Mielőtt zátonyra futna a házasság…

„Nemrég még az esküvőn gratuláltunk nekik, most meg úgy hírlik: válnak.” „Gyerekkori barátaink egyszer csak megbolondultak, és különköltöztek.” Ismerős történetek ezek? Bizony egyre gyakrabban hallhatjuk őket magunk körül – netán mi magunk vagyunk a főszereplői egy hasonló cselekménynek. Vajon hogyan romolhatott el egyszerre minden? És vajon tényleg egyik pillanatról a másikra üt be egy kapcsolatba a „ménkű”?

– Ifjú teológusként Finnországba kerültem gyakorlatra egy lelkész házaspárhoz, ahol döbbenten szembesültem azzal, hogy milyen komoly problémákkal küzdenek a kapcsolatukban, és mennyire egyedül hordozzák ezeket, miközben az egész család szenved – meséli dr. Evan Parks, aki ekkor határozta el, hogy a lelkészi pálya helyett inkább lelkigondozással fog foglalkozni. A hazánkban élő, amerikai származású misszionárius-pszichológus az elmúlt húsz év során számos válságba jutott házasságot kísért a gyógyulás útján, így igen gyakran szembesül azzal, milyen lépcsőfokok vezetnek egy kapcsolat megromlásáig.

Sok kicsi sokra megy

– Ha egy párt arra kérek, hogy beszéljenek az életük négy legfontosabb területéről (gyereknevelés, pénz, nemi élet, após-anyós kapcsolat), körülbelül három perc után kiderül, hogy pontosan hol is tart a házasságuk. Amilyen szavakat használnak, ahogyan gesztikulálnak, az mindent elárul, noha csak felszíni problémákat érintenek – mondja szakértőnk.
Miközben a külvilág számára sokszor úgy tűnik, hogy egy jól működő kapcsolatba egyik napról a másikra üt be a krach, a valóságban sok-sok apró lépés vezet a válásig. Többnyire az alábbi stációk figyelhetők meg:

1. Egy házasságba mindenki elvárásokkal érkezik, és mindegyikünk más-más módon vágyik a boldogságra: van, aki érzelmi közelséget igényel, mások távolságtartók. Az elvárások után természetes módon jön a csalódás – eleinte talán csak egy-egy apró félreértés miatt. Ezeket sokszor nem beszéljük meg egymással, hiszen tudjuk, érezzük: a másik megért, elfogad és szeret minket. Majd a fájdalom és a bánat is elmúlik, az élet megy tovább.
2. Ha újra és újra csalódás ér minket, és ezeket a szőnyeg alá söpörjük, mondván, ne bolygassuk a múltat, akkor a fájdalom növekedni fog bennünk, és egyre erősebb haraggá válik. A férj azt kezdi érezni, hogy nem tisztelik, míg a feleség azt, hogy nem szeretik.
3. A sérelmek lassan kifelé is láthatóvá válnak: a környezet is érzi, hogy itt nem stimmel valami. Egyre hosszabbak, gyakoribbak lesznek a veszekedések, máskor napokig nem szólunk egymáshoz, és kifelé is panaszkodunk.
4. Mindezek végül keserűséghez vezetnek, az egymás iránti bizalom teljesen eltűnik, már bánjuk, hogy összeházasodtunk. Ebben az állapotban akár hosszú évekig is meg lehet rekedni! Előfordul, hogy nem válunk el, de külön élünk – akár úgy is, hogy továbbra is egy fedél alatt lakunk.
5. A folytonos fájdalomba belefáradva érzéketlenné válunk egymás iránt, vagy szándékosan bántjuk a másikat, mondván, nekem is jogom van az élethez. A legtöbben ilyenkor szoktak viszonyt kezdeni egy harmadikkal, esetleg alkoholizálnak, illetve egy idő után elköltöznek otthonról.
6. Innen már csak egy kis lépés a válás, amely mindenki számára trauma, még a barátokat is megviseli. A kutatások szerint azonban a gyerekek szenvedik meg a legjobban ezt a döntést, sokszor hosszú évtizedekig is hordozva magukban a sebeket. Mélyebb fájdalmat élnek át, mint amikor elveszítik a szüleiket, mert többnyire önmagukat is vádolják a válás miatt.

