Túlélhető a háztartás!

Pár hete történt, egy átlagos délután. Éppen a megszokott időben, a megszokott lendülettel és a megszokott „Te jó ég, mindjárt fél négy!” kiáltással kezdtem összekapni magamat a legkisebbel, amikor csörgött a telefon, és a főszerkesztő mindig nyugodt hangja csendült fel a vonal másik végén: egy új könyvről kellene írni. „Háztartási túlélőkönyv, pont neked való!” – nevette el magát Virág, és valóban találva éreztem magam. Négy gyerekkel a hátam mögött mást sem csinálok nap mint nap: túlélek.

Ahogy például ezen az említett, átlagos délután is. Mert mi történik velem, miután sebtiben megígérem a lehetetlent, és zsebre vágom a telefont? Gyere velem, kedves Olvasó, szaladjunk el együtt lélekszakadva, babakocsit tolva először az óvodába, majd három gyerekkel megpakolva tovább az iskolába, hogy végül négy gyerek zsongó, veszekedős gyűrűjében essünk haza.

Ne, kérlek, ne nézz körül! Ott a konyha van, arra ne menj, inkább ülj ide, mindjárt elrakom azt a halom ruhát. Tudod, vasalni akartam reggel, de aztán a kicsi nyűgös lett, ki kellett vinnem sétálni. Kérsz egy kávét? Egy pillanat, csak keresek egy bögrét, na jó, inkább elmosok egyet, és… Ó, már megint üres a kávésdoboz! Várj, leugrom gyorsan a kisboltba, igazán, egy perc az egész. Vagy iszol inkább egy finom teát? Gyerekek, rakjatok gyorsan rendet! Te meg csináld a leckédet, ne késő este kelljen! Te pedig addig, kedves vendég, pihentesd meg a szemed a plafonon! Tudod, én is ezt teszem, ha már végképp nem bírok az itthoni káosszal. A mennyezet, az mindig fehér, mindig rendes, nemhiába van benne a menny szó, próbálok viccelődni erőtlenül, bennem meg újra, ezredszer is felötlik az a gondolat, amelyen már sokat morfondíroztunk együtt a barátnőimmel: a két kéz nálunk, nőknél valamiféle gyártási hiba lehet. Legalább négyre volna szükségünk.

Szóval így, valahogy így nézne ki nálunk ez a hirtelen vendégség – biggyesztem el a szájamat jóval később, amikor már mindenki alszik. Aztán eszembe jut a kapott könyv, és hirtelen kíváncsi leszek. Vajon hány kézre van szüksége Bianka Bleiernek és Birgit Schillingnek a tökéletes túléléshez? A várt szenzáció azonban elmarad. A szerzők szerint ugyanis két kéz éppen elegendő. Még egy négygyermekes anyának is.

Hogyan lesz a huszonnyolcból huszonnégy?

„Tedd meg először a szükségeset, aztán a lehetségeset, és hirtelen képes leszel a lehetetlenre” – állítják Assisi Szent Ferenc szavaival a szerzők, akik saját példájukon mutatják be a meglepetten pislogó anyukáknak, hogyan lehet huszonnyolc órát néhány egyszerű szabály segítségével belesűríteni egy huszonnégy órás hétköznapba úgy, hogy ne maradjon hiányérzetünk, és ne legyen szükségünk örökös kompromisszumokra. Legyen rend, legyen tisztaság, legyen meleg étel, tiszta ruha, jusson el a gyerek a különórákra, mindezt úgy, hogy közben ne tűnjön el a családból az anya, a feleség. Hol az a nő, aki egy ilyen ígéretnek ellen bír állni?

Nem csoda hát, hogy gyakorló háziasszonyként érdeklődéssel olvastam a könyvet. Rengeteg hasznos ötletet merítettem belőle. Elsősorban azt, hogy ne forgácsoljam szét az időmet. Emlékszem, mennyire magamra ismertem egyszer abban az interneten keringő szösszenetben, amelyben leírják, hogyan megy aludni egy nő meg egy férfi. A nő feláll, ásít egyet, majd elköszön a párjától: „Megyek aludni!” – azzal kimegy a szobából, de ahelyett, hogy ágyba bújna, leszedi az asztalt, megterít másnapra, elmosogat, kivasal egy inget a férjének, előkészíti a gyerekek ruháját, rendet rak a fürdőszobában… Ellenben a férfi, amikor elálmosodik, feláll a tévé mellől, ad egy csókot a feleségének, majd lefekszik, és öt perc múlva alszik is.

Elgondolkodtatott ez a tetszetős, férfias hozzáállás, de beletellett egy időbe, amíg változtatni tudtam a helyzeten. A könyvet elolvasva azonban tovább erősödött az elhatározásom. Rájöttem, hogy nem szükséges azonnal elintéznem valamit, ami a szemem elé kerül. Valójában rám mint családi mindenesre egy sereg dolognál már nincs is igazán szükség, az esti rutinfeladatok nagy részét már a gyerekeim is el tudják végezni egyedül. Le tudják szedni az asztalt, ki tudják készíteni a ruhájukat, le tudnak fürödni, meg tudnak törülközni, át tudnak öltözni pizsamába. Meglepően sok időm szabadult fel, mióta kevesebb szolgáltatást nyújt a mamihotel.

