Családháló

Kezdőoldal Történetek Orosz sors, magyar sors a szovjetben – Galgóczy Árpád története 5. rész

Orosz sors, magyar sors a szovjetben – Galgóczy Árpád története 5. rész

Árpádot és Lalit jó testvérekként vitték ki a Szovjetunióba. Vigyáztak egymásra, haza is értek mind a ketten. De nem biztos, hogy ez megtörténhetett volna, ha nincs körülöttük a „nagyobb család”: a lágerbeli magyarok összetartása.

Írta: Családháló,

Árpád és Lali a gulágon elképzelhető legjobb körülmények között élte fogolyéletét. Lali a kórházban két nagyszerű magyar orvos gondoskodásának köszönhetően biztonságban töltötte napjait. Árpád rajztudása révén hasonlóan védett helyzetbe került. Mindenkinek szüksége volt olyan „kézművesre”, aki képi formában tudta megmutatni az otthoniaknak, hogy a fogoly jól van.

 

Magyarok és oroszok a táborban

Érdekes embereket ismerhetett meg a művészete által. Példaként álljon itt Vlagyimir Ivanovics Piszkunkov élete. Vologya családja dúsgazdag cári család volt, a forradalom után menekülni kényszerült Oroszországból. Franciaországban telepedtek le, egy szem fiukat gondosan iskoláztatták. A Sorbonne második évfolyamára járt, mikor kitört a második világháború. A család csendben éldegélt, igyekeztek nem felhívni magukra a németek figyelmét. Egy évvel a háború kitörése után Hitler megtámadta a Szovjetuniót. Vologya ekkor rövid búcsúlevelet fogalmazott a szüleinek, és elszökött, hogy megtámadott hazájáért harcoljon. A Balkánon és Törökországon keresztül jutott el a szovjet határig, ahol a határőröknek egyszerűen elmondta a jövetele célját: harcolni akar a hazájáért.

Rövid kiképzés után rögtön be is vetették, végigverekedte a nagy visszavonulást, a döntő kurszki páncélos csatát, és ott volt a végső győzelemnél Berlinben. Közben többször kitüntették, hadnagyi rangot kapott.

A szovjet győzelem után egy szép napon berendelték az ezredparancsnokságra, ahol két NKVD tiszt várta. A tiszti vállapjait letépték, és közölték vele, hogy külföldre szökött hazaáruló, aki bomlasztó tevékenységet folytat a dicső szovjet hadsereg sorai között. A tárgyalás gyors volt: Vologyát 25 év kényszermunkára ítélték. Végső konklúzióként még annyit kérdezett – nyilván költői kérdésként – az őt hallgató magyar fiúktól: „Mondjátok meg, én most kit gyűlöljek? Nektek könnyű, tiszta a helyzet. Jöttek a megszállók, tönkretettek mindent, ártatlanokat gyilkoltak. De én önként álltam Szent Oroszország hadseregébe, a hazámat védtem, és akiknek dolga lett volna a haza háláját irányomban kifejezni, örökre tönkretették az életemet.”

Árpádék legnagyobb emberi tapasztalata mégis az volt, hogy a 16-, alkalmanként 20 ezer fős szpászki lágerben mindenhol tudtak a magyarok tehetségéről, összetartásáról. Egy alkalommal Válja, a fiatal orosz költő hosszasan ecsetelte, mennyi jó tulajdonságot lát a kint élő magyarok között járva.

„Mi oroszok itthon vagyunk a lágerben is. Jól bírjuk a nyomort a nélkülözést, nekünk kellene ’uralni’ a terepet. Mi csomagot, levelet kaphatunk otthonról. Ellenségek lévén még jogunk, vagy okunk is lenne gyűlölni titeket. Ehelyett megszerettünk titeket, sőt, többeket közületek nagyon tisztelünk is. Az orvosok közt két olyan magyar is van, akik előtt le a kalappal, mind szakmailag, mind emberileg. A legjobb és legtöbbet kereső kőműves brigád vezetője magyar – kárpátaljai és magyarországi magyarokkal tölti fel a brigádot. A motorszerelő műhelyben egy olyan tehetséges szerelő és motoros dolgozik, akinek a délutáni motor kipróbálásait az egész egyes zóna szívrepesve várja. A festőbrigádban szorgalmas, tehetséges magyar fiúk dolgoznak. A kenyér azóta ehető, mióta a pékségben egy magyar fiú is dolgozik. Egy magyar kovács lát el lakatosi feladatokat a lágerben, de a 20 000 ember varrótűszükségletét is ő elégíti ki, patkószegeket használva. A szabóműhely vezetője szintén magyar – egy zsidó származású szabó. Te tehetséges rajzoló vagy, és tegnap este, mikor elmentem a barakk hátsó részében elhelyezett zenész szobája mellett, csodálatos dallamokat hallottam kiszűrődni a zárt ajtón keresztül is. Kedvesek, tehetségesek, jópofák vagytok. Áruld el, vannak köztetek közmagyarok is? Olyanok, akik az égvilágon semmihez sem értenek?”

