fölött a hullámok, sétánk során elhaladunk egy Mária-szobor mellett. Én észre sem venném, ő csillogó tekintettel hív oda imádkozni. És hirtelen már semmi nem számít. A vendégség, a ruha színe, a félig leadott munka miatti aggódás mind eltörpül amellett, hogy mi, együtt valami fontosra készülünk. Talán Jézus is erre gondolt, amikor magához szólította a gyermekeket, akiknek tiszta szeretetéhez és hitre éhes elméjéhez hasonlót mi, felnőttek már ritkán tapasztalunk.