Kiabáló porcicák

„A sikeres élet titka: adjon elsőbbséget annak, ami valóban számít! Hagyja a fontos dolgokat kiáltani!” – vallják a szerzők, és milyen igazuk van. Sok háztartásban, így a mienkben is általános probléma a fontos és a sürgős dolgok rangsorolása. Mi tagadás, én is, akár a legtöbb nő, elsősorban a háziasszonyok szemével látom a lakást, sokszor észre sem véve a benne élőknek egy kis közös játék vagy egy jó beszélgetés utáni epekedését. Hamarabb hallom meg a mosatlan, vasalatlan ruhák vagy a porcicák tolakodó kiabálását, mintsem észrevenném a háttérben meghúzódó, valóban fontos dolgokat.

Nem volt ez másképp a szerzőkkel sem. Csak míg én eddig mindezt mint szükségtelen rosszt elfogadtam, és hagytam magam sodortatni az árral, ők vettek egy határidőnaplót, és kielemezve az idejüket, leltárt készítve az időrabló tevékenységekről, tömbösítve a tennivalókat szigorú keretek közé szorították a sikoltozó, sürgető feladatokat úgy, hogy közben a fontosakról sem feledkeztek el. „Készítsen heti menütervet!’ „Tartson hetente mosónapot!” „Tervezze az egész heti bevásárlást egyetlen napra!” „Feszegesse a fagyasztója határait!”, és végül a szívemnek legkedvesebb: „Tudatosan tervezzen időt minden gyermekével, mielőtt a naptára ismét magától megtelnék! Hagyjon időt magára és a házastársára, mielőtt a határidők teljesen lefoglalnák az idejét!”

Bianka és Birgit háztartási receptjei nyomán kötőféket rakhatunk az idő nyakára, megérthetjük, hogy miért fontos a tervezés, a listák írása. Tudta Ön például, hogy egy háziasszony átlagosan tizenöt évet tölt az életéből a konyhában? A könyvben megtaláljuk a választ arra is, hogyan lehet egy-két ügyes trükk alkalmazásával elkerülni a mindennapos főzést, bevásárlást, takarítást.

Úszni a káosszal

Mindenki, aki vezetett valaha háztartást, tisztában van azzal, hogy a házimunka gyakorlatilag korlátlanul nyújtható. Aki bekerül ebbe a mókuskerékbe, gyakran észre sem veszi, hogy az automatikus hajolgatás, tisztogatás, rendezgetés közben mennyi idő megy veszendőbe. Velem például gyakran előfordul, hogy amikor a család reggel elvonul, betévedek a gyerekszobába csupán azért, hogy gyorsan bevessem az ágyakat, mégis csak órák múlva kerülök elő. Az akkurátus, hirtelen elhatározott rendrakás áldozata ilyen esetekben majdnem mindig az ebéd lesz, amelynek elkészítése vitán felül sokkal lényegesebb tennivaló lett volna, mint a Barbie babák meg a kisautók elpakolása.

Nem egyszerű megtanulni kijelölni a házimunka határait, de a szerzőknek megvannak a módszerei arra, hogyan hagyjuk figyelmen kívül az asztal alatt heverésző morzsákat azokon a napokon, amikor nem terveztünk takarítást, és hogyan tanuljunk meg végigmenni a lakáson hajolgatás nélkül, üres kézzel.

„Kutassa fel az időrabló tevékenységeket!” „Tanulja meg másokra bízni a házimunka egy részét!” „Szabaduljon meg a felgyülemlett kacatoktól!” – bátorít Bianka és Birgit, akik nemcsak a módszereket mutatják be, hanem rávilágítanak az eredményekre is: időt és pénzt takaríthatunk meg, önállóságra nevelhetünk, szabadabban élhetünk.

Mindazonáltal aki azt képzeli, hogy az írók a „Hogyan varázsoljunk makulátlanul tiszta és tökéletes otthont öt perc alatt?” receptjét rejtegetik a könyvükben, csalódni fog. A Háztartási túlélőkönyv célja a „tervezés és kiegyensúlyozottság a mindennapokban és nyugodt úszás a káosszal, ha éppen úgy alakul a helyzet”. „Egy otthonnak elég tisztának kell lennie ahhoz, hogy egészségesen élhessünk benne, és elég koszosnak ahhoz, hogy boldogok lehessünk benne” – vallják a szerzők, és rámutatnak arra, hogy egy gyerkőcökkel teli otthonban az abszolút helyett a működő rendnek van csupán létjogosultsága. Mert hiába szeretném a lakásom képét a Lakáskultúrában viszontlátni a „klasszikus, elegáns otthon” címszó alatt, nem csinálhatok úgy, mintha nálunk nem is laknának gyerekek.

És ez ennek a könyvnek az igazi titka. Nem buzdít tökéletességre, sőt hátba vág, és azt kiáltja a fülünkbe: „Legyen bátorsága a tökéletlenséghez!” Nem azoknak szól tehát, akik arra vágynak, hogy a padlójuk állandóan fényesre suvickolva ragyogjon, hanem azoknak, akik ezt a munkát is eredményesen ugyan, de minél ritkábban szeretnék csinálni.

(A cikk megjelent a Family magazin 2012/4. számában.)

Ha Ön is szívesen túlélné a háztartási munkákat, és örömmel szembeszállna az otthoni káosszal, olvassa el Bianka és Birgit könyvét! (Harmat Kiadó, 2012. Ára: 2500 Ft.)