A gyermek és az egyedüllét

Mikor érkezik el egy gyermek életében az a pillanat, amikor már felnőtt jelenléte nélkül is elvan otthon egymagában? És mikor jön el egy szülő életében az, amikor nyugodt szívvel meri otthon hagyni gyermekét néhány órára?

Egy szülő szemszögéből nézve egy gyermek mindig is az ő védtelen „kisbabája” marad, akiért bármilyen áldozatot képes meghozni évek múltán is. Azonban elérkezik az az idő, amikor majd egyre jobban és többször igényli az önállóság útját, és anya meg apa sem lehet már vele a nap 24 órájában.

Nem könnyű feladat eldönteni, hogy mikor is van itt az ideje, úgy, hogy nem kell közben azon idegeskedni, hogy kárt tesz magában. Általában akkor kezdjük fontolóra venni, amikor nincs tanítás, vagy iskola után, amikor a felnőttek még munkában vannak és a gyermeknek nincs hová mennie. Mielőtt belevágunk, nem árt egy kis elővigyázatosság és felkészültség.

Az első lépés

Az első lépés felismerni azt, hogy gyerekünk készen áll-e erre a feladatra, amihez fontos az önállóság és határozottság. Ha elég bátor már ahhoz, hogy segítséget kérjen valakitől, és képes arra, hogy egyedül is elfoglalja magát állandó felügyelet nélkül akkor elérkezett az ideje. Mivel egyforma gyerek nincs, így mindegyikre más szabályt kell alkalmazni.

Ne nélküle hozzuk meg a döntést, hiszen ha azt állítja, hogy félne egyedül és nem tudná, hogy mit kezdjen magával, nem érett még meg erre a lépésre. Ne erőltessük rá, ha nem akarja, különben a lelke örökre sérülhet. Előbb-utóbb úgyis eljön az, amikor tiltakozni fog az ellen, hogy valaki vigyázzon rá, hiszen már elég nagynak tartja magát az egyedülléthez.

Számít a kor?

Míg a gyerekek zöme már 8-9 évesen képes az önállóságra, gond nélkül magukra lehet hagyni őket, akadnak olyanok, akik a legnagyobb igyekezetük ellenére is állandóan kalamajkába keverednek. Ez annak köszönhető, hogy lelki és szellemi érettségük nem egyformán fejlődik, eltérések vannak az azonos kor ellenére is, ami nem jelent problémát.