 

Szabadulni, de hogyan?

Árpád közel hét évet töltött a lágerben. Egy nap a munkaügyis káder megjelent a barakkban, és közölte, hogy hét, kiskorúként elítélt rab amnesztiát kapott, köztük Árpád is. Igen ám, de nem került be egyik rabszállítmányba sem, mert rögtön elengedték. Így gyakorlatilag kirakták a lágerkapun kívülre, oldja meg a továbbiakat, ahogy akarja. Itt lépett közbe a lágerparancsnok. A közelben lévő település tűzoltóságára vitte, és ott gyakorlatilag ráparancsolt a tűzoltóparancsnokra, hogy Árpádot vegye állományba csapatparancsnokként, ő kezeskedik érte mint a saját fiáért.

Így lett tűzoltó, és dolgozott még 6 évig Karaganda mellett egy kis bányásztelepen. Azért ilyen sokáig, mert minden papírt, honosítást, befogadást levelezve kellett intéznie, és természetesen a magyar hatóságoknak, Rákosi Mátyásnak nem volt sürgős, hogy végre hazakerülhessen. Az élet azért hozta a maga sorát, Árpád megnősült, és egy kisfiúval költöztek haza Magyarországra.

Az út kezdetén, amikor megszületett az ítélet, az orosz tiszt, aki aláíratta velük a jegyzőkönyvet, egy kis beszédet tartott neki: „Ti most kikerültök a Szovjetunióba, megtanultok oroszul, dolgozni fogtok, szovjet emberek válnak belőletek. Vigyázni fogunk rátok, nem hagyunk meghalni – de élni sem!” Árpád nem lett szovjet ember, de erős magyarságtudata még jobban elmélyült. Nagyszerű, különleges magyarokkal találkozott, bármerre sodorta a szél a Szovjetunióban. És hogy mennyire hagyták élni? Árpád azon kevesek közé tartozott, akik makkegészségesen, használható tudással érkeztek haza.

Az itthoni élet keservesen indult. Rokonoknál kezdték újra az életet, hiszen Árpádék vagyonát, házát, földjeit mind államosították. A szovjet fogság viszont arra mindenképpen jó volt, hogy Válja, az orosz költő segítségével olyan szinten tanulja meg a nyelvet, hogy ebből itthon megéljen. Először tolmácsként, szinkrontolmácsként, később műfordítóként dolgozott.

Az orosz irodalom fordítása komoly nehézségbe ütközött: általában, akik tudtak oroszul, nem értettek az irodalomhoz, és akik jól verseltek, általában nem tudtak oroszul.

Fordításainak köszönhetően ennek a hatalmas kultúrának addig nem csak jól-rosszul ismert részei, de a magyar közönség előtt ismeretlen részei szólaltak meg anyanyelvünkön. Spiró György ekként méltatta munkásságát: „Ebben az irodalmi nagyüzemben, amely világszerte futószalagon dobja piacra a könyvnek látszó valamiket, csak partizánkodva, kézműves kisiparosként, a szeretettől hajtva lehet értékeset művelni. Gyanúm szerint Galgóczy Árpád úgy partizánkodta végig az életét, hogy közben rettentően élvezte, amire egyszer elszánta magát. Hihetetlen élmény, amikor a legnehezebben fordítható, vagyis az eredetiben a legegyszerűbb, legvilágosabb művek sok elvétett kísérlet után egyszerre magyarul is olyan egyszerűen és világosan szólalnak meg, mintha nem is fordítások lennének. Ennél mélyebb szellemi kalandot nem ismerek.”

Műfordítói munkásságáért megkapta Oroszország külföldieknek adományozható legmagasabb kitüntetését, a Barátság Érdemrendet.

 

***

 

Forrás:

Galgóczy Árpád: Fények a vaksötétben (2008 Valo-Art), Az alagút vége (2009 Valo-Art)

Magyar Idők: Furcsa egy szerelem ez (2017. június 8.) (http://magyaridok.hu/kultura/furcsa-egy-szerelem-ez-1797511/)

Spiró György: A Palládium laudációja. Élet és irodalom, 2007. március 9.

 

Képek forrása: http://tiltottvoroscsillag.blogstar.hu

 

A történet előző részét ide kattintva olvashatja el.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Szűznek lenni nem ciki!(?)

Amikor arról beszélgetünk a barátnőimmel, hogy a szüzesség vajon mennyire érték, és a mai fiatalok mekkora hangsúlyt fektetnek a témára,...

Close