Mire jó a locsolkodás?

Ezt a kérdést csak úgy lehet megválaszolni egy ovisnak, hogy teljesen kézenfekvően új kérdéseket tesz fel.

Merthogy az adekvát válasz egy ilyen kérdésre az, hogy „ne hervadjanak el a lányok” vagy, hogy „szépek maradjanak”. Ez meg nem mond túl sokat egy óvodásnak, legalábbis ő ezt mondja.

Ekkor jöhet egy kis történelem: régen, tudod, amikor még én is majdnem ilyen kicsi voltam, mint most te, akkor vidéken vödörrel, jéghideg vízzel, de legrosszabb esetben is szódával mentünk a lányokhoz, és képzeld, úgy meglocsoltuk őket, hogy át kellett öltözzenek, mégis nagyon örültek neki.

Ezt nem kellett volna, most még kevésbé érti, sőt már félelemtesnek is tartja

Tudod a versed? Tudom: „Erdőbe jártam/ Virágot láttam/ El akart hervadni/Locsolhaok?”

Na, látod? Ezért kell meglocsolni őket… Most már hagy is, látja, hogy semmi értelmeset nem fog megtudni a dologról. Haladunk az első állomás felé. Szorongatja kezében a szigorúan vízzel megtöltött virágspriccelőt, majd a megfelelő pillanatban, ahogyan megbeszéltük, elmondja hiba nélkül a kissé megcsonkított – amúgy általa átalakított – verset, de valahogy a három nő közül csak az egyiket szeretné úgy igazán meglocsolni. Noszogatom, hogy a kedvenc ovistársa anyukáját és nagymamáját is illene, ők is lányok, de nem nagyon akaródzik.

Kimentem: meglocsolom helyette az öregeket, de hazafelé azért finoman kiváncsiskodom, miért nem lehetett  ezt rendesen csinálni. Miért nem lehetett úgy csinálni, ahogyan megbeszéltük?

Ha eddig nem értette, ezután már tényleg komplett idiótának nézett: „Azt mondtad apa, hogy azért kell meglocsolni a lányokat, hogy szépek maradjanak. Petrát meglocsoltam, a többiek nem voltak már szépek, főleg az öreg.”

Ebédre hazaértünk. A kis kék hátizsákja tele lett igazi és csokitojással, zselés cukorral, Kinderrel, házi készítésű pudinggal. Mikor mind az asztalra került, nagyon komolyan annyit mondott csak, „Nagyon tetszett a locsolás, és már értem, hogy mindenkit meg kell locsolni”. Azt hiszem, kezdi érezni a világ működését.