Családháló

Kezdőoldal Háttér A világ legrosszabb mesekönyve – avagy: ne aludj jól, ne álmodj szépeket…

A világ legrosszabb mesekönyve – avagy: ne aludj jól, ne álmodj szépeket…

A békák meghalnak a tó fenekén. A teknős halálra zúzza magát a sziklákon. A nyulak öngyilkosok lesznek. A madarász felkínálja a fürjet a ragadozómadaraknak, hadd lakmározzanak kedvükre…soroljuk még? Nem, kedves olvasók, nem valami bizarr természetfilmből szemezgettünk, és nem is a legújabb horrorsorozat tartalmából közöltünk részleteket, hanem egy olyan mesekönyvből, amellyel kapcsolatban komolyan felvetődik a kérdés: hogyan lehet megírni, kiadni, lefordítani olyan történeteket, amelyeknek legfeljebb a gyermekvédelmisek által szervezett “Milyen meséket ne olvass soha, semmiképp a gyerekednek?” című előadáson van helye – elrettentésképpen???

Írta: Gyarmati Orsolya,

A békák meghalnak a tó fenekén. A teknős halálra zúzza magát a sziklákon. A nyulak öngyilkosok lesznek. A madarász felkínálja a fürjet a ragadozómadaraknak, hadd lakmározzanak kedvükre…soroljuk még? Nem, kedves olvasók, nem valami bizarr természetfilmből szemezgettünk, és nem is a legújabb horrorsorozat tartalmából közöltünk részleteket, hanem egy olyan mesekönyvből, amellyel kapcsolatban komolyan felvetődik a kérdés: hogyan lehet megírni, kiadni, lefordítani olyan történeteket, amelyeknek legfeljebb a gyermekvédelmisek által szervezett “Milyen meséket ne olvass soha, semmiképp a gyerekednek?” című előadáson van helye – elrettentésképpen???


Duncan Crosbie, a Háromperces állatmesék szerzője valószínűleg komplett elmebeteg. Sajnos ezt nem tudjuk máshogy megfogalmazni. Az interneten keresgélve rábukkantunk a könyv egyik ajánlójára is, amely így hangzik:

“A vidám rajzokkal gazdagon illusztrált kötetben több mint 100 szórakoztató, rövid mesét találunk az állatok világából. A tanulságos történetek remek szórakozást ígérnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.”

Nyilvánvaló, hogy bárki is írta ezt a beharangozót, nem nyitotta ki a könyvet, mert normális értékrendű ember nem írja azt egy kizárólag erőszakról, gyilkosságról, fájdalmas halálról, szenvedésről és gonoszságról szóló, ráadásul gyerekeknek íródott kötetről, hogy szórakoztató és tanulságos.

Nézzünk egy példát:

Tibi, a teknősbéka kitalálja, hogy repülni szeretne. Felkerekedik, és elmegy a sashoz, hogy megkérje: tanítsa meg őt repülni. A sas így kiált fel: “Az ilyen szerencsétlen tuskó mint te soha nem tanul meg repülni!”  Tibi azonban továbbra sem tágít, így a sas felkapja őt, és felrepül vele. “Rajta, repülj!”, mondta és elengedte. Tibi mozgatta a lábait, de hiába. Zuhant, zuhant és nem tudott mit csinálni. Végül lezuhant, összetörte magát a sziklákon és szörnyethalt. Ez volt az utolsó eset, hogy egy teknős repülni próbált.”


 

Nos, ha ez egy Monthy Python-írás lenne, akkor még azt mondanánk: csak-csak elmegy, de kizárólag nagyon fáradt felnőtteknek, akik valamiért így szeretnének kikapcsolódni. Ám itt egy igazi, gyerekeknek szánt könyvről van szó. A siker titka talán az lehet, hogy a kötet címében szereplő “háromperces” szó nyilván csábító a szülők számára, hiszen nem kell félórákat a gyerek mellett ülni, amikor kifut a leves, nincs kiteregetve és kezdődik az esti sorozat. És ezzel el is van adva a könyv, ami nem egy, nem kettő, de három részt is megért már, és fogy mint a cukor.

