Családháló

Kezdőoldal Történetek Mosoly a nyomorban – döbbenetes élmények egy kenyai árvaházban

Mosoly a nyomorban – döbbenetes élmények egy kenyai árvaházban

Sok fiatal tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre elmegy világot látni,kiszakadni a megszokott keretek közül, megismerni egy másik kultúrát. Egzotikum, kaland, kultúrsokk – egy kenyai árvaház a legjobb terep mindezek megtapasztalásához.

Írta: Gyarmati Orsolya,

Sok fiatal tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre elmegy világot látni,kiszakadni a megszokott keretek közül, megismerni egy másik kultúrát. Egzotikum, kaland, kultúrsokk – egy kenyai árvaház a legjobb terep mindezek megtapasztalásához.


Oláh Anita frissen végzett óvónő. Régóta foglalkozik gyerekekkel a bölcsődében és a játszóházban, ahol dolgozik, ezek mellett animátorként hosszú évek óta hátrányos helyzetű, köztük cigány gyerekeket táboroztat. Véletlenül ismerte meg a Taita Alapítványt, akik egy kenyai árvaházat támogatnak. A kalandvágy és a segíteni akarás vitte két és fél hónapra Bura Mission-be a kenyai hegyek közé, ahonnan néhány hete érkezett haza. Azt mondja, nem gondolta volna, hogy a budapesti forgatagot és zajt ilyen nehéz lesz megszoknia. Az életre szóló élmények még kavarognak benne, és úgy érzi, hogy itthon nincsenek problémák, legalábbis azok eltörpülnek az Afrikában látottakhoz képest.

Oláh Anita Kenyában önkénteskedik

„Nagyon szeretek utazni, ez, és az alapítvány szellemisége együtt elég volt, hogy komolyan elhatározzam: elmegyek Afrikába. Másfél évig készültem erre. Az önkéntes munka itthon kezdődik, adományt gyűjtünk, nevelőotthonban programokat szervezünk, iskolákban Afrika napokat tartunk játékokkal, zenével. Az is egy érdekes kezdeményezés, hogy az itthoni nevelőotthon gyerekei rajzokat küldenek Burába.”

A Taita Alapítvány – ez szuahéli nyelven atyát jelent – egy kenyai árvaházat támogat adományokkal és önkéntes segítők munkáján keresztül, akik rövidebb- hosszabb időt töltenek kint. 3000 forint itthon még egy diáknak sem sok, ennyit fizet, aki jelképesen örökbe fogad egy árvát. Ott kint ez egy tetemes összeg, amit ételre vagy oktatásra fordítanak.

Muzungu – azt jelenti fehér ember – a városban ezt kiabálták utánam. Kenyában gyorsan megtapasztalja az ember, hogy mit jelenet a diszkrimináció mind pozitív mind negatív értelemben.

„A koordinátor, aki maga is volt kint a misszióban, felkészített, hogy mire számítsak, milyen feladataim lesznek, milyen nehézségek érhetnek, mert Kenyában egy fehér nőnek máshogy kell viselkednie, mint itthon, sok mindenre oda kell figyelnie és határozottan, taktikusan intéznie a dolgait. Egyfelől nagyon vártam, kíváncsi voltam az ottani életre, de egy hónappal az indulás előtt már szabályosan rettegtem, hogy mi vár rám. Sokfelé jártam már, de ez mégis messze volt, izgultam, hogy megtalálom-e a hangot a gyerekekkel, egyáltalán megértenek-e és én őket, féltem a betegségektől. Az első találkozás, amikor beléptem a kapun nagyon pozitív volt, mert a gyerekek rohantak hozzám, és kiabálták a nevemet. A korábbi önkéntesek mondták nekik, hogy érkezem, és már nagyon vártak. Ennek ellenére az egyik mélypont a kintlétem során az az éjszaka volt, amikor beköltöztem a szobámba, és rámszakadt az érzés, hogy itt vagyok egyedül.”

„Az első pár nap, amikor még nem ismertem a gyerekeket, nagyon nehéz volt. A betegségek, élősködők miatt mindenkinek rövid a haja, azt sem tudtam eldönteni, hogy ki a fiú, ki a lány. Nem tudtam, hogy szóljak nekik, ráadásul a kiejtésüket is meg kellett szoknom. Az árvaházat apácák tartják fent, így az ottani viszonyokhoz képest jobb az ellátás. Naponta háromszor kapnak enni, iskolába járnak – ez máshol nem mindig van így.”

