„Ne adjuk fel az álmainkat” – interjú Vaszilievits-Sömjén Rékával, az Urbango egyik alapítójával

Bő két éve indítottátok el az Urbangot, de hosszú út vezetett idáig. Honnan jött az ötlet, hogy felnőtteknek is szóló kincskereséssel ötvözött városnéző játékot szervezzetek?

Kezdetben gyerekeinken „kísérleteztünk”. Amikor óvodások lettek és beindultak a szülinapi zsúrok, kincskereső bulikat szerveztünk nekik. Ezeknek mindig nagy sikere volt. Volt olyan kisfiú, aki előre meghívatta magát a zsúron a következő évire. Izgalmasak voltak, újszerűek. Nagyon komolyan vettük az előkészületeket a férjemmel, mindketten szabadságot vettünk ki, hogy jól ki tudjuk alakítani a „pályát” a háztömb körül és a ház kertjében. Pár évvel később, mint rendezvényszervező, kaptam egy megbízást egy családi nap lebonyolítására, így alkalmunk nyílt kipróbálni vegyes gyerek-felnőtt csapatokkal is. Egy egész hétvégét töltöttünk a három és fél hektáros helyszín felmérésével. A játék sikere után már éreztük, hogy érdemes lenne folytatni…

Mi adta az utolsó lökést?

Egy másik céges rendezvény, ahol a feladat Sopron felfedezése volt egy budapesti csapat számára. Nem volt kérdés, hogy kincskeresés formájában szeretném megvalósítani. A város feltérképezése ekkor már két hétig tartott, és sokkal komolyabb volt a lebonyolítás is: guszta játéktáblát, térképet, játékkártyákat készítettünk, volt GPS-támogatás is. A csapatokat elkísértük a férjemmel, mert a játék még nem volt elég önműködő, néha segíteni kellett a résztvevőknek, nehogy egy logikus, de téves asszociáció után lesétáljanak a térképről. A végén valaki azt mondta: „ez olyan volt, mintha benne lettünk volna a Da Vinci kódban”. Ekkor vált egyértelművé számunkra: komolyabban kellene ezzel foglalkoznunk. De még így is 15 évig tartott, amíg elindultunk.

Miért tartott ilyen sokáig?

Az egyre növekvő családunk mellett mindkettőnknek volt munkahelyünk. Csak esténként tudtunk ezzel foglalkozni, s jó ideig nem tudtuk eldönteni, hogyan is ültessünk át a soproni sikeres játékot Budapestre. Ahelyett, hogy egyszerűen csak nagyjából ugyanazt áttelepítettük volna, hagytuk, hogy elszabaduljon a fantáziánk. Tele voltunk ötletekkel, de túl sokat akartunk, még egy könyvet is terveztünk a játékhoz. Barátaink segítségével rengeteget agyaltunk, grafikai terveket, logókat készítettünk. Két dologban már akkor is biztosak voltunk. Egyrészt a játék legyen tárgyiasult, hogy a résztvevők kézbe tudják venni az eszközöket, ne egy digitális kütyüt kelljen nyomkodni. Másrészt legyen önjáró, hogy nekünk ne kelljen kísérgetni a játékosokat, mert akkor nem tudjuk nyereségesen működtetni méltányos árak mellett. Sokkal több dologban viszont vitáztunk. Nem tudtunk eldönteni az útvonalakat; eleinte mindent bele akartunk zsúfolni a Budai Vártól a Bazilikán és a Zsinagógán át a Hősök teréig; és azon is sokáig vitatkoztunk, ki legyen a célcsoport. Szóval mindennel foglalkoztunk csak a lényeggel nem, azaz hogy legyen egy játék, amit be lehet mutatni a játékosoknak. Csak tervezgettünk, álmodoztunk, vitatkoztunk, okoskodtunk …

Végül hogyan valósult meg az eredeti ötlet?

