Hosszú Katinka saját himnuszt kapott

A világbajnok úszónő az elmúlt időszakban sokakat megosztott az Úszószövetséggel vívott „csatája” miatt. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy az egyik legtehetségesebb magyar úszónk, aki nemcsak magát, hanem a személye köré épült brandet is sikeresen építi.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Baja
2016. február 16. Csontos Dóra

A világbajnok úszónő az elmúlt időszakban sokakat megosztott az Úszószövetséggel vívott „csatája” miatt. Azt azonban nem tagadhatjuk, hogy az egyik legtehetségesebb magyar úszónk, aki nemcsak magát, hanem a személye köré épült brandet is sikeresen építi.


Katinka mindig büszkén beszélt Magyarországról, de leginkább a szívének legtöbbet jelentő helyről, Bajáról. Hosszú Katinka ma már nemcsak egy tehetséges úszó, hanem egy sikeres üzletasszony is. Katinkát keménysége és küzdeni akarása miatt a sajtóban elkezdték Iron Lady-nek becézni, amit saját bevallása szerint először nem kedvelt, ám a későbbiekben rájött, hogy az emberek szeretik azt, hogy ő ilyen szívós és, hogy motiválja az embereket a posztjaival, amit a közösségi oldalán oszt meg.

Ebből a közösségből alakult meg az Iron Nation, ami Katinka szerint: „Egy filozófia, életérzés, értékrend, amely nem fogadja el az átlagost, nem elégszik meg a középszerűséggel. Nincs életkorhoz, nemhez, munkakörhöz, vagy készségekhez kötve. Mindenki tehetséges valamiben.”

Katinka az elmúlt időszakban két könyvet is írt az eredményeiről, küzedelmeiről és arról, hogy mik azok a célok, amik motiválják az életben. A bajai dedikáláson Balazs Osso, egy helyi zenész egy saját himnusszal lepte meg a a világbajnokot. Nektek hogy tetszik?

 

“A kemény munka mindig kifizetődik!”Kik vagyunk mi? Az Iron Nation! A bajai könyvdedikáláson lepett meg az Iron Nation…

Közzétette: Katinka Hosszu – 2016. február 14.