Csak egyszer élsz! – a YOLO-generáció

A YOLO a „you only live once”, azaz „csak egyszer élsz” mozaikszava, és egyúttal az ezredforduló környékén született, mára nagykamasszá, fiatal felnőtté cseperedett generáció jelszava.

A Milleneumi Generáció, ahogy sokan hívják őket, bátrak, ambíciózusok és kíváncsiak, ám valami mégsem stimmel, ugyanis egyúttal az is jellemző rájuk, hogy nagyon sokáig (értsd: még a diploma megszerzése után is) maradnak otthon, vagy albérletben barátokkal, és évekkel kitolják a „nagy elindulást” az önállósodás útján. Sokan azt mondják: „ha savanyú a citrom (értsd: ha nem találsz munkát), készíts a citromból limonádét és legalább láss világot!” Miközben nem csak itthon, de a világban is nehezen találják meg a helyüket. Ha van miből, akkor nagyon komolyan költekeznek, és csak kevesen gondolkodnak hosszútávon: nincsenek befektetéseik, biztosításaik, félretett pénzük.

A milleneumi generáció magabiztos, és kreatív, és ugyan van egyfajta életcéljuk, a lényeg mégis az, hogy ne birtokolj dolgokat, hanem gyűjts minél több tapasztalatot. Ez pedig a YOLO-generáció szerint csak úgy megy, ha beutazod a világot és magadba szívod az egészet.

A YOLO-generációra mára egész iparág épült. Az utazási társaságok hamar felismerték azt a fajta gondolkodásmódot és a vele járó igényeket, amelyeket a milleneumiak képviselnek. Csoportos világkörüli utazásokat hirdetnek 30 év alattiaknak olyan szlogenekkel, mint „Nincs mit megbánnod!”, vagy „Itt az ideje elkezdeni élni!” és „Egy élet, egy esély!”. A lehetőségek végtelenek, és éppen ez az, amit a YOLO-generáció értékel.

Számos termék is a milleneumiakat szólítja meg. A Pepsi például az „Élj a mostnak”-kampányával célozta meg őket: arra kérte a fiatalokat, posztoljanak magukról az Instagramon olyan képeket, amit akkor késztenek, amikor leginkább elemükben vannak. „Akár túrázol, akár húst sütögetsz a grillen, bulizol a tengerparton vagy épp kedvenc előadód koncertjén tombolsz, látni akarjuk a fotódat” – olvasható a kampány oldalán. A lényeg tehát: az élmény, a pillanat megélése, a jelenben levés. Ami sok spirituális irányzatnak is közkedvelt témája.

A YOLO-mentalitásnak valóban megvan az az előnye, hogy rengeteg élményhez juttat, a kérdés azonban az, hogy ez az igény mennyire fakad belülről, másrészt az, hogy a mennyiség nem megy-e a minőség rovására? A YOLO-generáció tagjai ugyanis hajlanak arra, hogy a tapasztalatgyűjtés (mindent ki kell próbálni!) felülírja a felelősségvállalást, azaz: ha hibázok, ha rosszul döntök, arról nem veszek tudomást. Különben is: csak egyszer élek, nincs idő azon töprengeni, minek mi a következménye. Pedig épp ezért lenne fontos elgondolkodni rajta…

Ugyanakkor az is elgondolkodtató, hogy mitől alakult ki egy így gondolkodó generáció? Talán azért, mert azt látták, szüleik fiatalon megházasodtak, majd bekerültek az életnek hívott mókuskerékbe, és minden napjuk a munka-család-háztartás háromszögében telt? Talán erre adták válaszul azt, hogy bekebelezzék a világot és minél későbbre tolják azt a fajta életet, amiből esetleg meg is lehetne élni, amire családot lehetne alapítani. Csakhogy minél inkább halogatunk valamit, annál nehezebben tanulunk majd bele, ha mégis odakerülünk. Mert a világ valóban csalogató, végtelen és számtalan izgalmat kínál, az azonban kérdés, hogy a sok begyűjtött élményt tudjuk-e úgy kamatoztatni, hogy abból egy szilárd értékrenden alapuló, kiszámítható, következetes és biztonságos életet teremtsünk? Vagy megmaradunk a felszínesnél, a mindig újabb és újabb izgalmakat hajszoló, de a felső rétegek alatt lapuló igazságokat soha megismerni nem akaróknál, akik, miközben boldogan szelfiznek a világ minden táján, nem tudnak azzal szembenézni, hogy az „Egyszer élünk”-nek ott a másik oldala is: hogy akkor ezzel az egy élettel kell valami nagyon értékeset kezdeni. És még egy gondolat: a YOLO nem egyenlő azzal, hogy „Örökké húszéves vagyok”.