Ördög Nóra: “A saját gyerekeimet láttam minden egyes gyerekben”

Alig két-három éves kislány áll picit bizonytalanul a hatalmas tömegben egyedül, nagy fekete szemekkel, a hajában színes hajgumik - ahogy szinte minden kislánynak itt Angolában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Angola
2015. november 18. Csontos Dóra

Alig két-három éves kislány áll picit bizonytalanul a hatalmas tömegben egyedül, nagy fekete szemekkel, a hajában színes hajgumik – ahogy szinte minden kislánynak itt Angolában.


A hátán egy hordozó, benne az alig pár hónapos kistestvére. Körülnézek, hol lehet az anyukája, de úgy tűnik, egyedül van. Aztán jobban szétnézek a tömegben, és rájövök, nem ő az egyetlen kisgyerek, aki még a nála is kisebb testvérét cipeli a hátán. Angola fővárosától, Luandától nem messze, Cacuaco tartományban vagyunk, ahol egy nagy poros téren orvosi tanácsért, oltásért állnak sorba a felnőttek, vagy éppen terhességi tanácsadásért jönnek a kismamák.

“A saját gyerekeimet láttam minden egyes gyerekben, és szerettem volna mindegyiküknek megtörölni az orrát, megigazítani a kis ruháját” – Ördög Nóra, aki a Pampers és az UNICEF “1 csomag = 1 védőoltás” kampányának magyarországi nagykövete, alig bír megszólalni, miután kilépünk az UNICEF kisbuszából fél órán keresztül nyeli a könnyeit. Sokkoló a szegénység, és ebben a nagy szegénységben a sok gyerek.

Hihetetlen egy hét van mögöttem… Még emésztgetem… Hamarosan mesélek!#angola #pampers

Szerző: Ördög Nóra2015. szeptember 29.

Van olyan kismama, akit itt lát először orvos a terhessége alatt. Innen olyan messze van a legközelebbi orvosi rendelő (kórházról nem is beszélek), hogy csak gyalog tudna elsétálni odáig vagy némi pénzért elvinné egy motoros vagy egy kis kék busz (ennyi a tömegközlekedés errefelé), de az anyukáknak sokszor “némi” pénze sincsen ilyesmire.

Angolában majdnem minden ötödik kisgyerek meghal öt éves kora előtt az UNICEF és a WHO adatai szerint. Ha egy újszülött tetanusszal fertőződik, biztosan meghal. Évente 49 000 kisbabát veszítenek el a fertőzés miatt Afrikában. Minden 11. percben meghal egy csecsemő.

A 19 éves Alegríával az egyik orvosi sátor előtt találkozunk, hat hónapos terhes, és van már egy alig két éves kislánya. A nagyon kedves tekintetű fiatal lány elmesélte, hogy abba kellett hagynia az iskolát, mert az édesanyja beteg lett, és pénzt kellett keresnie, zöldségeket árult, hogy legyen pénze a családnak. Az orvosi sátorhoz azért jött, hogy beoltassa magát és a kisgyerekét is.

Hogyan tudunk segíteni?

A Pampers–UNICEF “1 csomag = 1 védőoltás” kampány keretén belül a Procter&Gamble, a Pampers pelenkák gyártója az UNICEF-et támogatja tetanusz elleni védőoltások vásárlásában. A kampány 2015. október 1-étől 2015. december 31-ig tart. Az idei programban most bárki segíthet 3 egyszerű módon:

  • 1 csomag = 1 védőoltás: Minden kampánylogóval ellátott Pampers pelenka megvásárlásával a Procter&Gambleegy védőoltás árának megfelelő összeget különít el az UNICEF javára. Idén a Tescóban vásárolt egyéb Pampers termékek most még több védőoltás összegyűjtését teszik lehetővé.
  • 1 megtekintés / megosztás = 1 védőoltás: a Pampers Facebook oldalán elérhető „Kívánságok” című film minden egyes megtekintésével vagy megosztásával, a Procter&Gamble további 1 védőoltásnak megfelelő összeget adományoz a tetanuszfertőzés leküzdéséért.
  • 1 fotó / videó = 1 védőoltás: Tölts fel egy fotót vagy videót a Facebookra kisbabádról, amin épp kíván valamit, és elfúj egy gyertyát. Taggeld a #PampersUnicefJokivansag elnevezéssel, és máris csatlakoztál a kívánságunkhoz, hogy felszámoljuk az anyai és újszülöttkori tetanuszt. Minden egyes jókívánság-fotó feltöltése után ugyanis a Procter&Gamble további 1 védőoltásnak megfelelő összeget adományoz a program számára.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!