Megható fotó: így gondoskodik beteg kisfiáról egy apuka

Fox a kép készültekor már több napja rosszul volt: szinte semmit sem evett és egész nap hányt. Az édesapa, Thomas az ölébe vette és úgy fürdette meg a gyermeket. Végül két órát maradtak a zuhany alatt. Ekkor fényképezte le őket az édesanya. A fotó azóta bejárta a világot.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
ápolás
2016. május 18. Csontos Dóra

Fox a kép készültekor már több napja rosszul volt: szinte semmit sem evett és egész nap hányt. Az édesapa, Thomas az ölébe vette és úgy fürdette meg a gyermeket. Végül két órát maradtak a zuhany alatt. Ekkor fényképezte le őket az édesanya. A fotó azóta bejárta a világot.


Az édesanya, Heather hivatásos fotós, aki a Today című magazinnak adott interjújában azt mondta, hogy annyira meghitt és megindító pillanat volt ez a férje és a gyermekük között, hogy úgy érezte meg kell örökítenie a képet.

Thomas engedélyt adott a feleségének arra, hogy feltöltse a képet az internetre. A kép pedig vírusszerűen terjedni kezdett. Thomas elmondta, hogy jóérzés azt olvasnia, hogy mennyire jó apának tartják, de ő csak tette a „dolgát”. A kis Fox azóta pedig sokkal jobban van.

(via)