Programajánló augusztus harmadik hétvégéjére

Állatkertek éjszakája, Mesterségek Ünnepe, virágkarnevál Debrecenben - és még egy sor izgalmas program Nektek hétvégére!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2016. augusztus 19. Gyarmati Orsolya

Állatkertek éjszakája, Mesterségek Ünnepe, virágkarnevál Debrecenben – és még egy sor izgalmas program Nektek hétvégére!


Debreceni Virágkarnevál

(Debrecen, több helyszínen – augusztus 15-21.)

A közel egy hétig tartó, izgalmas programokat kínáló fesztiválra a hazai előadók mellett a világ számos pontjáról érkeznek művészeti csoportok, akik igazi karneváli hangulatot varázsolnak a cívisvárosba. Az ünnep augusztus 20-án teljesedik ki, amikor a legendákat, meséket, történeteket megjelenítő, több százezer szál élő- és szárazvirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas, egyedülálló virágkompozíciók hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében végighaladnak Debrecen utcáin.

 

Mesterségek Ünnepe

(Budapest, Budavári Palota – augusztus 18-21.)

Augusztus 18. és 21. között megnyitja kapuit a 30. Mesterségek Ünnepe. A rendezvény fő témája idén a játék, részben népi játékok tárgyi kultúrájának bemutatása játékkészítő mesterek segítségével, másrészt hagyományőrző játékok, művészeti előadások programszerű, illetve interaktív formában történő bemutatásával. Lesznek vásári bábosok, komédiások, utcaszínházi bemutatók, a gyerekeknek hagyományőrző, illetve kézügyességet fejlesztő népi játékok, hangszerbemutatók, együtt táncolási lehetőség, de mesék, zenék, bábszínházi előadások is.

Danny mesél: A fán lakó gyermekek

(Csopak, Csopaki Strand – augusztus 19., péntek, 15:00)

Danny Bain az Egyesült Államokból repült hazánkba – hangszere, a balafon pedig Ghánából érkezett repülőn, csomagban. A különleges zeneszerszám zengő hangjai könnyedén elröppentik a hallgatót a szavannák világába, ahol mindenki megtanulhatja, hogy óvakodni kell a gonosz boszorkány fortélyaitól, és hogy miként kelthető életre minden, amit addig valaha megevett.

Szamárfül Családi Fesztivál

(Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed – augusztus 19-21.)

A Zsolnay Kulturális Negyed immár az ötödik nyarat zárja ingyenes családi fesztiváljával. A hagyományos szünidő-búcsúztató rendezvény középpontjában a gyermekek, az önfeledt közös játék és szórakozás áll! Pécs kulturális városrésze óriási játszóházzá változik: kreatív- és sportfoglalkozások, zenés, bábos, színházi előadások, szuper gyerekkoncertek, no és egy vadonatúj csúszda várnak Sanyi csacsi barátaira.

Állati hétvége a Skanzenben

(Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum – augusztus 20-21.)

“Állati” hétvégével várja a családokat augusztus 20-21-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén. Két napon keresztül a paraszti gazdaság jószágai lesznek a programok főszereplői, és izgalmas bemutatókon keresztül, mókás feladatok segítségével ismerkedhetnek a látogatók a háziállatokkal. A piciket zenés ölbéli játékok várják, a kicsik pedig állatmeséket hallgathatnak a meseszobában. Szombaton bábelőadás, vasárnap gyerekkoncert szórakoztatja majd a Skanzenbe kilátogatókat.

FIND YOUR LIMITS! Weekend Budapesti Sportfesztivál

(Budapest, Kopaszi-gát – augusztus 20-23.)

Látogass el a Kopaszi-gátra augusztus 20-23. között, ahol a komoly triatlonversenyeken kívül a népszerű IRONGIRL, E.ON IRONKIDS és BEFiTRUN futamokkal várnak! Lesznek könnyebb erőpróbák is, a Decathlon Triathlon egy kifejezetten gyerekekre szabott sorverseny, de nem a triatlon klasszikus értelmében – játékos, izgalmas és megmozgató program, hogy a legkisebbek is megtalálják benne a szórakozásukat. Ha pedig megpihennél kicsit, akkor több mint 250 négyzetméteren vár a LEGO- Store játszóház.

Állatkertek Éjszakája

(Országszerte, több helyszínen – augusztus 26., péntek)

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 26-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével. Ezen a napon esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal várják az érdeklődőket!