Az úton mindig lehet visszafelé menni

Dr. Evan Parks szerint leginkább a pár kommunikációjában fedezhetők fel azok a jelek, amelyek komoly konfliktusra engednek következtetni. Ilyen a folytonos kritizálás, amikor mindig csak a hibát találja meg valaki a másikban. Gyakori az is, hogy a felek egy idő után lenézik egymást. Árulkodó jel, ha állandóan védekeznek, kifogást keresnek arra, hogy miért nem teljesítettek valamit, illetve ha falat építenek maguk köré, és elbújnak mögé.

Mindezek ellenére szakértőnk bizakodó: úgy véli, hogy egy-két ritka kivételtől eltekintve nincs menthetetlen házasság.

– Az úton mindig lehet visszafelé menni, ezért van remény arra, hogy rendezzük a sérelmeinket. A házasság komoly fejlődési folyamat az ember életében: férjként például az a feladatom, hogy segítsek a feleségemnek, hogy azzá tudjon válni, amivé Isten teremtette. Eközben persze ő is közeledik felém – a két alapszükségletünk, a szeretet és a tisztelet így tud teljesülni. Erre kaptunk mintát Istentől, aki azt szeretné kimunkálni bennünk, hogy folyamatosan fejlődjünk, hogy egyre hasonlóbbak legyünk Jézushoz, hogy megtanuljunk hűségesen és feltétel nélkül szeretni. Éppen ezért a házasságban a figyelmünket önmagunkról a házastársunkra kell irányítanunk. Például ha kávét főzök, úgy készítem, ahogyan a feleségem szereti; ha fölvetünk egy problémát, tudjuk, hogyan kell szólni ahhoz, hogy a másik végig is hallgasson… Mindezt folyamatosan tanulni kell, mert egész életünkben változunk.

Ami segít – és ami nem

A végső szakításig, mint láthattuk, hosszú az út, de mit tehetünk barátként, ismerősként vagy rokonként, ha bajba jutott házasságot látunk?
– Először is sok tévhit kering arról, miként menthető meg egy házasság, mi mindent kell megoldani vagy elhagyni ahhoz, hogy helyrejöjjön – hangsúlyozza dr. Parks.
 – Nézzük, melyek is ezek!
1. Ha jobb lenne közöttük a kommunikáció
A valóságban mindössze a párok 18%-ánál válik be ez, hiszen a kommunikációs módszerek iránt általában inkább a nők érdeklődnek, a tanácsadó könyveket jobbára ők olvassák. A férfiaknak ezekre kevésbé van igényük.
2. Ha megtanulnák elkerülni a konfliktusokat
Minden egészséges házasságban vannak konfliktusok – a lényeg az, hogy miként oldódnak meg! Bizonyos problémák talán sosem tűnnek el, de fontos, hogy azokat se söpörjük a szőnyeg alá.
3. Ha közös programokat szerveznének maguknak
Ez csak akkor segít, ha már/még szeretnek együtt lenni.
4. Ha nem lenne depressziós valamelyikük
Bár ez valóban komoly gond, és a szenvedő fél segítségre szorul, a kutatások azt bizonyítják, hogy mindez nem befolyásolja számottevően a házasság stabilitását.
5. Ha megszűnnének a pénzügyi gondjaik
Ez ugyancsak nem megoldás, mert a tapasztalatok szerint a biztos alapokon nyugvó házasságokat a stresszhelyzetek általában tovább erősítik, mivel nagyobb összefogásra késztetik a feleket. Sok nő azt hiszi, ha elválik, anyagilag is jobban jár, a valóság azonban az, hogy egyre kevesebbet és egyre ritkábban kap pénzt, sőt a volt férj sokszor teljesen eltűnik.
6. Ha nem jött volna egy harmadik
A statisztikák szerint a válások mindössze 20%-áért felelős az, hogy valamelyik fél félrelépett. Bár ez tényleg súlyos probléma, önmagában még nem szokott váláshoz vezetni.
Akkor mit mondjunk, tegyünk? Hogyan tudjuk okosan segíteni, tanácsolni a bajban lévőket?