Nézzünk egy újabb példát, amely után bizonyára minden kisgyermek mosolyogva hajtja álomra fejét és csupa-csupa szépségeset álmodik a sötét szobában:

“Volt egy hatalmas oroszlán, amelyik már nagyon öreg volt és haldoklott. Hosszú élete során sok állatot bántott az erdőben, és ők most eljöttek, hogy bosszút álljanak rajta. A vaddisznó agyaraival felhasította az oroszlán bőrét. A bivaly lehajtotta a fejét és szarvait az oroszlán oldalába mélyesztette. Az oroszlán fájdalmasan felkiáltott. Utána a szamár következett, aki nagyon sokat szenvedett az oroszlán kegyetlenségétől: hangos iázással fejbe rúgta az oroszlánt. “Most már ideje meghalnom” – suttogta az oroszlán. “Azt még elviseltem, hogy nagy és erős állatok bosszút álljanak rajtam, de azt a megaláztatást, hogy még egy gyáva szamár is megrúgott, már nem bírom elviselni” – mondta az oroszlán és meghalt.”

Egyébként nincs is három perc, csak másfél, de ez a rövid idő is bőségesen elég ahhoz, hogy a gyerek sokkot kapjon. És akkor nem beszéltünk még a legeslegdurvább meséről, amelyben egy gorillamama konkrétan megfojtja a kisgorillát. Sajnos az interneten a külföldi oldalakat böngészve egyetlen hangot sem találtunk az íróról, bár az látszik, hogy befutott és népszerű emberről van szó, akinek már számtalan kötete jelent már meg, ha nem is pont ebben a témakörben. De sehol egy rossz szó, egy kritika, netán nyilvános felelősségrevonás…

Egy másik könyvajánló Aesopushoz és La Fontaine-hez hasonlítja a meséket. A rövid ismertető szerzője így ír:  “A tanulságos írásokban különböző állatokkal találkozhatunk, akik emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, általában negatív sajátosságokat képviselve. Például olvashatunk a torkos rókáról, az irigy kecskéről, a gonosz oroszlánról, az udvariatlan teknősökről valamennyien elnyerik méltó büntetésüket.”

Ez azonban nem az a méltó büntetés, amit a magyar népmesékben megszoktunk. Szó sincs egy valahonnan valahová mutató értelmes irányról. Nincs lehetőség a fejlődésre, a tanulásra, a fokozatos bölcsülésre. Csupán légből kapott, ok nélküli, ostoba és döbbenetesen alacsony szinten mozgó ösztönszerű felkiáltások és arra érkező hasonló reakciók érkeznek, amelyeknek a vége egytől egyig halál, szenvedés, pusztulás, ahogy ezt az öngyilkos nyulakról szóló remekműben is olvashatjuk:

„Az erdő nyulai gyűlést tartottak. – Rettenetes az életünk! – panaszkodtak egymásnak. – Egész nap kutyák és farkasok üldöznek minket, emberek lőnek ránk, sasok csapnak le, rókák és farkasok falnak fel minket. – Minél tovább panaszkodtak, annál szerencsétlenebbnek érezték magukat. Végül egyikük azt mondta: – Mi értelme úgy élni, hogy bármelyik pillanatban egy másik állat zsákmánya lehetünk! Öljük vízbe magunkat! – Nagyszerű ötlet – helyeseltek néhányan. – Menjünk, haljunk meg együtt – kiáltották mások is, és a tóhoz rohantak.”

Nos, kedves szülők, úgy véljük, nehezen lehetne mesével mélyebbre süllyedni, mint Duncen Crosbie “műveivel.” Ez azonban nem csak az ő felelőssége. Ha senki nem adott volna neki lehetőséget arra, hogy alkotásai meg is jelenjenek, a Háromperces állatmesék örökre bent maradhattak volna Duncen fiókjában, és nem okoztak volna nagyobb kárt, mint hogy elfoglalnak egy kis helyet a többi papír között. Ám sokan úgy gondolták, ezek a mesék érdemesek arra, hogy sok-sok időt és pénzt áldozva rájuk kiadják, megjelentessék őket. Sajnos nálunk sem volt senki, aki megálljt parancsolt volna. Hogy miért, az rejtély…

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A tudatlanság alapja, avagy: miért támogatja az Essence magazin az abortuszt?

Az Essence magazin nem csinál titkot abból, hogy az USA legnagyobb abortusz-szervezetét, a Planned Parenthoodot támogatja. Néhány évvel ezelőtt a...

Close