Családháló

Kezdőoldal Történetek Remény és reménytelenség – Rohr Magdolna története, 2. rész

Remény és reménytelenség – Rohr Magdolna története, 2. rész

Holdbéli táj, éhezés, embertelen körülmények, és a hóban ottmaradt lábnyom, ami talán még a mai napig is látszik, hiszen ahol Magdolna járt, ott sosem olvad el a hó.

Családháló,

Az állomás neve Tajset volt. Ide Magdolna már eszméletlen állapotban érkezett, úgy vették le a vonatról, nagyon magas lázzal. Miután beszélni nem tudott – de ha tudott volna, sem értett oroszul – először azt hitték, tífuszos, mert a foglyok között sokan kínlódtak ezzel a betegséggel. Később derült csak ki, hogy nem kellett volna kopaszra nyírni, mert maláriás volt, ezért a tetvek elleni kopaszra nyírás semmit sem változtatott az állapotán. Az volt a szerencséje, hogy egy grúz orvos –aki már letöltötte az idejét, de haza nem engedték – ismerte a betegséget: valahonnan szerzett neki kinint, így lassacskán elkezdett gyógyulni.

 

Szerelem és szúnyoginvázió

A gyógyuláshoz más segítséget is szerzett. Mikor Magdolna a maláriás láztól nagyon rosszul lett, az orvos elment a konyhára, mert tudta, hogy két magyar fiú dolgozik ott, és arra gondolt, hogy egy kis otthoni szó talán jobb kedvre deríti. Valóban, ez a találkozás olyan jól sikerült, hogy Magdolna sosem felejtette el egyiküket, Pintér Károlyt. Sok- sok évvel későbbi találkozásukkor az itt fellobbant szerelem újra lángra kapott. De addig még mindketten megjárták a pokol legmélyebb bugyrait.

Károly Nagykanizsáról származott. Mint annyi más fiatal fiú, ő is levente kiképzést kapott, majd fegyverrel a kézben Marcali határába küldték előőrs szolgálatra. Miután semmiféle egyéb parancs nem érkezett, a fegyvereket eldobálták, és a közeli vadászházban lefeküdtek aludni. Néhány órával később arra ébredtek, hogy orosz katonák fognak fegyvert rájuk. Így lettek foglyok és később lágerlakók.

Amikor Magdolna kikerült a kórházból, mivel nagyon leromlott állapotban volt, először egy varrodába került, ami szanatóriumnak számított a többi lehetőséghez képest. Melegben lehetett, nem kellett nehéz fizikai munkát végeznie, így fiatal szervezete hamar gyógyulásnak indult. Ám a gyógyulásnak ára volt: hamarosan kitették a varrodából, és elindult a harc a norma teljesítéséért. Ha nem sikerült, akkor csak 40 deka kenyér járt naponta.

A munkahely-változtatással együtt járt, hogy végre munkásruhát is kaptak. Tajset környékén rengeteg moszkitó van, nyári időszakban felhőkben repülnek, és képesek halálra marni bármilyen élőlényt. Akinek nem fedte a ruha az egész testét, beleértve az arcát is, annak nem volt esélye még egy napot sem túlélni. (Gereben Ágnes Beszélgetések a Gulágról című könyvéből azt is tudjuk, hogy – Szolovki börtönszigetén – kivégzési technikaként is alkalmazták a fogoly lemeztelenítését és kikergetését a szúnyogok közé.)

 

Egy kocka medve hús – se…

Magdolna helyzete akkor fordult igazán rosszra, mikor Tajsetből tovább költöztették őket Zajarszkba. Ez a helység az Angara folyó túlsó partján van. A folyón történő túljutás nem volt gond, hiszen tél közepén a víz 3 méter vastagon befagyott, így a vonatsíneket egyszerűen a jégre fektették, és a vonat átzakatolt a folyón. Ám a vízen túl még 400 kilométernyi gyaloglás várt a foglyokra.

Fotó: szabadsag.ro

Kétheti rettenetes vergődés következett. Lágertől lágerig hajtották a foglyokat, csontig hatoló hidegben, minimális élelemmel. Magdolna évtizedekkel később is úgy gondolta, a lábnyoma még most is ott van valahol a hóban. Hisz olyan sokáig lépkedett ott, olyan változatlan tájon, hogy talán a nyomai sem tűntek el. Ha valaki közülük abban reménykedett volna, hogy a megérkezés valamilyen könnyebbséget jelent majd, akkor az illető nagyon tévedett.

Zajarszk holdbéli táj. Sziklás, élőlények által gyakorlatilag lakatlan vidék, nincs fű, fa semmilyen élet a környéken. Magdolnáékat azért vitték oda, hogy sziklákat robbantsanak, kitermeljék a köveket. Az ellátásuk a folyón keresztül érkezett, így mikor a jég már nem volt biztonságos, akkor fölszedték a síneket, és nem jött több vonat. A jég, bár a járműveket már nem bírta el, még sokáig kitartott, így hajón sem lehetett megközelíteni. Főleg, ha nem akarták… A híd, amin keresztül a további ellátmánynak kellett volna érkeznie, nem épült meg az olvadásig, így tavaszra minden nélkül maradtak. A táborlakók éheztek. A parancsnok ugyan hosszú vadászat után lőtt egy medvét, de ennyi embernek ez semmire sem volt elég, egy kockányi hús sem jutott egy tányérnyi levesbe.

Lézengve, félig ájultan jártak minden nap dolgozni, megtetvesedtek, és fáztak, rettenetesen fáztak. Nem volt tüzelőjük, ha inni akartak, havat vittek be a barakkba és miután a bent lévők belehelték a helyiséget, felolvad a hó, és így ihatóvá vált.

Napközben lyukakat fúrtak a sziklába, gyújtószerkezetet tettek a lyukba, és távolabb húzódtak. Mikor a robbanás megtörtént, a szikladarabokat máshová kellett vonszolni. Reggel gyalog átvonszolták magukat a jégen – őket még elbírta – este visszavonszolták magukat, összerogytak, és másnap kezdődött minden elölről. Magdolna ekkor ért el minden ereje végére. Ekkor érezte úgy, hogy itt a vége, ezt már nem akarja tovább csinálni. Csak a természet segítségének volt köszönhető, hogy túlélte.

Ugyanis a jég egy nap elolvadt, hajók érkeztek, és az egész tábort visszaszállították az Angara másik oldalára.


Forrás: Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulágról (Helikon 2008)
Nyitókép: profkurort.ru – a befagyott Angara folyó

A történet első része itt olvasható, a folytatás itt.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Kórházban vagy otthon? Hol lennél inkább? Egészséges vagy és választhatsz: hogyan döntesz?

Ugyan eddig is volt lehetőség arra, hogy a kismama és újszülöttje az otthonukba távozzon, mielőtt letöltötte volna a 3 napot,...

Close