Fiatalon, kisgyermekes szülőként eszünkbe sem jut, hogy az agyvérzés (vagy stroke) velünk is megtörténhet! Amikor a barátnőm 34 évesen, egy alig 3 éves kislány anyukájaként műtőasztalra került, kimondhatatlanul aggódtam. Ma már senki sem mondaná meg róla, hogy átesett egy súlyos agyvérzésen, ahogy arról a 28 éves anyukáról sem, aki megosztotta velünk a történetét.
“A történetem 2015. januárjában kezdődött. Régóta voltak már migrénes fejfájásaim, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele. Január hetedikén két kolléganő jött be a munkahelyemre pici babájukkal látogatóba. Egyik pillanatról a másikra megszédültem. Máskor is szédelegtem, de ez most más volt. Leültem, hátha elmúlik majd magától, de csak rosszabb lett. Egy idő után feltűnt, hogy nem érzem a kezem, vagyis érzem, csak mintha egy idegen testrész lenne, és nehezebben is mozgott. Majd mikor megpróbáltam felállni, a lábam is cserben hagyott. A teljes jobb oldalam idegen volt. Szerencsére egyik kolléganőm éppen előttem ment el, így rá estem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel pont az Idegsebészeten dolgozom, ezért jókor voltam jó helyen. Lefektettek egy ágyra, és ekkor már a beszédem sem volt az enyém. Tudtam mit szeretnék mondani, de nem jött ki a számon a szó. Az arcom jobb oldala “lógott “. Nagyon ijesztő volt. Először egy idegsebész vizsgált meg, majd mikor az orvosoknak is feltűnt, hogy egyre romlik a beszédem, levittek egy MR vizsgálatra. Ekkor már valahol éreztem, hogy ez egy stroke. Sok hasonló beteggel találkoztam a munkám során. A vizsgálat közben már egyáltalán nem éreztem a kezemet. Gyenge voltam és kétségbeesett, hiszen még csak 28 éves vagyok, van egy 5 éves fiam, akit fel kell nevelnem.
A vizsgálat után a mentősök már vártak rám. (Ezt szintén annak köszönhetem, hogy kórházban dolgozom.) Az egyik doktor mondta, hogy van egy vérrög a fő agyi eremben, amit azonnal el kell látni. Azt mondta a 400 ágyasban már várnak rám. Nem is nagyon fogtam fel, hogy ez velem történik. Kolléganőm közben értesítette nővéremet, aki szintén kórházi dolgozó. Ő már várt rám, majd ő szólt a férjemnek is. A mentő szirénázva kb. 5 perc alatt odaért. Már vártak. Rögtön megkaptam az életmentő infúziót. Ebben az infúzióban olyan gyógyszer van, amivel feloldják a vérrögöt. Ahogy folyt az infúzió, egyre jobban lettem. Kezdtek visszajönni a szavak, az érzés a kezembe. Még így is, hogy kórházban lettem rosszul, 2 óra telt el mire megkaptam a kezelést. Szerencsére nem maradt nagy agyi károsodás. A beszédem sokáig volt akadozó. Sokszor még most is keverek szavakat. A kezem sokszor zsibbad, három ujjam érzéketlenebb maradt. A frontokat nagyon megérzem, de élek és ezért hálás vagyok.
Látok rengeteg stroke-os beteget, akik sokkal rosszabb állapotban vannak. Ez egy jel volt, hogy figyeljek magamra jobban. Azóta vérhigítót kell szednem nap mint nap. Ez sok mindent megváltoztat. Állandó lila foltok, ha megütöm magam, erősebb menstruáció. Egy kisebb vágás is sokkal jobban és sokkal tovább vérzik. Fogorvoshoz sem mehetek csak úgy. A vérhigítót át kell állítani, ami hasba adandó injekciót jelent. Nemrég felmerült bennünk, hogy szeretnénk még egy babát, hiszen fiatalok vagyunk. A neurológusok nem tiltották, hiszen fizikai akadálya nincs. Annyit mondtak, hogy javasolt a császárral való szülés. Nőgyógyásszal is beszéltem, meg haematológusal. Ők azt mondták, hogy a próbálkozástól végig hasba kell adnom a vérhigítót. Majd szülés után is, amíg szoptatok. Szóval nem egyszerű dolog, de azt hiszem megéri. Ugyan új generációs gyógyszert szedek, de nincsenek adatok arról, hogy van-e magzatkárosító hatása. Szóval inkább az injekció. Rengeteg kérdés van bennem. Rengeteg félelem. De ezek ellenére rengeteg izgatottság és öröm, hogy baba lehet a családban. A történet egyenlőre itt tart. Remélem még idén sikerül teherbe esnem, és minden rendben lesz.
A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!
