Szingli voltam, családanya lettem

Pár éve még a fene se gondolta volna, hogy itt kötök ki. Persze ifjabb lánykoromban még álmodoztam arról, hogy konszolidált anyuka leszek néhány jól nevelt gyerekkel, jóképű férjjel, és közben senki nem fogja megmondani rólam, hogy szültem, és már ennyi/ekkora gyerekeim vannak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
történetek
2016. április 07. Paulik András

Pár éve még a fene se gondolta volna, hogy itt kötök ki. Persze ifjabb lánykoromban még álmodoztam arról, hogy konszolidált anyuka leszek néhány jól nevelt gyerekkel, jóképű férjjel, és közben senki nem fogja megmondani rólam, hogy szültem, és már ennyi/ekkora gyerekeim vannak. Mellettük sikeres írónővé is válok egyben, és az a fajta önmegvalósító nő, aki kiskosztümben és magas sarkúban viszi a gyerekeket az oviba.


Magam ura

Aztán jöttek azok az évek, amikor egyrészt nem akart összejönni a nagy Őre, főleg az apatípusra való rátalálás, másrészt olyan nagyon nem is vágytam rá. Épp hogy kiröppentem otthonról, volt jó állásom, sok pénzem, garzonlakásom hitelre, oda mentem, ahová csak akartam, és azt csináltam, amit csak akartam. Kizárólag a magam ura voltam minden területen. Ha valami elromlott, szerelőt hívtam, és én fizettem ki. A lakásomat modern, minimál stílusú beépített bútorokkal rendeztem be. Bioboltokban vásároltam az egészséges ételek legújabb ranglistásait. A neten böngésztem receptek után, csak magamnak főztem, és csak akkor, ha kedvem volt. Bulizni jártam, külföldre utaztam, hol nyaralni, hol dolgozni.

Valami más

Utóbb mégis sűrűsödni kezdtek az olyan esték, amikor rettentően egyedül éreztem magam. Elkezdtem vágyni rá, hogy olykor másra is főzhessek, megmutathassam, milyen házias vagyok, akár még inget is vasalhassak. Nem akartam többé egy menő irodában tölteni a napomat, erősnek és sikeresnek mutatkozni, kiskosztümben feszíteni. Nem akartam több e-mailt, telefont, sem magyar, sem angol nyelvű üzleti és bájcsevegést. Nem akartam több flörtöt és kalandot se. Olyan férfira vágytam, aki rám néz, és meglátja bennem a jövőjét, ásót, kapát, nagyharangot, gyerkőcöket, és mindent, ami ezzel jár. Mindez kábé hat éve tört rám.

Bioboltból szupermarketbe

Mostanra az akkori álmom, hogy úgy mondjam, megvalósult. Kamaszkori hódolóm olyan kitartóan látta bennem a jövőjét, hogy végül hozzá mentem feleségül. Jól kereső, önálló nőből háztartásbeli anyuka lettem, aki a férjétől havi apanázst kap a nagybevásárlásokhoz. Folyamatosan másokra főzök, a férjemnek embereset, a nagy kislányomba az aktuális szeszélyeit követve próbálok valami táplálót és egészségeset belediktálni. A kisebbik pici lányom ugyan még jórészt szopizik, de a gyümölcspüré már neki is jár. A bioboltokat régen kerülöm, ellenben rendszeres kapcsolatot ápolok az olcsó szupemarketekkel, a közeli drogériával, a gyógyszertárral és a pelenkadiszkonttal. Belátható időn belül biztosan nem megyek vissza az irodába, helyette a napjaim a játszótér, a fent említett üzletek és az otthonunk háromszögében telnek. Többnyire melegítőben, játszóruhában ingázom e bejáratott helyszíneken, és olyan szórakozott vagyok, hogy a hetvenhez közeledő nagymamák aggódva jegyzik meg, mi lesz velem az ő korukban.

Nem csak a szennyes

Angolul azt hiszem, elfelejtettem, de már a magyar szókincsem is kezd beszűkülni. Vasárnap például már nem templomba járunk, hanem bim-bamba, esténként nem tusolunk, hanem fürcsi-pancsizunk, a borhoz pedig nem szódát öntünk, hanem szúrós vizet. Az első lányom születése után még lázadtam az ellen, hogy a játszótéri anyukákkal kössek barátságot, és igyekeztem gyorsan megszabadulni a gyermekbámuló lelkes, idős néniktől. Mostanra minden kedves szóért hálás vagyok, a lépcsőházi szomszédtól kezdve a bolti eladóig bárkinek szívesen mesélek arról, hogyan szülök rendre több mint négykilós csecsemőket, hogyan bírok egyszerre egy picivel és egy kicsivel, sőt, még az időjárásról is szívesen fecsegek. Ha férfimunkára van szükség, még csak szerelőt sem hívhatok, egyrészt, mert nem tudom kifizetni, másrészt mert sértem a férjem hiúságát, marad tehát az, hogy várok. Hol heteket, hol hónapokat, vagy a legközelebbi költözést. Csupa mozdítható bútorunk van, mert egy lakást már kinőttünk, és ha minden jól megy, a jelenlegi sem a végleges lesz. A belső dizájn pedig már rég nem számít, mert a különböző játékok, gyermekholmik és -járművek uralják a lakótér tetemes részét. Délután és este, amikor a lányok végre alszanak, próbálom rendbe tenni a konyhát, betenni a mosást, eltenni a megszáradt, tiszta ruhát. A férjem olykor meggyanúsít, hogy ilyenkor csak azért „rohangálok fel-alá, rongyokkal a kezemben”, mert nem akarom vele tölteni az estét. Miközben fájdalommal veszi tudomásul, hogy az ingvasalás olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Hiába, csupa nő között nőttem fel. Nagy szerencséje a páromnak, hogy eléggé bele vagyok zúgva, és hogy többnyire igazán rendes apuka és férj. Rosszabb napokon azért a szemére vetem, hogyan tehette ezt velem. És bár senki nem csodálkozik rám, hogy már két gyerekem is van, mivel bőven hagytam magamnak időt egyedülálló nőként „élni”, azért nem érzem magam öregnek, mert manapság csupa hasonszőrű anyuka vesz körül, és mert frontmentes napokon közülük is én vagyok a legbüszkébb és a legboldogabb.

A cikk a Képmás magazin 2015. októberi számában jelent meg.