Lágerekben látni a világot – Hódi Rezső története 2. rész

Keserves út következett, harminchat napon át utaztak, ez alatt az idő alatt gyakorlatilag nem szálltak ki a vonatból. Harminchat nap hosszú idő, sok mindent lát az ember, sok minden megtörténhet. A vagonok hol döcögve, hol sebesen haladtak, néha oda-vissza tologatták, napokig. Moszkvánál 3 napig álltak, majd visszatolták őket Voronyezsbe. A végállomás Novoszibirszk volt.

Útközben egy éjjel Rezső arra ébredt, hogy ráugranak és kezdik lerángatni a ruháját. Egyetlen vagyona a rajta lévő holmi volt, meleg kabát, pulóver, édesapja zubbonya. Szólni nem mert, mert megfenyegették. Minden alkalommal mikor nyílt a vagonajtó, lefogták, és kést szorítottak a torkának.

Egyetlen esetben felejtették el, Rezső rögtön élt is a lehetőséggel és „patruj”-t, rendőrért kiáltott, segítségért ordított. Mint egyetlen nem oroszajkúra fölfigyeltek rá. Azonnal katonák nyomultak a vagonba és kihozták. Megkérdezték mi a baja. Rezső még rá is játszott, a maradék holmit magáról ledobálva ordította, hogy ellopták a ruháit. Az oroszok vigyáztak a külföldi kémekre, hát gyorsan leterelték a vagon lakóit, mindenkinek le kellett vetkőznie, Rezsőnek meg ki kellett válogatnia a saját ruhadarabjait. A büntetés kegyetlen volt: egy szál hosszú alsóra vetkőzve utaztak a többiek tovább. A hőmérséklet mínusz 30 fokhoz közelített.

Rezsőt egy másik vagonba helyezték el, de ahogy fölszállt rögtön tudta, hogy valami nincs rendben. Mindenki elhúzódott tőle. Végül egy magyarul gyengén beszélő orosz tiszt magyarázta el, hogy miért. Akikkel Rezső tengelyt akasztott, a rablók kasztjába tartoztak. Ez az esemény olyan volt, mintha Rezső a saját halálos ítéletét írta volna alá, bárhová is helyezték el, biztos lehetet benne, hogy a rabló mindenhol utolérik, a kapcsolataik révén.

Egy sikeres szökésből kimaradni rossz

Az orosz tiszt viszont – úgy tűnt – nem félt a rablóktól: végig Rezső mellett maradt, sőt, mikor megérkeztek végleges helyükre, maga mellé vette a saját brigádjába. Útközben arról beszélt, hogy szökést szervez, ki fog jutni, és ha minden jól megy Rezsőt is magával viszi. Rezső először nagyon bizalmatlan volt, de miután kiderült, hogy a tisztnek magyar felesége van, és a folyami flottillától szökött el, hogy Magyarországon maradhasson, oldódott közöttük a feszültség.

Rezsőt útközben baleset érte, és a seb csúnyán elfertőződött. Kötszert, orvosi ellátást nem kapott, csak egy gyanús fekete színű kenőcsöt, amiben nem bízott, ezért nem használta. Mikor megérkeztek, a sebből rakásra potyogtak ki az élősködök. Emiatt az állapota egyre romlott. Mire a szökést valóban végrehajtották, Rezső már annyira sántított, hogy a többiek nem vitték magukkal. Csak egyet hibáztak el: mikor eljutottak Bécsbe, levelet írtak az ő nevére címezve. Rezsőt szigorítottba zárták.

A lágerben találkozott egy félig román származású tisztel, aki ismerte és szerette a magyarokat. Ez az ember felcserként dolgozott a táborban. Rezső állapota nem javult, a sebe sehogy nem akart gyógyulni. A felcser végül kijelentette, hogy le kell vágni a lábát, mert különben bele fog halni. Rezső végső elkeseredésében egészen levetkőzött, és a mínusz 40 fokos hidegbe, éjszaka kifeküdt a hóra. Azt gondolta, így mégis jobb lesz meghalni, mint fél lábbal, nyomorékon, láger fogolyként tovább szenvedni. Mégis, valakinek figyelme lehetett rá, mert nem sokkal később rátaláltak. Valami csoda folytán még tüdőgyulladást sem kapott.

A lábát végül az egyik haldokló láger társa mentette meg, a saját aranyfogait cserélte el antibiotikumra. Hosszú kezelés után lassan gyógyulni kezdett.

Miután Rezsőt kémként tartották számon, félévente tovább helyezték. A felcser utolsó jótette az volt, hogy Rezső papírjait meghamisította, és a 19 éves fiúból 17 évest csinált. Így a következő állomás egy gyerekláger volt. Azt gondolták, hogy itt mégis jobb sorsa lehet, mint a felnőtt elítéltek között.

Egy bolsevik gyermekláger tragédiája

A munka könnyű volt, napi 3 órát kellett dolgozni, tejjel, bő táplálékkal tartották őket. Addig minden rendben ment, míg egy rendelet miatt a városi őrséget katonaira cserélték. Közben még valamilyen adminisztrációs hiba is becsúszott, és az őrség ugyan megjött, de az élelmiszer valahol elakadt. A táborban lévő 500 gyerek 2 nap múlva olyan éhezésbe keveredett, hogy a fák leveleit, és a füvet rágták. Volt egy szekerük két lóval. A harmadik napon a lovakat leölték és megették.