Három dolog kellett az Urbango elindulásához: az, hogy ne adjuk fel az álmainkat; unokatestvérem lendülete, aki egyik nap az asztalra csapott és azt mondta: „Réka, csináljuk meg!”; és végül férjem évek alatt gyűjtött módszertani tapasztalatai. Amikor hazamentem ezen a bizonyos asztalracsapós napon, és azt mondtam neki, hogy „Miki ne adjuk fel az álmainkat, csináljuk meg!”, ő azt válaszolta, hogy „OK, csináljuk, és most már tudom is, hogy hogyan”. Onnan indult a rendes, komoly munka. Mi szárnyaltunk Beával, Miki meg folyamatosan visszarángatott minket a földre és nem hagyta, hogy letérjünk az általa kijelölt útról. Az Urbango a lean startup módszerrel készült, amit Miki kitanulmányozott, és amely mentén magabiztosan és tempósan eljutottunk néhány hónap alatt a piaci megjelenésig.

Mi a helyzet most? Milyen útvonalaitok vannak és hányan játszottak már?

Jelenleg három útvonalunk van, kettő Budán és egy Pesten, amin eddig összesen körülbelül 1200 csoport, közel 7000 ember ment végig. A túrák óránként indulnak reggel 10-től este 6-ig, és egyre több az olyan szombat, vasárnap, amikor nincs szabad pályánk. Hétköznapokon napközben főleg cégek jönnek játszani, esténként pedig baráti társaságok.

Kiknek szól a játék: gyerekeknek vagy felnőtteknek, fiataloknak vagy időseknek, családoknak vagy barátoknak?

Mindenkinek, aki szeret játszani! Baráti társaságoknak, családoknak, akik minőségi együttlétre vágynak, akik szeretik az újszerű dolgokat, akiket nem riaszt vissza egy kis séta egy kis gondolkodás, akik szeretnek a szabadban lenni, akik szeretik Budapestet. Társaságoknak, akik akár több generációt is átölelnek. Az Urbango egy jó apropó baráti összejövetelre. Az Urbango csak megadja a vázat, a teret egy kellemes együttléthez, hogy ki mennyit vesz ki belőle, az mindenkire rá van bízva. Sok olyan visszajelzést kapunk amiből egyértelműen kiderül, hogy az Urbango jó apropó a tartalmas együttlétre. És ugyanezt tapasztaltuk mi is, amikor tesztcsapatokat kísértünk: a játék ad egy keretet, egy környezetet, egy játék élményt, de az állomások között rengeteg mindent megdumálnak, nevetnek a játéktól teljesen független dolgokon, amikre máskor nincs idejük, jó alkalmuk.

Külföldiek is játszhatják vagy csak magyarok?

90%-ban magyarok jönnek játszani. Kezdetben az gondoltuk, hogy főleg a külföldiek fognak majd ráharapni, hiszen mennyire jó lehet így felfedezni egy várost. Nem is számítottunk rá, hogy ennyire fogják szeretni a magyarok. Tulajdonképpen nem is foglalkoztunk még a külföldiek bevonzásával, hisz örültünk, hogy ennyire szeretnek minket az itthoniak. Kiderült, hogy ők is szeretnek turisták lenni a saját városukban. Sok csapatnak mutatjuk meg a város oly szegleteit, amik mellett nap, mint nap elsétálnak, sokan rácsodálkoznak, hogy az Alagút tetején van egy kilátó például… Most, hogy itt a hideg és a családok, barátok, helyiek kicsit begubóznak, megpróbáljuk megmozgatni a külföldi szálakat. Hisz a külföldiek hóban, fagyban is jönnek és látni akarják a várost. Próbálunk elérni hozzájuk is mindenféle csatornákon.

Cégek számára is szerveztek túrákat. Olyankor hányan játszhatnak egyszerre?

Sok olyan céges megrendelésünk van, ahol csak egy csapat játszik és akkor nincs különbség sem az árban, sem a játékban. A nagyobb létszámú megkeresés miatt viszont megoldottuk, hogy a pesti oldalon akár 80 fős társaságokat is meg tudunk foglalkoztatni. A budai oldalon 40 fő a maximum. Ilyenkor a csapatok több startmezőről indulnak de egyazon pályán haladnak végig. Ha összefutnak, akkor meg kell „küzdeniük” egymással. Aki megnyeri a csatát, mehet tovább, a másik csapat 5 perc kényszerpihenőt kap, utána kilőhet és igyekezhet behozni a lemaradását, hogy a következő állomáson újra csatázhasson, és fordítani tudjon az álláson. Nagyon szeretik a vendégeink ezt a verseny verziót is.