1. Ha a pár éppen annál a stációnál tart, hogy a sérelmeiket megosztják a kívülállókkal is, akkor a férj barátja – például edzés után egy sör mellett – visszakérdezhet a panaszáradat hallatán: „Én is szerepelek a problémádban? Vagy csak azt várod tőlem, hogy meghallgassalak?” Ha erre az a válasz, hogy csak kicsit kibeszélem a gondjaimat, akkor ezt feltétlenül vissza kell utasítani, mert nem más, mint pletykálkodás. Mondjuk inkább azt: „Figyelj, azzal semmit sem segítesz, ha mindezt nekem mondod el. Ezt nektek, kettőtöknek kell minél előbb megoldanotok.” Ha ugyanis „elfogadom” az információt, felelős leszek érte. (Ezért van különösen fontos szerepük a baráti, gyülekezeti kisközösségeknek, bibliaköröknek, ahol felszínre kerülhetnek ezek a személyes problémák – ám nem puszta panaszként, hanem a beszélgetés tárgyaként.)

2. Ha már kiül a keserűség a pár arcára, meghívhatjuk őket egy vacsorára, ahol oldottabb légkörben mesélhetünk egy kicsit önmagunkról, a mi gondjainkról – mintegy kinyitva számukra egy ajtót, amelyen ha akarnak, bemehetnek és megnyílhatnak.

3. Az többnyire nem elég, ha a kezükbe nyomunk egy jó tanácsadó könyvet, mivel ezekbe sokszor csak a nők lapoznak bele.

4. Jó, ha a gyülekezetekben, a kisközösségekben vannak olyan idősebb, tapasztaltabb, bölcsebb házaspárok, akik példák lehetnek a válságban lévők számára, akik meghallgatják, nem pedig kioktatják őket, és akik mernek beszélni a saját korábbi küzdelmeikről is.
5. Ugyanígy jó szóval, tanáccsal, megfelelő mintával sokat segíthetnek a szülők is, ha látják, hogy gond van a fiatalok között.

– Meglehet, hogy évekbe is beletelik, mire a két fél újra visszatalál egymáshoz, de sok odafigyeléssel, gondoskodó közösségben, Isten gyógyító és megújító szeretetébe kapaszkodva igenis meg lehet menteni a házasságot, a családot – zárja szavait Evan Parks.

Sz. Kiss Mária

Őszintén a válásról

Amikor nehéz élethelyzetekkel szembesülök, és hallgatom az emberek kétségbeesett panaszait, legszívesebben azt mondanám: „Szállj ki! Hagyd ott ezt a szerencsétlen embert, és kezdj új életet.” Ám ezt akkor tesszük, ha kiderül, hogy rossz részvényt vásároltunk. Gyorsan megszabadulunk tőle, mielőtt még tovább romlik az értéke. De a házastárs nem olyan, mint egy félresikerült befektetés, hanem élő személy, akinek érzelmei és vágyai vannak! Életünk bizonyos időszakában szorosan kötődtünk hozzá, és őszinte szeretetet éreztünk iránta. Olyan mélyek voltak az érzelmeink, hogy nyilvánosan is vállaltuk egymás iránti elkötelezettségünket, „míg a halál el nem választ”. Most már közös múlt köt össze minket, esetleg gyermekeket is nevelünk együtt.

