Ma is, tegnap is

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel korábban meghirdette a „Családsikerek” – irodalmi és fotópályázatot családosoknak. A nyerteseket a családháló.hu által szervezett Családünnep Magyarországon című rendezvényen díjazta a Balog Zoltán miniszter és Soltész Miklós államtitkár. Ígéretünkhöz híven a díjazott pályaműveket közöljük honlapunkon.

A laptop előtt bambulok, eszem a lecsót. A Péter (3,5 éves) tányérjából, a Borcsa (1 éves 9 hónapos) kanalával. Jó lenne hozzá egy kis rizs. Ott lapul a hűtőben. Kivenni lehetetlen, Borcsa minden neszre felébred. Hiába csukott ajtó, lopózkodás. Parancsolóan rám szól: Anya! Értek a szóból. Megyek simogatom a hátát, amíg vissza nem alszik. Cserébe jóságosan babrálja a nyakamat.
Mégis kisettenkedem a konyhába. A mosatlant összegyűjtöttem még fektetés előtt, a maradékokra már nem volt idő. Találok egy darab kenyeret az etetőszék alatt, jó lesz az.
Ma is jó napunk volt. Péter megtanult egyedül leszállni a hintáról. Leszedtük a paradicsomot, a nagy igyekezetben néhány zöldet is. Kibontottuk a száraz paszulyt, s rendhagyó módon a leszüretelt uborkát nem dobálták vissza az ágyásba. Reggeliben sütit készítettünk. Végül bors nem került bele, bár ádáz harc folyt a borsos almás muffin elkészítése érdekében. Nem hagytam magam lebeszélni konzervatív nézeteimről: eredményesen kiálltam a fahéj mellett.
Ma reggel is érzéketlenül hallgattam a csokoládéért és a rajzfilmért rendezett siratót. Az ágyat bevetettük, kétszer is. Először az ágyneműtartóba gyömöszölték az összes fellelhető ruhát, másodszor az ágyneműt. Borcsa kétszer pisilt bilibe, s csak egyszer esett el vele.
Az udvaron ebédeltünk. Amíg beszaladtam a vízért, a gyermekek nagylelkűen odaajándékozták a második fogást a kutyának. Gausz jókedvűen rágcsálta a csirkecombot.
A délután rendszerint apavárással kezdődik. Kiülünk a kapu elé, kényelmesen hátradőlünk, almát rágcsálunk. Mire észrevesszük a porfelhőt, Gausz már rég ugat. Ezért reménykeltő minden kutyaugatás. Segítünk becipelni a csomagját. Biztos van benne valami finomság. Nem vetjük meg az efféle földi jókat.
Biciklizni indulunk. Mindenkire ráerőltetjük a védősisakot. A dombról gyalog megyünk le. Péter és Borcsa a sarkon vár, ülnek a fűben, tücsköt lesnek. Az urammal letoljuk a bicikliket. Péter velem jön, Borcsa az apjával. A szomszéd falu központjáig tekerünk, onnan vissza a játszótérre. Összeszedegetjük össze a menet közben elejtett kalapot, hajcsattot, cipőt, illetve egyéb tartozékokat. Köszöngetünk az embereknek, Borcsa készségesen informál mindenkit uticélunkról. Számba vesszük a földeket, megbámulunk egy-egy régről ittfelejtett portát. Lehet még lovat is látunk, esetleg szamarat. A játszótéren eszmét cserélünk a szülőkkel, ha nincs nagy tömeg, kihintázzuk magunkat az urammal.
A forrásnál megtöltjük az üveget. Vagy beülünk a Rókasarokra. A gyermekek hálásan szürcsölik a gyümölcslevet, integetnek a kutyáknak, összegyűrik az abroszt, ledobálják a székpárnát.
Hazafele három kutya szokott megkergetni. A háromlábú fekete morcos, a puli játékos, a drótszőrű kötelességtudó. Mindig sikerül lerázni őket. Csendben surranunk elő a bokorból, még látjuk, ahogy az őzek fehér feneke eltűnik a fák között.
Az utolsó szakaszon nehéz tekerni a nagy fűben, a töviseket is kerülgetni kell. A hangyabolyig szoktuk bírni, onnan toljuk a bicikliket. Leizzadva érünk haza. Ám a gyermekek virgoncak.
Az udvaron vacsorázunk. Öntözni is kell.  Már sötétedik, mire bekerülünk. Estére tánc van előírva. Borcsa összetrombitálja a familiát, ropjuk kifulladásig. Fürdés alatt Péter önkénteskedik: minden tiltakozás ellenére megmossa a leány haját. Hajszárítás után Borcsa címszavakban közli óhaját: apa, tej, alszom. Harmadszor is felveszük a pizsamát. Imádkozunk. Mire a “nap újra felkel”-hez érünk, a gyerekek szaporán sorolják a rokonokat, barátokat és jó ismerősöket – pontosítás végett, hogy tudja a Fennvaló, kire is kell vigyázni.
Péter mellé mindig bevackolódom, sutyurálunk egy kicsit. Megköszönjük a köszönnivalót, s kérjük a szükségest.

Dácz Szidónia: Ma is, tegnap is – különdíj

(A kép illusztráció)