Családháló

Kezdőoldal Történetek Szeretetre éhesen

Szeretetre éhesen

Óbuda, Kiscelli utca, délután fél 5. Kisebb –nagyobb csoportokban érkeznek a gyerekek, hogy a napból hátralévő időt a szalézi oratóriumban játékkal, tanulással és közös vacsorával töltsék. Sokan az étel miatt jönnek, másoknak ez mellékes, inkább csak törődésre, odafigyelésre vágynak.

Marillai Andrea,

Sok éve már, hogy az óbudai szuterén helyiségben, a Don Bosco „bár”-ban elkezdődött a reggeliztető program, ami a korgó hasú gyerekeknek tette könnyebbé a nap elkezdését finom falatokkal, meleg teával vagy kakaóval és útravaló csomaggal. Már akkor látszott, hogy a fiatalok szívesen töltik ott az időt, beszélgetnek, volt, aki a házi feladatát is akkor írta, mert itt kapott segítséget hozzá.

20161016_171235

Az iskolai közétkeztetés ingyenessége az ő számukra megoldotta a reggeli kérdését, így a szalézi közösség is rugalmasan alkalmazkodott a helyzethez: az idei tanévtől már nem reggelenként, hanem minden tanítási nap délutánján várják azokat, akik játszani akarnak vagy korrepetálásra van szükségük, a napot pedig közös imával és vacsorával zárják.

Az oratórium egy olyan nevelési helyszín, ahol Don Bosco, a szalézi társaság megalapítójának nevelési módszerével foglalkoznak a gyerekekkel, fiatalokkal.

A kis terem hamar megtelik, így, akinek még tanulni valója van, a könyvtárban talál nyugalmas, csendes helyet. A szalézi szerzetesi közösség tagjain kívül egyetemisták és idősebb önkéntesek is dolgoznak a délutáni programban. Mindenkinek megvan a maga feladata, van, aki korrepetál vagy társasjátékozik, van, aki mesét olvas a kisebbeknek, vagy az ételt és a tízórai csomagokat készíti elő, a felnőtt segítők közül néhányan a gyerekekkel érkező anyukákkal beszélgetnek. Ez azért is fontos, mert az ide járók nagy része a közeli anyaotthon lakója és nemcsak a fizikai és anyagi lehetőségeik gyengék, de súlyos életvezetési hiányosságaik is vannak. Ha sikerül néhány ötlettel, jó szóval, biztatással a régi rossz gyakorlatot megváltoztatni, az már nagy előrelépés a gyerekek életminőségében is.

20161016_171158

Karácsonyi angyalok

Adventben szokás, hogy a gyerekek egy kis levélben leírják, hogy mire vágynak, mit szeretnének kapni karácsonyra. Az animátorok (önkéntes fiatalok) segítségével magukról is írnak néhány sort, fényképet ragasztanak a levélbe, így még személyesebb lehet az ajándék. A borítékok jó kezekbe kerülnek, a templomba járó hívők vállalják, hogy teljesítik a kéréseket. (Az egyik évben az én borítékomban a kérés világító sellő Barbie volt. Kicsit vívódtam magammal, hogy tényleg minden kérést teljesíteni kell-e, de végül másokkal együtt úgy döntöttünk, hogy ami teljesíthető, azt mindenképpen megvalósítjuk, hogy ne okozzunk csalódást.  A gyerekeim meg is jegyezték, hogy ők bizony hiába próbálkoztak ilyesmivel.)

20161116_180842

A délutánok hangzavarát a vacsora előtti néhány csendes pillanat töri meg, amikor egy gyertya fényénél Áron testvér (a szalézi oratórium vezetője, szalézi szerzetes) egy rövid történetet mond ünnepről, jócselekedetről vagy valamelyik szentről. A gyerekek többségének ismeretlenek a hit, a kereszténység szereplői, jelképei, kortól és habitustól függően viselkednek érdeklődően vagy éppen unatkozva. Senkinek nem kötelező az ima, de ezt a néhány percet csöndben kell(ene) eltölteni. Érdekes átalakulás, ahogy a korábbi rendetlenkedőkből figyelő, elgondolkodó gyerek válik.

A pár perces szünet után az asztalokra kerülnek a szendvicsek, meleg tea, kakaó. Minden napra más a menü, nem csak a változatosság, hanem a tervezhetőség miatt is. Sokan válogatnak, a zöldséget, gyümölcsöt sokan meg sem kóstolják. A legszívesebben mindig nutellás zsemlét ennének.

20160906_183821

Egy, a napokban zajló kampány sokkoló képei többszázezer vacsora nélkül élő gyerekről szólnak, és a szaléziakhoz járó gyerekek egy része is nélkülöző családokból érkezik. Éppen ezért ellentmondásnak tűnik, hogy válogatnak, turkálnak az ételben, a tízóraira kapott csomagból is sokan csak az üdítő italt veszik ki, a zsemlét, májkrémet, sajtot ott hagyják. Pont az ilyen közösségi alkalmakon tapasztaltak világítanak rá arra, hogy nem minden esetben a pénz hiánya termeli ki az éhezést, hanem a tudatlanság, a közös, és egyáltalán, a megfelelő étkezésre szoktatás hiányzik.

A vacsora utáni búcsúzkodás, a gyerekek ragaszkodása mutatja, hogy nem csak az ennivaló, ami miatt nap mint nap eljönnek az oratóriumba. Nekik főleg az odafigyelésre, a meghallgatásra van szükségük, míg a segítők a gyerekek örömétől kapnak időről időre a lendületet.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Gyertek Boba festőművész tárlatára!

Nem érdemes kihagyni ezt a tárlatot. Azok a szemek és tekintetek... Beleborzongunk...

Close