A láger parancsnok kétségbeesetten próbált élelmet szerezni, de ekkora létszámhoz nem volt forrása. A saját pénzét tartalékait már régen odaadta, a városi piachoz ment néhány még járni tudó gyerekkel, hogy az ottani hulladékot összeszedjék. A hetedik napon jött a hír: megérkezett a liszt szállítmány. Igen ám, de addig már nem volt ló, amivel elhozhatták volna. Néhány erősebb gyerekkel kihúzták a szekeret a vasútállomásig, felpakolták a lisztet. Mire visszaértek, addigra már forrt a víz. A gyerekek megpróbálták nagy üstökbe önteni a lisztet, de olyan gyengék voltak, hogy beleestek, belefőttek a csirizes kulimászba. A többiek éhségükben és kétségbeesésükbe a forró, vízbe főtt lisztet, csak úgy bekanalazták. Estére rettentő kínok között haltak meg. Mire végre valóban segítséget kaptak az 500 gyerekből negyven egynéhányan maradtak életbe.

A város vezetése följelentet a láger parancsnokát, és a láger orvosát. A katonai bíróság pedig helyben halálra ítélte őket. A két ember holtteste napokig lógott a tábor kapuján.

Lágerekben látni a világot

Rezső a sok költöztetés miatt rengeteg dolgot látott. Tangóharmonikásként muzsikált – és táncolt – a lágerparancsnok nővel, dolgozott kenyérvágóként, ahol végre egy kicsit összeszedte magát. Megint máshol talicskás lett egy kőbányában, ahol aztán a végére már 110 százalékos normát teljesített. Itt végre meg is erősödött.

Sok érdekes és rettenetes dolgot tapasztalt, gyilkosságokat látott, amiről soha nem szabadott beszélni, ha nem akart maga is a feldarabolt szerencsétlenek sorsára jutni.

Mikor már tudták, hogy lejár a büntetése, és már csak 3 hónap volt vissza, a lágerorvos berendelte, és elmondta neki, hogy Moszkván keresztül fogják vinni, ez azt jelenti, hogy haza fog jutni. Megkérte, hogy tegyen meg neki egy szívességet: vigyen el egy levelet, és adja fel postán, hogy a családja megtudja, hogy ő él. Rezső természetesen megígérte, hogy minden megtesz, ami tőle telik.

Házasság idegenben

A hazainduló magyar transzportot a kransznojarszki börtönbe gyűjtötték össze. Itt már vegyesen voltak elhelyezve nők és férfiak. Pletykák keringtek 3 asszonyról, hogy velük még beszélni sem szabad, mert orosz tisztek szeretői voltak, sőt a gyerekük is tőlük van.

Rezső szíve megesett rajtuk. Egyikükről kiderült, hogy Marinszban volt az ottani lágerben. Rezsőnek eszébe jutott, hogy ő is volt ott, gondolta megpróbál beszélni az asszonnyal. Meg is szólította, aki nagyon meglepődött, hogy Rezső szóba áll vele. A dühös zárkózottság végül engedett, beszélgetni kezdtek.

Bár az időpontok nem egyeztek, mégis arra jutottak, ha azt mondják, hogy a gyerek Rezsőé, akkor mind a kettőjüket sikerülhet megmenteni. Ők úgy egyeztek meg, hogy ez a szövetség csak Magyarországig tart, hiszen az asszony idősebb is volt Rezsőnél, férje is volt valahol. Mégis állandó zaklatásnak voltak kitéve.

A politikai tiszt egy éjjelen át próbálta Rezsőt meggyőzni, hogy az asszony csak ki akarja őt használni. Rezső hajthatatlan volt: kérik vissza gyereket, ha Ő végre haza mehet, a családját is vinni akarja magával.

A gyereket két nap múlva hozták el a gyűjtőhelyre. Először nagyon vad volt, mindenkibe belerúgott. Rezső kölcsönkért egy vörös csillagos egyenruhát, és abban próbált közeledni hozzá. Lassan megtört a jég, pár nap alatt így sikerült magát is és az anyukát is elfogadtatni a gyerekkel.

De az ott lévő magyarok közössége nem tudta lenyelni a békát, Rezsőt állandó inzultusok érték, még az otthoniakat is belekeverve. Mit képzel, szegény édesanyja, és az apja, aki ezredes volt, most forog a sírjában…. Rezső kitartott.

Hazaérkezésekor édesanyja is nagyon haragosan fogadta, Rezsőt gyakorlatilag kidobta: „Inkább láttalak volna kiterítve, mint egy ilyen nő oldalán.”

Végül összeházasodtak, és született még egy közös gyermekük is. Sajnos az élet végül nem igazolta őket, Rezső egészsége megromlott, felesége elvált tőle.

Az 1956-os forradalom után a Kádár rendszer megszilárdulásakor levél érkezett a belügytől, hogy Rezsőnek priusza van, munkát csak bizonyos helyeken kaphat. Nagyon elkeseredett, nem is értette, hogy ha Rákosi végül hazaengedte, neki jó volt, akkor a Kádár rezsim miért gáncsolja. Itthoni élete alatt összeismerkedett idősebb Bodrogi Gyulával, aki régi pártemberként felháborodva hallotta, hogy mi történt Rezsővel. „Na, ezt nem hagyjuk annyiban” – mondta. Addig járt és intézkedett, míg Rezsőt az elsők között – 1965-ben – a szovjet állam rehabilitálta.

/Forrás: Nehézsorsúak (Rendező: Sára Sándor) Nyitókép: beszedesmult.hu, belső kép: media.port-network.com/

Az előző részt ITT TUDJÁTOK elolvasni!