Oviba menet, suliból jövet

Gyerekkorom szép emlékei közé tartozik, ahogy édesapámmal megyünk az ovi felé, le a lépcsőn, át az úton és egy bizonyos fánál én mindig elbújtam. Utána jött az ijesztés. Ez a szertartás nem maradhatott el. Aztán szinte mindig mesélt, néha ugyanazt, sokszor és így volt jó! Pedig csak az oviba mentünk.

Gyakran panaszkodunk, hogy keveset vagyunk együtt a gyerekeinkkel, pedig órában lehet, hogy megvan egy tetemes mennyiség, de valahogy sehogy se minőségi. Összeszedtünk pár ötletet, amivel az utazás is élvezetessé tehető, még ha oly sokszor idegőrlőnek is tűnik az araszolás a forgalomban.

Gyalogosan

Talán a legideálisabb az lenne, ha az utat gyalog lehetne megtenni, közben egy hintázással fűszerezve. Hát erre, amikor időre megyünk, igen ritkán van lehetőség. De tengerészjárásban, indián szökdelésben, óriásjárásban lehet menni. Sőt kitalálhatunk saját járásformákat, ezek egy része ráadásul még a normál tempónál is ütemesebb lehet. A legkülönbözőbb állat futását utánozva gyorsan mégis vidáman odaérhetünk.

Szeretem a mondókázást, énekelgetést is, ez még ritmust is adhat a menetelésnek. Később nagyobb gyerekeknél már jöhetnek a mesék is.

Útközben a legbarátságtalanabb környéken is találhatunk helyeket, amik nekünk mondanak valamit. Egy bokor, egy háztető, egy szobor, egy kirakat. Ezeket rendszeresen köszönthetjük, mindegyiknek más-más biccentés, odakurjantás jár. Ezzel a módszerrel a játszóterezés is kihagyható. Hiszen beépítünk egy köszönést az egyes játékoknak is, ami az út szokásos részét képezi. „Helló hinta, csini csúzda!”

Radnóti után szabadon kinézhetünk magunknak egy követ, egy pocsolyát, amit nem hagyunk ki egyik nap sem.

Biciklivel

Nagyon jó buli biciklivel menni a gyerekkel a hátad mögött, vagy elöl tartva, kinek hol van az ülés. Itt nem annyira halljuk egymást, de a fix pontok egy rendszeresen bejárt útvonalon itt is jól beépíthetők. Játszhatunk köszönőset, integetőset is, pl. a sarki fának intünk, a szobornak fejet biccentünk, a villamosnak csilingelünk. Anya/apa hátán kicsit lehet dobolni, ütni egy ritmust, persze csak finoman, hogy jobban menjen a tekerés.

Tömegközlekedésen

Valószínűleg ez a legnehezebb, amikor tömött buszon próbálnánk egyben maradni, nem elveszni, nem elkapni a szomszéd bácsi köhögését és a táskánkra is ügyelni. Ki lehet figyelgetni a sofőröket, akinek mi adunk saját bejáratú nevet, kitalálunk nekik történet. De akár az egyes buszokat is elnevezhetjük. Az ilyen reklámos lesz a Tóni, a kopottabb a Móni, vagy fordítva. Nézni lehet a többi járművet, látnivaló mindig akad. Hol látunk piros autót? Melyik sarok után van a nagy fa? Nagyobbakkal számolhatjuk a karácsonyi díszeket, a kalapos embereket, a kutyákat, …

Persze van, amikor ki se látunk, ekkor még mindig jöhetnek az egymásnak odaduruzsolások, egy vers, egy mondóka.Lehet a földön, a kézen kicsiket dobolni, ritmust ütögetni. Kis koromban állítólag minden utasnak megnyomtam az orrát. Ha ezt nem is ajánlanám, de a „hány embert tudunk megmosolyogtatni” egész jó móka még gyerek nélkül is – annak aki, maga is szeret mosolyogni.

A KRESZ szabályok már egész kiskorban megbeszélhetőek és később a vizsga is könnyebb lesz majd mire megnőnek. 

Autóval

A tömegközlekedési játékok egy része itt is nagyon jól alkalmazható, de a társaságban visszafogottabbak itt azért jobban kiélhetik magukat. Hangosan énekelni igen jól lehet a reggeli csúcsforgalomban, különösen két szentségelés helyett! Az ének lehet néha gyorsabb, néha lassabb, ahogy éppen a forgalom diktálja.

Nagyobb gyerekeim egy bizonyos térhez érve nem úszták meg az 5 szorzótáblás feladatot, később a mindig koruknak megfelelő kikérdeznivalót.

Hosszabb utazásokon jól jönnek a régi ismert játékok, a barkochba, a fekete-fehér-igen-nem (Ezeket a szavakat nem lehet kimondani, míg a kérdések nyilván erre irányulnak a beszélgetés közben. Milyen színű a hó?…) Mi szerettünk bújócskázni is, persze szóban. Ez a barkochba olyan változata, amikor azt találjuk ki kérdésekkel, hogy csemeténk hová bújt egy általa kitalált helyszínen. (Otthon bújtál el? Nem Nagyiéknál? Igen. A konyhában? Nem. Fürdőben? Igen. A szennyes tartóban?  Nem …) Ennek az a szépsége, hogy oda is el lehet bújni, ahová a valóságban csak egy hangya férne el pl. a kulcslyukban.

A nyelvi játékok sokasága gyakorolható már a kicsiknél is. Lehet rokon értelmű szavakat gyűjteni, azonos betűvel kezdődőket, piros színűeket, tavaszra jellemzőket, vízben úszókat, csupa e betűset. Itt csak az életkori adottságok és a fantáziánk szab határt. Alkothatunk közös mondatot, amiből mindenki csak egy szót mond, esetleg minden szó ugyanazzal a hanggal kezdődhet.

Nálunk szokás volt a lámpáknál a piros alma megevése, majd a sárgáé is, hogy aztán a zöldet otthagyjuk, hogy érjen még meg. Karácsony táján számoltuk a kivilágított karácsonyfákat, testvéremmel versenyt is rendeztünk, hogy az ő oldalán vagy az enyémen látunk többet.

Talán az ilyen utazásokkal ez az idő sem tűnik elvesztegetettnek és a munkahelyre is vidámabban érünk be!