Családháló

Kezdőoldal Történetek Nagypapának lenni – egy nagyszülő mesél

Nagypapának lenni – egy nagyszülő mesél

Az unokák érkezésével végképp utolért bennünket az öregség? Fogadjuk el, mint szükséges rosszat, vagy épp teljes lendülettel vessük bele a nagyszülőségbe magunkat – már amennyire ezt a kor megengedi? Panaszkodó nagyszülők, unokáikkal dicsekvő papák-mamák, magunkkal hozott nagyszülői minták – sokan sokféleképp élik meg életünk egyik utolsó nagy eseményét. Egy nagypapa mesél.

Háromkirályfi.blog.hu,

A bennem egykor erősen meglévő apává válás vágyához képest kissé távolságtartással vártam, hogy nagyszülő legyek. Gondolkodásomnak megfelelően természetesen tudtam, jó lenne, ha családunkban is minél több unoka születne. Mégis némi csodálattal vegyes értetlenkedéssel tekintettem sok roppant lelkes nagymamára, akinek a ridiküljében „véletlenül” épp mindig volt egy friss fotó unokáiról, melyet a körülötte levőknek illett megcsodálni.

Olyan nagyszülőkről is hallottam viszont – bármennyire hihetetlennek tűnik –, akik egyáltalán nem tartották unokáikkal a kapcsolatot. Persze az én közömbösségem csak félig igaz, mert roppant boldog voltam, hogy legnagyobb lányomnál több évi sikertelen próbálkozás után megszületett az első unokám. Az is fokozta elégedettségemet, hogy három lányom után végre a „teremtés koronája” is képviselteti magát családomban.

Ezt az örömöt nálam egyáltalán nem rontotta el, hogy a nyugdíjazás után újabb látható bizonyítékát kaptam öregedésemnek.­

Minták, példák

Az első időkben inkább csak emlékeztem és figyeltem. Jó volt rágondolni, hogy édesapám milyen bensőséges viszonyt ápolt kis unokáival. Amikor gyerekek voltunk, velem és bátyámmal csak a legfontosabb ügyekben foglalkozott, igaz, az idejét szinte teljesen kitöltötte a munka. Másrészt rengeteg maradandó élményt őrzök anyai nagyapámról. Vele a séta, a kártyázás, a sakk örök emlék marad.

Tágabb családomba sokkal hamarabb érkeztek az unokák. Van, ahol – bárcsak két unoka van – az általuk szerzett örömöt beárnyékolja a nagyszülői segítség túlzott igénybe vétele. Sógoroméknál viszont bőséges az „unoka-áldás”, most hétnél tartanak, s remekül működik minden. Tény, ehhez az is kell, hogy a nagymama még viszonylag fiatal, s szereti és bírja a sok apróság okozta fokozott terhelést. A nagyszülőségben kitűnő partnere a nagypapa, aki néha nem átall a kicsiknek „óvodát nyitni”, s ott óvóbácsit játszani.

Bele kellett nőni

Ahogy az apaságba, úgy fokozatosan nőttem bele a nagyapaságba is. Amikor lányaim megszülettek, nem is igazán tudtam mit kezdeni a kicsikkel, annak ellenére, hogy még a pelenkázást is megtanultam, ami közel negyven éve nem volt olyan egyszerű, mint ma.

A cikk ITT folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Eljött a szembenézés pillanata?

Legalábbis így véli a brit trónörökös Vilmos herceg, aki úgy gondolja, az Y-generációs szülők számára elérkezett az önvizsgálat ideje. Ő...

Close