Elképesztő körülmények között szülte meg kislányát

Stílusos helyen született meg a egy zene őrült brit házaspár gyereke. Az asszonynál a Glastonbury fesztivál egyik koncertjén indult meg a szülés.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. július 02. bencze.aron

Stílusos helyen született meg a egy zene őrült brit házaspár gyereke. Az asszonynál a Glastonbury fesztivál egyik koncertjén indult meg a szülés – írja a Bors.


Orvosi felügyelet nélkül hozta világra kislányát a 33 éves Heidi Wesson. A kilenc hónapos terhes nő nem akart lemondani arról az élményről, hogy a világ egyik legnagyobb zenei fesztiválján részt vegyen, így várandósan ment férjével Glastonburybe – írja a Daily Mail.

Kislányunk két héttel későbbre volt kiírva, így a házaspár nem számított arra, hogy a gyerek éppen az egyik koncert közepén akar majd világra jönni. Azonban így történt. Wessonál a fesztivál területén indult meg a szülés, férje és néhány barátjuk a fák közé vitték és bár egyikük elszalad orvosért, mire a doktor a helyszínre ért, a kislány már megszületett.

Ez követően szállították kórházba az anyát és csecsemőjét. A hírek szerint mindketten jól vannak és egészségesek.