Mitől egyedi a játék, azaz mitől több egy kincskeresésnél vagy egy városnéző túránál?

A baráti társaságok rég nem látott ismerősökkel szervezhetnek maguknak olyan közös programot, amely nemcsak közös élményt nyújt, de közben – eltérően egy közös mozitól, színháztól – beszélgetni is lehet. Másik nagy erőssége, hogy egyszerre több generáció is tudja játszani. Négy gyerekünk van különböző korosztályban, így pontosan tudjuk, milyen nehéz olyan programot kitalálni, ami egy 18 éves nagyfiúnak, egy kiskamasznak, egy szárnyait bontogató tininek és egy ovisnak is megfelelő. Erre a nehézségre adunk például megoldást.

Mennyire fontos a helyismeret, a tárgyi tudás és az együttműködés?

Az együttműködés a legfontosabb. A helyismeret mit se számít, hiszen akkor elég nagy bajban lennénk a külföldiekkel… De ugyanígy nem segít a Google sem. Ott kell helyben együtt okosnak, ügyesnek lenni, ahol a feladat felmerül.

Mi a cél: szórakozás vagy kulturálódás?

Azért hoztuk létre az Urbangot, mert szerettünk volna egy szabad, mégis izgalmas és változatos városnéző lehetőséget. Egyikünk sem szereti a kötött útvonalat, a kötött tempót, vagy ha ismeretlen emberekhez kell alkalmazkodnunk. És nem szeretjük azt sem, ha közben túl sok információt kell olvasnunk vagy hallgatnunk, a nagy részét azonnal el is felejtjük. Azt szeretjük, ha a családunkkal vagy barátainkkal együtt fedezhetünk fel egy környéket, és ha megtetszik valami, akkor ott megállhassunk körülnézni, fényképezni, és ha arra van kedvünk, akkor beülhessek velük meginni, megenni valamit. Ugyanakkor szeretjük, ha valaki, egy láthatatlan kéz mégis vezet, hogy a szép és érdekes helyeket ne hagyjuk ki. És azt gondoljuk hogy ezt megfejeli az, hogy mindez játékosan történik. Úgy tűnik szerencsére, sokan vannak, akik hasonló élményekre vágynak. Kicsit tanítunk, tájékoztatunk, de éppen csak annyira, amennyi még befogadható. Vannak leíró kártyák a csomagban, amik felkínálják a lehetőséget a plusz érdekességek elolvasására, ha valakinek erre van igénye, de nem elengedhetetlen része a játéknak. Szóval csak az kulturálódik, akinek kedve van hozzá.

Hárman viszitek az Urbangot. Hogy történik a munkamegosztás?

Bea és én vagyunk a „pályaépítők”, mi kezeljük az ügyfeleket, keressük az új együttműködéseket, a frontvonalon mindent mi csinálunk. Miki arra figyel, hogy a legfontosabb, legértékesebb dolgokkal foglalkozzunk, és mivel imád szerepelni, ő szokott interjút adni meg konferenciákon előadni rólunk.

Négygyerekes anyaként hogy tudod magad megosztani a munkád és a családod között? A férjednek ráadásul van egy főállása is az Urbango mellett…

Én így vagyok teljes. Számomra a család és a munka csak együtt működik, úgy tudok az egyikben jó lenni, hogy a másikból merítek erőt és fordítva. Gyermekeim nagyon sokat segítenek, a két nagyfiamra minden téren számíthatok, rengeteget segítenek a kicsik körül és lelkesen részt vesznek az Urbango körüli teendőkben is. Ők az első szűrők, hogy jó-e egy feladat és ahhoz is ragaszkodnak, hogy ők legyenek az első tesztelők.

Akit érdekel az Urbango és szeretné kipróbálni, nyerhet nálunk egy lejárat nélküli (!) csoportos kupont az FB oldalunkon futó játékban!