42 gyerek él az árvaházban Az 5 fős személyzetet a gyerekek auntie-nak, vagyis nagynéninek hívják. Az egyikük főz, a másik egész nap kézzel mossa a gyermekek ruháit, a harmadik takarít, van egy nappali és egy éjszakai dada, akik a csecsemőket gondozzák. Az önkéntesekre azért van nagy szükség, mert nekik van idejük foglalkozni a gyerekekkel, kézműveskedni, mesélni, játszani velük, megtanítani nekik a fogmosást. Érdekesek a nevek is, a hagyományosak mellett van például Gift, Brighton, Little Prince, Blessing, Barakka (ez szuahéliül szintén áldást jelent).

A gyerekek szeretik a kézműves foglalkozásokat

Kenyában az oktatási rendszer olyan, hogy 3 hónap tanítás után 1 hónap szünet van. Az egyházi iskolában angolul tanulnak, és már 3 éves korban az óvodában kezdenek írni, olvasni, számolni. Szörnyű volt látni, hogy a kicsi gyerekek egész nap a padban ülnek, nincs semmi játékidő, a déli pihenőben a padra borulva alszanak. Rajzoláskor kapnak egy ceruzát, amivel egy előrajzolt képet kell besatírozniuk. Az iskolán kívül nincs rendszeres foglalkozás, ezt csak az önkéntesek tartják, így, mivel ez nem folyamatos, mindig szinte elölről kell kezdeni a játékra tanítást. Amikor az árvaházban adtam papírt, ceruzát, a gyerekek nem rajzolni kezdtek, hanem leírták a nevüket, és azt, hogy hány évesek. Az önkénteseken kívül szinte senki nem mesél nekik, ezért nagyon szegényes a fantáziájuk. Sok tárggyal el tudnak játszani, csak nem az általunk ismert és megszokott módon. Egy 9 darabos kirakót nem tudott kirakni egy 10 éves gyerek, mert nem tudta, mi az. Persze, mikor megmutattam, utána már könnyen ment. Ugyanígy voltak az építőkockákkal, nem tudták, mit kell vele csinálni. Mire eljöttem, már komoly házakat, garázst építettek belőle, és közben énekelték a tőlem tanult dalokat.

Játék a szabadban

Az árvaházban a gyerekek általában rizst, babot, kukoricát és ugalit esznek (ez kukoricaliszt vízzel felfőzve). Néha kapnak mellé húst. Egyszer vágtak marhát a gazdaságban, nekem kellett kilónként becsomagolni és befagyasztani. Egyáltalán nem dolgozzák fel a húst, leölik az állatot, egy nagy késsel feldarabolják és vízben megfőzik. Nekem időnként külön ételt készítettek, mert a mi gyomrunk nem bírná a rengeteg babot. Akkor chapatit és zöldséget kaptam. Az esős évszakban a nagy csemege a cukornád, amiből kiszívogatják az édes levet. Ha valakinek születésnapja volt, a nővér cukorkát vett mindenkinek, ez bearanyozta az egész napunkat. Az utolsó időben már állandóan éhes voltam, hiába ettem, negyed óra múlva korgott a gyomrom.

A helyi étel az ugalit

A benti konyhában biogázzal fűtenek, az ürüléket gázosítják, és rettenetesen büdös. A Taita Alapítvány valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium adományából vásárolt napelemekkel nyernek áramot, ez általában elég az esti világításhoz.

„Mióta hazajöttem, estefelé mindig eszembe jut, hogy vajon készülődnek-e már az árvaházban a lefekvéshez. Egész nap egy játszóházban dolgozom, és ugyan mindenük megvan ezeknek a gyerekeknek, mégsem olyan boldogok, mosolygósak, mint Kenyában.”

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Sör – iváshoz, evéshez, fürdőhöz

A rossz minőségű, sok esetben fertőzött víz és a drága bor helyett évszázadokig a sört itták a legtöbben hazánkban. Ráadásul...

Close