Akármi is áll a döntés hátterében, a legtöbben azt remélik, hogy a válás után megfelelőbb életkörülményeket biztosíthatnak saját maguk és a gyermekeik számára. Abban reménykednek, hogy új szerelmet, tartalmasabb kapcsolatot, odaadóbb szexuális partnert vagy gondoskodóbb társat találnak. Ha ez nem sikerül, egyedül próbálnak olyan életet kialakítani, amely több önbecsülést, elégedettséget és nyugalmat hoz számukra – vagy legalábbis nem kell több erőszakot és fájdalmat elviselniük. Az emberek azt hiszik, hogy a válás megszabadítja őket minden megpróbáltatástól – mintha visszaforgatnák az idő kerekét, és tiszta lappal kezdhetnék újra az életüket. Ám a válás nem jelenti azt, hogy visszaállhatnak a startvonalra… Kevés felnőtt sejti, hogy mi vár rá, amikor úgy dönt, hogy felszámolja a házasságát. Az életük szinte mindig küzdelmesebb és bonyolultabb lesz, mint amire számítottak.

Mivel emlékező és kapcsolatokkal rendelkező teremtmények vagyunk, a házaspár egész életén át hordozza a felbomlott kapcsolat fájdalmát. Gyermekeik úgy érzik, hogy elvált szülők gyermekeiként különböznek a többiektől. Rájönnek arra, hogy szüleik válása érzelmileg nyomot hagyott rajtuk. Sokan attól félnek, hogy saját későbbi házasságuk is boldogtalan lesz, és az elvált szülők gyermekei között valóban magasabb arányban fordul elő válás, mint azoknál, akiknek a szülei együtt maradtak. Az elváltak közül csak kevesen állítják, hogy a második vagy a harmadik házasságban nagyobb boldogságot találtak. Míg az első házasság esetében a válási arány 40 százalék, addig a második házasságban 60, a harmadik házasságban pedig 75 százalék. Tehát minden egyes újabb házasságban csökken annak az esélye, hogy a kapcsolat boldogabb lesz. Hiába reménykednek abban, hogy a kerítés túloldalán zöldebb a fű.
A válás – a halállal ellentétben – nem vet véget a házastársak kapcsolatának. Az elvált házastársak gyakran ugyanabban a városban élnek, különösen akkor, ha közös gyermekeik vannak. Mindkét szülő továbbra is tartani akarja a kapcsolatot a gyermekekkel, ezért kénytelenek rendszeresen találkozni egymással, és így állandóan felszakadnak az elmérgesedett kapcsolat sebei. A felelősségteljes szülő nem mondhat le arról, hogy anyagilag is gondoskodjon a gyermekéről. A gyermekek pénzügyi igényeivel kapcsolatos vita és véleménykülönbség állandó feszültség forrása lehet. Nagyon sok olyan esemény adódik (iskolai előadások, sportesemények, ballagás, esküvő), ahol a két szülő megjelenése kínos helyzetet teremt, mivel mindketten a gyermek kedvéért vannak jelen, de egymást igyekeznek elkerülni. Gyakran előfordul, hogy az élet legörömtelibb pillanatait elrontja a két vetélkedő szülő, akik nem tudnak megegyezni az alkalom megrendezésében és lebonyolításában.

Az évek során rengeteg elvált férfi és nő fordult hozzám lelkigondozásért és tanácsért, ezért jól tudom, hogy a válás megoldhat ugyan néhány feszültséget, ám ugyanakkor egy sereg újabb problémát hoz létre. Tisztában vagyok azzal, hogy a válás nem küszöbölhető ki teljes mértékben, ám mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak a legvégső esetben folyamodjon ehhez a megoldáshoz. Próbáljunk megtenni minden erőfeszítést, hogy elsimítsuk a nézeteltéréseket, és megoldjuk a problémákat. Manapság túl sokan és túl hamar döntenek a válás mellett – és ezért túl nagy árat fizetnek. Biztos vagyok abban, hogy sok elvált pár kibékülhetett volna, ha megfelelő segítséget talál problémái megoldásához.

(Részletek Gary Chapman Maradjunk együtt! című könyvéből)

Megjelent a Family magazin 2012/2. számában.