A dobogón kérték meg a műugró kezét

Megkérték a műugrás női 3 méteres számában ezüstérmes kínai Ho Ce kezét a Rio de Janeiró-i olimpia vasárnapi eredményhirdetése közben, ő pedig igent mondott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2016. augusztus 15. Csontos Dóra

Megkérték a műugrás női 3 méteres számában ezüstérmes kínai Ho Ce kezét a Rio de Janeiró-i olimpia vasárnapi eredményhirdetése közben, ő pedig igent mondott.


Ho Ce barátja a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Csin Kaj, aki a 3 méteres szinkron versenyszámban címvédőként érkezett Rióba, és végül bronzérmes lett.

A vasárnapi díjátadás során a 30 éves Csin Kaj odalépett a dobogóhoz, féltérdre ereszkedett, a zsebéből elővett egy kis dobozt, majd közölte párjával házassági ajánlatát. Miután Ho Ce boldogan bólintott, felkerült az ujjára a jegygyűrű, majd egy szál vörös rózsa is előkerült, a közönség pedig felállva tapsolt.

A két műugró már hat éve alkot egy párt, de a 25 éves Ho Ce az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Csin Kaj gesztusa meglepetés volt számára. “Sok dolgot mondott, sok ígéretet tett, de a legfontosabb, hogy ő az a srác, akiben életem végéig megbízom” – nyilatkozta a boldog menyasszony, aki hozzátette, nem tervezte, hogy ilyen fiatalon elkötelezi magát.

A romantikus pillanat képeit az alábbi linken nézhetitek meg.