Testvére öt gyermekét neveli az idei egyik Aranyanyu

Az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők munkájának elismerése mellett, idén a szociális területen tevékenykedők között is kihirdették az Aranyanyu Díj nyerteseit Budapesten. Ismerjétek meg a mi kedvencünket Tóthné Perei Mártát, aki öt gyermek nevelőszülője.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
aranyanyu
2015. november 28. Aipmilo

Az egészségügyben és az oktatásban dolgozó nők munkájának elismerése mellett, idén a szociális területen tevékenykedők között is kihirdették az Aranyanyu Díj nyerteseit Budapesten a héten.


    Ebben az évben olyan súlyos és megoldásra váró társadalmi problémák kaptak figyelmet a kilenc díjazotton keresztül, mint a romák integrációja vagy a drogprobléma kezelése. Minden kategóriában két díjat adtak át, egyikről a zsűri, másikról a közönség döntött internetes szavazás alapján.

    Az orvos kategóriában a zsűri díját Fórizs Éva felnőtt és gyermek pszichiáter, addiktológus szakorvos vehette át, aki munkája mellett önkéntesként a függő és szerhasználó kismamákat segítő Józan Babák klubban is dolgozik, valamint több mint 12 éve segíti az állami gondozott fiatalokat. A közönség Katona Renátának, a szegedi klinika szülész-nőgyógyászának ítélte az elismerést, akinek speciális szakterülete a meddőség kezelése.

    A pedagógusok között a zsűri Furugh Switzer, kanadai-perzsa származású szociológust tüntette ki, aki roma gyerekek beilleszkedésén dolgozik, a közönség Varga Diána agykontroll oktatónak adta a díjat, aki a módszerrel a gyerekek önbizalmának erősítését, eredményességük, kiegyensúlyozottságuk növelését segíti.

    Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában Rogus Piroska munkáját ismerte el a zsűri, aki a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sürgősségi osztályának vezető főnővér-helyettese, a közönség Gitidiszné Gyetván Krisztina dúlát, laktációs szaktanácsadót és babamasszázs oktatót tüntette ki.

    A szociális terület dolgozói között a zsűri kiválasztottja Toszeczky Renáta szociális munkás lett, aki a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni koordinátora és olyan fiatal nőknek segít egy védett, titkos házban, akiket fogva tartóik megaláztak, bántalmaztak, gyakran prostitúcióra kényszerítettek. Az interneten szavazók közül ebben a kategóriában a legtöbben Tóthné Perei Márta nevelőszülőre voksoltak, aki magához vette testvére tragikus körülmények között árván maradt öt gyermekét.

Ő a mi kedvencünk is, itt megnézhetitek, miért olyan hálás neki öt nevelt gyermeke:

 

    A Ridikül Magazin különdíját Sebők Éva, az ózdi “Bolyky suli” tanára vehetett át, aki sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztéséhez kezdett az iskolában kutyaterápiát alkalmazni.

    A Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író öt évvel ezelőtt a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének hiányára való figyelemfelhívásként alapította meg a díjat, hogy elismerje azoknak a segítő szakmákban dolgozó nőknek a munkáját, akik erejüket és idejüket nem kímélve gyakran mostoha körülmények között dolgoznak a társadalom többi tagjáért.

    A díjra minden évben több száz jelölés érkezik és tízezrek adják le szavazataikat. A zsűri idén, a szociális területen dolgozó nők kategóriájának bevezetésével, 16 jelöltet juttatott a döntőbe.

    Az ítészek között most is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író foglalt helyet.