„Vonzott a sokféleség” – Anya, a dolgozó nő

Három gyermek édesanyja vagyok, és pszichológusként dolgozom. Nem választottam a hivatásom, az talált rám inkább. Pályám alakulásában komoly szerepet játszottak a gyermekeim is.

A kezdetek

Mi, nők, már kezdettől sok mindenben különbözünk egymástól. Nem babázik minden kislány. Nekem ez annyira új volt, amikor a nagyobbik lányomnál megtapasztaltam, hogy szinte megrémültem. Anyósom nyugtatgatott: ő a sarokba vágta az első babáját, és többé egy ujjal sem nyúlt hozzá. Később hét fiatalabb testvérét, majd három saját gyermekét nevelte fel nagy szeretetben.

A pszichológus szakma esetében az egyetem a bemelegítés. Általában nem elég egy alapdiploma, és önmagában a szakképzés is kevés. Sokféle módszer-specifikus képzés között válogathatunk, amelyeket akár életfogytig tanulhatunk. Másrészt a pszichológusnők többnyire szívesen vállalnak gyermeket. Vajon hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?

Anyám a születésemről mesélve az eredményre fókuszált történeteiben. Nem riogatott a fájdalommal. Tizenéves koromban öt gyermeket szerettem volna szülni. Vonzott a sokféleség. Úgy képzeltem, lesznek fiaim és lányaim egyaránt: szőkék, feketék, vörösek. A szemük színe meghatározhatatlanul egyedi. A lányok kecsesek, a fiúk magasak. Természetesen mindegyikőjük párját ritkítóan gyönyörű, de ha mégsem, akkor okos és jellemes. Mondanom sem kell: egy apától vártam mindezt.

Később, a realitást figyelembe véve, megmaradtam a háromnál – ami a létszámot illeti. Békülékenyebbé váltam egyébiránt is, és rábíztam magam a teremtésre. Egyetemista koromban, majdani férjem oldalán, felmerült bennem a gyermekáldás iránti vágyakozás. Rohamszerűen tört ránk az érzés a barátnőmmel együtt, különösen nehezebb vizsgaidőszakokban. Mégsem gondoltam ekkor még gyermekvállalásra.

Szerettem volna egy igazán jó szakdolgozatot írni. Amikor azonban a konzulensem felvetette, hogy továbbvihetném a témámat a doktorit megcélozva, megtorpantam. Nem találkoztam korábban háromgyermekes tudományos kutatónővel. Egyébként is jobban vonzott a gyakorlati munka, az élet sűrűje. Tenni akartam másokért, és közvetlenül megismerkedni az emberi lélek működésével. Talán ezért vállaltam munkát felnőtt pszichiátrián.

Főleg az orvosok diagnosztikus tevékenységét segítettem különféle tesztek felvételével, így sokféle mentális betegséggel találkoztam. Egyszer egy súlyosan depressziós nővel dolgoztam, akinek az állapota sok éve nem javult. Elvesztette a gyermekét egy balesetben. Miközben hallgattam, öntudatos fiatal nőből egészen parányivá zsugorodtam össze, látva, hogy mit sem ér a tudományom ilyen terheket cipelő emberek esetében. Hiszen még semmit sem éltem!

Az első

Ekkor már férjnél voltam, és nemsokára várandós lettem az első gyermekünkkel. Veszélyeztetett terhességnek indult, végig feküdnöm kellett. Ám a kisbaba mégis túl korán született meg ahhoz, hogy életképes lehessen. Az ő párórás élete és gyors halála gyökeresen átalakított engem. Megváltozott a gondolkodásom az evilági létezésről, hivatásról, munkáról. A mélységes gyász mellett súlyosan megrendült a saját értékességemben való hitem. Lényegtelenné váltak addigi eredményeim a munkámban. Úgy éreztem, sokkal inkább vagyok nő, aki gyermekre, anyaságra vágyik, és ez nem adatott meg számára, mint a hivatását gyakorló diplomás. Az első gyermekem megtanított az alázatra, amely nélkül – legyen egy pszichológus bármilyen magasan képzett – nem láthatja meg a másik emberben a szenvedőt.

A második

Hasonló élményeken átesett nők gyakran menekülnek a munkájukba. Én erre képtelen voltam. Talpra állásomhoz egyetlen út vezetett: ha ismét gyermeket vállalhatok. A második veszélyeztetett terhességem utolsó négy hónapját kórházban töltöttem. A szobatársaim létszáma ez idő alatt elérte az ötvenet. Ötven gyermekéért reszkető asszony. Volt, akinek korán és váratlanul érkezett, más túl volt a negyvenötön, és négy testvér mellé jelentkezett be nála az új élet. A legtragikusabb anya-gyermek sorsnak – melynek egy darabon szemtanúja lettem – annak a nőnek a kálváriáját láttam, aki hosszú lombikprogram után, ötödszöri próbálkozásra tudott teherbe esni. Számomra érthetetlen okból magzatvizet vettek tőle hasfalon keresztül. Négyszer szúrták meg, melynek következtében kihasadt a magzatburok, és elfolyt a magzatvíz. Mivel kb. félidős volt a babája, erőszakkal kellett megszületnie, amibe a kicsi belehalt.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!